A pápa nyári rezidenciájának termeit is megnyitják a látogatók előtt

Ferenc pápa – 2014. december 21., vasárnap | 9:58

Sok látogatót vonzanak a Rómától 25 kilométerre fekvő Castel Gandolfót övező kertek, a Vatikán ezért úgy véli, hogy a farm és az épület is számot tarthat az érdeklődésre. Nyári rezidenciája termeit is megnyitja a látogatók előtt a pápa. Az apostoli palota egy részét múzeummá alakítják – írja az MTI.

Ferenc pápa szeretné, hogy minden ember megcsodálhassa a palotát és annak kertjeit – hangsúlyozta Osvaldo Gianoli, Castel Gandolfo ügyintézője.

A kertek meglátogatásához egyelőre még a Vatikáni Múzeum honlapján kell jegyet foglalni 26 euróért; csak túravezetővel látogatható a birtok, vezetéseket egyelőre csak szombatonként és kizárólag olaszul tartanak.

Az egyházfő tervei szerint tavasztól ingyenesen tekinthetnék meg a zarándokok és a turisták a pápai nyaraló kertjeit és az onnan nyíló lélegzetelállítóan szép panorámát.

Korábban már bejelentették, hogy a kertek után a jövő évtől látogathatóvá teszik a rezidenciához tartozó gazdaságot is, ahonnan a tej, a hús és a zöldségek kerülnek a pápa asztalára.

A turisták fogadásával jobban hasznosulna a nyári rezidencián foglalkoztatott 55 fő munkája – jelezték a Vatikánban.

A tervek szerint egy, pápai portrékat bőséges információkkal bemutató galéria kap helyet a múzeumban – olvasható a La Repubblica című olasz napilap december 19-i számában.

Ferenc pápa nem használja az Albanói-tóra néző nyári rezidenciát, szívesebben tölti vakációját is a Vatikánban álló Szent Márta-házban található lakosztályában. Legutóbb XVI. Benedek pápa költözött pár hónapra a hegytetőn álló kastélyba, miután 2013-ban bejelentette visszavonulását.

Nem Ferenc az első pápa, aki nem használja a nyaralót. Az évszázadok folyamán több más pápa sem utazott a Rómától délkeletre fekvő hegyekbe.

Castel Gandolfo VIII. Orbán pápa (1623–1644) óta szolgál nyári rezidenciaként. A Castel Gandolfó-i pápai lak három villából álló épületkomplexum. Egyik közülük a Villa Barberini, amelynek kertjeit még Domitianus császár idején alakították ki.

A gazdaságot 1929 és 1934 között XI. Pius pápa hozta létre. A teljes birtok 55 hektáron terül el, tehát jóval nagyobb, mint maga a Vatikán, amely Róma központjában 44 hektáron terül el. Az 55 hektárból 30 hektárt foglalnak el a virágoskertek, 25-öt a veteményesek és az állattartó telepek.

Forrás: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria