Nyolcvanéves a péceli Caroleanum

2018. június 23. szombat, 12:32

Szentmisével, emléktábla-avatással és kiállítással ünnepelt június 8-án, Jézus Szíve ünnepén a péceli Jézus Szíve Társaság Idősek Otthona az épület átadásának 80., az otthon megalapításának 25. évfordulója alkalmából.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Jézus Szíve Népleányai Társasága 1927-ben kezdte meg működését Pécelen. 1938-ban szentelték fel lelkigyakorlatos házukat, mely 1950-ben állami tulajdonba került. 1989-ben szociális otthont hoztak létre az épületben. A társaság 1993. július 1-jén kapta vissza az épületet, azzal a feltétellel, hogy a szociális otthont tovább működteti. 

Az ünnepi szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálta; koncelebrált Molnár Miklós rákosligeti plébános, Burger Ferenc plébános, Hupka József és Benke István. A szentmise zenei szolgálatát Ács Dávid, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója és a Coelestis Regina Énekkar látta el.

A szentmise után az intézményvezető, Vancsó Ilona SJC visszaemlékezett az elmúlt 25 évre, a régebbi időkről pedig Molnár Miklós mesélt, mint az alapító testvér, Lafranco Margit rokona. Lafranco Margit és Bíró Ferenc jezsuita sokat tett a ház létrejöttéért. Nyolcvan éve, 1938. július 3-án szentelték fel a Jézus Szíve Női Lelkigyakorlatos Házat, a Caroleanumot. Ezt az eseményt emléktábla örökíti meg, melyet Beer Miklós püspök áldott meg. 

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye/Pécel Város Önkormányzata, Jézus Szíve Otthon

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
zenari-biboros-budapesten-keresztenyek-irgalmas-szamaritanusok-sziriai-foldi-pokolban
Zenari bíboros Budapesten: A keresztények irgalmas szamaritánusok a szíriai földi pokolban

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép, különösen a gyermekek szenvedéseiről. Bemutatták a magyar kormány által támogatott kórházi programot is, amely a szegények kezelését teszi lehetővé.

12:53
jakubinyi-gyorgy-ersek-kiterjeszti-csiksomlyoi-bucsut-papalatogatas-napjara-is
Jakubinyi György érsek kiterjeszti a csíksomlyói búcsút a pápalátogatás napjára is

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek január 21-én ünnepi körlevelet adott ki a pápalátogatással kapcsolatban.

08:01
Seregély István: Útravaló – 2019. január 22.

Seregély István: Útravaló – 2019. január 22.

Seregély István nyugalmazott egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben elmélkedéseket írjon az Adoremusba. A múlt esztendő utolsó napján elhunyt főpapra emlékezve napról napra minden reggel közreadjuk a 2019. januári számba Útravaló címmel írt... »

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. január 22.

Mai evangélium – 2019. január 22.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 2,23-28

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle