O’Malley bíboros: A pápa elismeri az egyházi emberek által elkövetett bűnöket

Ferenc pápa – 2018. január 22., hétfő | 12:22

Seán O’Malley bíboros, bostoni érsek, a kiskorúak védelmére létrehozott pápai bizottság elnöke január 20-án jegyzetet írt a Boston Catholic portálon Ferenc pápa Chilében elhangzott szavaira válaszolva, a kiskorúakkal való szexuális visszaélés témájában.

A Szentatya január 16-án Santiago de Chilében az apostoli nunciatúrán találkozott a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatainak egy csoportjával. Greg Burke, a szentszéki sajtóiroda igazgatója elmondta, hogy „a találkozó szigorúan magánjellegű volt. A pápán kívül senki nem volt jelen, annak érdekében, hogy nyugodtan tudjanak beszélni átélt szenvedéseikről. Ferenc pápa meghallgatta őket, imádkozott és velük együtt sírt.”

Amikor ugyanaznap a chilei politikai és társadalmi élet képviselővel, valamint a diplomáciai testület tagjaival találkozott a Santiago de Chile-i La Moneda palotában, a pápa szintén kifejezte fájdalmát a visszaélések miatt: „Meg kell hallgatnunk a gyermekeket, akik ámulattal és ártatlansággal teli szemekkel tekintenek a világra és tőlünk várják a valódi válaszokat a méltó jövőről… Itt nem tehetek mást, mint hogy kifejezem fájdalmamat és szégyenemet, azt a szégyent, amit az Egyház tagjai által okozott, gyermekek ellen irányuló, jóvátehetetlen károk miatt érzek. Szeretnék csatlakozni püspöktestvéreimhez, mert az a helyes, ha bocsánatot kérünk, és minden erőnkkel támogatjuk az áldozatokat, közben pedig elkötelezetten tevékenykedünk azért, hogy ez ne történhessen meg újra.”

A találkozót követő órákban egy újságírói kérdés a pápát Juan Barros püspökről faggatta, akit egyházmegyéjében, a chilei Osorno egyházmegyében azzal vádolnak, hogy szemet hunyt egy ismert pap, Fernando Karadima zaklatási ügyei felett. Ferenc pápa válaszában elmondta, hogy mindeddig nem látott egyetlen bizonyítékot sem erre, akkor tud beszélni az ügyről, ha lát ilyet, és rágalomnak nevezte a vádakat. Az olasz katolikus püspöki konferencia hírügynöksége, az Agensir véleménye szerint a Szentatya, aki az utóbbi években sokat tett a zaklatások áldozataiért, valószínűleg nem azt akarta mondani, hogy az áldozatok rágalmazók, hanem azt, hogy bizonyos csoportok a saját küzdelmük érdekében akarják felhasználni ezt a tragédiát egy püspök ellen úgy, hogy rágalmakat is terjesztenek.

Seán O’Malley bíboros a Boston Catholic portálon közzétett jegyzetben kommentálta a pápa szavait, ő is hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa elkötelezetten segíti azokat, akik ellen a klérus tagjai szexuális visszaélést követtek el.

„Érthető, hogy amit Ferenc pápa Chilében, Santiagóban mondott, nagy fájdalmat okozott azoknak az embereknek, akik a klérus tagjaitól vagy bárki más tettestől zaklatást szenvedtek el” – írja a bíboros és megjegyezi, hogy az olyan kifejezések miatt, mint „ha nem tudod bizonyítani, amivel vádolod, akkor nem hihetnek neked”, magára hagyva érezheti magát az az ember, akinek „méltósága ellen szégyenteljes, bűnös erőszakot követtek el, és akit áldozatként méltatlan számkivetettségbe taszítanak”.

A főpásztor hozzáteszi: „Mivel személyesen nem voltam jelen azokban a pillanatokban, amelyekről az interjú beszél, nem tudom megmondani, a Szentatya miért éppen ezeket a kifejezéseket használta ennél az esetnél. Tudom viszont azt, hogy Ferenc pápa teljes mértékben elismeri az Egyház és papsága hatalmas bűneit a gyerekekkel való visszaélés terén, és azt a romboló hatást, amelyet ezek a bűntettek okoznak az áldozatokban és családtagjaikban.”

Seán O’Malley elmondja, hogy sokszor ott volt Ferenc pápa mellett, amikor áldozatokkal találkozott és érezte rajta a fájdalmat annak láttán, milyen mélyek és kiterjedtek a sebek, amelyeket a visszaélést elszenvedők hordoznak, és megértette, hogy a gyógyulás folyamat egy egész életen át tart. „A pápa kijelentései – írja a jegyzetben a bíboros – szerint nincs helye az Egyházban annak, aki gyermekeket zaklat, és zéró toleranciát kell alkalmaznunk, mert ezek valódi bűntettek, és az Egyház feladata küzdeni ellenük.”

O’Malley bíboros biztosítja az áldozatokat és családtagjaikat, hogy mindig velük van imádságával és törődésével. „Soha nem leszünk képesek eltörölni a szenvedést, amit megéltek, és nem tudjuk teljesen meggyógyítani fájdalmukat. Néhány esetben azt is el kell fogadnunk, az áldozatok számára újabb fájdalom forrása, ha felajánljuk segítségünket, és csendben kell imádkoznunk értük, miközben felajánljuk nekik támogatásunkat, erkölcsi kötelességből fakadó válaszként. Én személy szerint folytatom munkámat mindazok gyógyulásáért, akiket ilyen mélyen megsebeztek és azért, hogy éberen őrködjünk annak érdekében, hogy biztosítsuk minden gyerek védelmét egyházi közösségeinkben, hogy ilyen bűntettek soha többé ne történhessenek meg.”

Forrás és fotó: Agensit.it; Vatican News

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria