Öt éve történt a vörösiszap-katasztrófa – visszatekintés a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységére

Hazai – 2015. október 6., kedd | 16:16

A vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulójára emlékeztek október 4-én Devecserben. A városban – ahol az önkormányzat köszönetének jeléül közterületet nevezett el a Magyar Máltai Szeretetszolgálatról – több mint egy éven át tevékenykedett a karitatív szervezet.

A szeretetszolgálat, melynek munkatársai erre az időre oda is költöztek a településre, az eddigi leghosszabb segélyakciójával válaszolt a legsúlyosabb ipari katasztrófára: 27 különböző programot valósított meg Devecserben.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az iszapömlés napjától kezdve folyamatosan támogatta a katasztrófa sújtotta településeken élő embereket. Az első hetekben mintegy 220 emberrel kapcsolódott be a védekezésbe a szervezet, volt, amikor három segélykoordinációs irodát és négy raktárt működtetett a térségben. Kozma Imre atya a miniszterelnöknek tett felajánlása nyomán a Szeretetszolgálat határozatlan időre szóló albérletet ajánlott fel minden otthonát elveszített embernek, ezzel a lehetőséggel végül 155 család élt átlagosan 10 hónapon át. Ezenkívül huszonhat segélyprogramot valósított meg Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen a szeretetszolgálat, amely fennállásának leghosszabb helyszíni segélyakcióját valósította meg a vörösiszap által elöntött településeken.

Néhány máltai program számokban:

Védekezés, kárelhárítás. 2010. október 4-től december 10-ig a kárelhárítási munkálatokban részt vevő 1800 embert kiszolgáló, 24 órán át úton lévő teajáratot működtetett a máltai szeretetszolgálat, ebben a munkában 220 önkéntes vett részt. A karitatív szervezet gondoskodott a budapesti kórházakban ellátott betegek hazaszállításáról, a Devecserben működő kirendeltség pedig biztosította a kötözésre szorulók rendszeres szállítását.

Lakhatás. A Máltai Szeretetszolgálat 2010. október 9-én hirdette meg albérleti programját, ennek során 155 károsult családot helyezett el bérelt lakásokban új otthonuk megépüléséig vagy megvásárlásáig. Az albérleti program lebonyolítására a szeretetszolgálat külön irodát nyitott Ajkán és Devecserben. További 37 károsult családot rokonaik fogadtak be az átmeneti időszakra, ők lakhatási támogatásban részesültek. Négy, a zeneiskolában elhelyezett család számára – a kárenyhítést megelőlegezve – házat vásárolt a szeretetszolgálat, valamint segítséget nyújtott további tizenegy, használt házat vásárló család otthonának felújításában, korszerűsítésében.

Lelkigondozás, közösségi programok. A szervezet önkéntesei folyamatosan látogatták a kórházban ápolt sérülteket. Október 4-től február 22-ig a máltai szeretetszolgálat 23 pszichológusa dolgozott rendszeresen az iszapkatasztrófa által sújtott településeken, tavasztól esetenként keresték fel a családokat. 2010 karácsonyától a karitatív szolgálat közösségi programokat szervezett Devecserben, hogy a város minél előbb kiléphessen a katasztrófa árnyékából. A labdarúgás kedvelőinek lehetőséget biztosítottak, hogy részt vehessenek a magyar válogatott mérkőzésein, Devecserben pedig koncerteket, zenés estéket és szórakoztató előadásokat szerveztek, többek között a Piramis együttes és Molnár Ferenc „Caramel” fellépésével.

Adományozás. Az iskolákban meghirdetett százforintosgyűjtő akció 73 millió forintos bevételét szintén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatta célba. A károsult családok gyermekenként előbb 50 ezer, majd 180 ezer forintos adománylevelet kaptak, a közvetlen kárt nem szenvedett devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi családok pedig gyermekenként 10 ezer forint adományhoz jutottak. Az ingóságok pótlására kidolgozott programban a szeretetszolgálat 52 családról gondoskodott, esetükben a katasztrófát megelőző állapot helyreállítása volt a cél, az érintettek az egyik győri nagyáruházban maguk választhatták ki, mire van szükségük.

Egészségügyi programok, utógondozás. A szeretetszolgálat mobil tüdőszűrő állomása havonta egy hetet állomásozott a devecseri egészségügyi központban. A vörösiszap okozta sérülések kezelésére a családok nagy értékű Bioptron-lámpákat kölcsönözhettek. Egy évvel a katasztrófa után még volt olyan sérült, aki kötözésre szorult, kötszerét folyamatosan a máltai szeretetszolgálattól kapta.

2012. október 4-én, a tragédia második évfordulóján Márfi Gyula érsek szentelte fel Devecseren az Újjászületés kápolnáját; az épületet Róna Tamás, az Alföld régió főrabbija, Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke áldotta meg.

A kápolnaavató névadóünnepség is volt egyben: az új devecseri lakópark a Makovecz-park, a központi tér pedig a Máltai kert nevet kapta, hálából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat áldozatos munkájáért.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria