A pápa fogadta a Fiatalok Missziós Szolgálata küldöttségét

Kitekintő – 2012. február 7., kedd | 10:02

Szombaton, február 4-én a hóakadályok miatt elmaradt a Szentatya és a torinói alapítású Sermig-mozgalom fiataljainak a találkozója. A tervek szerint 7 ezer fiatal vártak a vatikáni VI. Pál terembe. Ezt helyettesítette némiképp az a fogadás, amelyre vasárnap a déli Úrangyala-imádság után került sor a pápa és a Sermig küldöttsége között.

A küldöttség a 71 éves Ernesto Olivero és Piero Fassino torinói főpolgármester vezetésével érkezett a Vatikánba. A találkozó során átadták a pápának a Béke munkása-díjat a következő indokolással: „XVI. Benedek szavai elvezetnek az igazsághoz, mely a béke testvére.”

A Béke munkása-díjat a mozgalom első alkalommal 1981-ben osztotta ki. Azóta minden évben olyan személyiségnek ítélik oda, aki kiemelkedett a béke és az közjó érdekében végzett tevékenységével. A küldöttségnek olasz, főként torinói fiatalok mellett jordán, brazil és német tagjai is voltak. Olyan országok fiataljairól van szó, amelyekben jelen van a mozgalom. 

Az alapító Ernesto Olivero tolmácsolta a Szentatyának Cesare Nosiglia torinói érsek köszöntését. A pápa a találkozó során párbeszédet folytatott Piero Fassinóval, a torinói főpolgármesterrel, aki a város minden lakosa nevében szeretettel köszöntötte Őt, és kifejezte mindenki közös reményét, hogy a Szentatya mielőbb ellátogat Torinóba. 

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír