Papszentelés Szent László ünnepén Nyíregyházán

Hazai – 2015. június 28., vasárnap | 18:31

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye védőszentjének ünnepén, június 27-én Bosák Nándor megyéspüspök áldozópappá szentelte Mészáros Zsolt diakónust és diakónussá szentelte Markovics Balázs akolitust a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban – tájékoztat az egyházmegye.

 

A szertartáson az egyházmegye papjai, hívő közössége, valamint a szentelendők tanárai is részt vettek.

Bosák Nándor megyéspüspök a szentmise homíliájában Szent László király példájára irányította a figyelmet, aki különös gondossággal és szeretettel jár közben az egyházmegye közösségéért. Éppen ezért ez az ünnep a hálaadás, tisztelgés napja, amelyen elhangzik a fohász is azért, hogy a védőszentünk Isten elé vigye kéréseinket.

A főpásztor visszatekintett azokra a történelmi időkre, amely alapján Szent László királyt Szent István király után második honalapítóként ismeri el a magyar történelem. István király halálát követően zavaros történelmi idők – belső háborúk, pogánylázadások – nehezítették az ország életét. Évtizedek múlva Szent László király gondoskodott az államalapító törekvésének megszilárdításáról, megvédte és véglegesen meggyökereztette hazánkban azt a keresztény hitet, amely ezer év óta tartja ennek az országnak a népét. 

A püspök Szent László király tevékenységéből két mozzanatra hívta fel a figyelmet. Egyrészt megvédte az országot a kívülről jövő támadásoktól és a testvérháborúk okozta belső békétlenségtől, biztosította az ország és a szegények, a gyengék védelmét; másrészt látta, hogy nem elég csak szervezetileg biztosítani egy ország békéjét, hanem az emberek szívében is meg kell gyökereztetni a keresztény tanítást. A lovagkirály zsinatokat szervezett (1092-ben az egyházmegye területén, Szabolcs várában), törvényeket alkotott, amelyekkel a nemzet belső és mindennapi életét szabályozta, irányadója pedig a tízparancsolat volt.

A papszentelés a közösségünk belső életerejét fejezi ki – folytatta a főpásztor a gondolatait. Szent II. János Pál pápa 22 évvel ezelőtt alapította meg az egyházmegyét, amelyben azóta templomok épültek, iskolák alakultak, intézmények szervezetek jöttek létre. A 22 év alatt elértük, hogy a papság több mint kétharmada az egyházmegyében felszentelték közül való. Ez a közösség tehát munkásokat gyűjtött és ad erre a szolgálatra, akik felelősek a közösségért. Ugyanakkor félő, hogy a papi hivatások számát illetően csökkenő tendencia indul el, amely az Európában, így hazánkban is egyre jobban elhatalmasodó vallásos közömbösség következménye. Csökken a családok tisztelete, megbecsülése, az élet szolgálata, és mindez hozzájárul a hivatások csökkenéséhez is. Jelévé kell válnunk ebben a világban annak az igazságnak, amely nemcsak lelki, hanem társadalmi és közösségi vonatkozásban is békét és rendet tud teremteni – fejezte be gondolatait a püspök atya.

Mészáros Zsolt, az újonnan szentelt pap 14 gyermekes vallásos család ötödik gyermeke. Zsolt atya hivatása bölcsőjének tekinti a családját. Szülei példaként állnak előttük, akiktől tisztességes munkát, őszinteséget, nagylelkűséget tanultak, és mindenekelőtt a másokért, egymásért élni és tenni akarást, vagyis a szolgálatot.

Mészáros Zsolt családja

Jelmondata, amit életprogramjának is választott: „Éloí, Éloí lámmá szábáktáni – Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Mészáros Zsolt atya azt vallja, hogy először szembe kell néznünk az előttünk álló kereszttel, és ha nem is értjük meg, mégis azt kéri tőlünk, hogy öleljük át, és a keresztben szorítsuk magunkhoz a szenvedő és értünk keresztre feszített Jézust. Öleljük át, és azonnal kezdjünk el szeretni. Ez minden fájdalom kulcsa, és rögtön megjelenik a remény. A fájdalmak elfogadása meghív arra, hogy tovább szeressük a testvéreinket, így a fájdalomból új élet születik. Ez a minden értelmet felülmúló Szeretet, aki mindenét odaadja, hogy a másiknak élete legyen, örök élete.

Fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria