Passiójátékot mutatnak be virágvasárnap Máriabesnyőn

Kultúra – 2015. március 28., szombat | 17:20

Passiójátékot mutatnak be virágvasárnap a máriabesnyői bazilika udvarán – tájékoztat az MTI.


Zimányi Norbert rendező, a Jézus szenvedését és halálát megidéző passiójáték kapcsán kiemelte: a besnyői előadás Mel Gibson A passió című filmjére, valamint boldog Emmerich Anna Katalin látomásaira épül, és fontos eleme a zene, melyet A passió és a Gladiátor című filmek zenéiből állítottak össze.

A máriabesnyői bazilika udvarán a nézők is csatlakozhatnak a passiójátékhoz. Az előadás kezdetén a közönség szövegkönyv-kivonatokat kap, kiemelve benne azokat a részeket, amikor ők is bekapcsolódhatnak az előadásba. A nézők úgy követhetik a jeleneteket, mintha maguk is ott lennének a főpap házában vagy Pilátus palotájának udvarán, és több jelenet is a közönség sorai közt játszódik.

A résztvevők „elkísérhetik” Jézust a keresztútján, mint ahogyan a nép tette, Jeruzsálem utcáin egészen a Golgotáig – magyarázta az előadás megálmodója.

A Besnyői Passiót 2007 virágvasárnapján mutatták be először, szereplői az egyházközség tagjai közül kerültek ki, és a jelmezek, kellékek nagy részét is ők készítették. Az előadásban most negyvenöten vesznek részt, de több száz embert várnak a passiójátékra.

Zimányi Norbert hozzátette: a jövőre tizedik születésnapját ünneplő előadás az itt élők, a környékbeliek és sok állandó visszatérő látogató számára mára a húsvéti misztérium részévé vált.

A Besnyői Passió március 29-én, virágvasárnap, 16 órakor kerül bemutatásra. A főpróbára 28-án, 16 órakor kerül sor. Mind a szombati nyilvános főpróba, mind a vasárnapi előadás ingyenes.

Fotó: Gödöllő.hu

Magyar Kurír