Boldogasszony Kolostori Kávézó – új katolikus közösségi tér a Ferencvárosban

Megszentelt élet – 2015. május 29., péntek | 11:00

Boldogasszony Kolostori Kávézó néven találkozásokra, párbeszédre alkalmat adó teret alakítottak ki a Boldogasszony Iskolanővérek budapesti kolostorának egyik pincehelyiségében, amely a legutóbbi időkig mosókonyhaként szolgált. A kávézót május 28-án adták át.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az új közösségi helyet, amelyet elsősorban az iskolaközpont mintegy ezer diákja és a negyvenfős szerzetesi közösség fog használni, a fővárosi önkormányzat TÉR_KÖZ pályázatának keretében alakították ki a IX. kerületi önkormányzat támogatásával.

A kolostori kávézó ötlete a 2007-es városmisszió idejéből származik, amikor egy hétre a nővérek megnyitották kapuikat a Ráday utca felé, és színes kulturális és egyéb programokkal várták a katolikus egyház iránt érdeklődőket. Akkora sikere volt ennek a megmutatkozásnak, hogy arra jutott a tartományfőnökség: meg kellene teremteni a párbeszéd  lazább keretek közötti lehetőségét a későbbiekben is.

Az 1870-es években még egy másik rend, az Isteni Szeretet Leányai Kongregációja által megvásárolt épületben eredetileg borospince működött, ez vált a szerzetesrendek működése alatt előbb fáspincévé, majd mosókonyhaként és vasalószobaként funkcionált.

A kulturális esttel egybekötött megnyitón Lobmayer M. Judit, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöke elmondta: a kávézót elsősorban arra hozták létre, hogy az oda betérők egymást jobban megismerjék.

Zombory Miklós, Ferencváros alpolgármestere szerint kellenek az olyan helyek, ahol közösségi élmények, társas együttlétek formálják az embereket. Magyarország szomjazva vágyik a jó mellett elkötelezett csoportokra – fogalmazott a kerületi vezető, akinek egykor a nagynénje járt a Patrona Hungariae Gimnáziumba, jelenleg pedig az unokája az általános iskola növendéke.

Bagdy Gábor budapesti főpolgármester-helyettes annak az örömének adott hangot, hogy a főváros pályázatán sok értéket, örök értéket, az egyház tanítását képviselő pályázat nyert. Bagdy Gáborban régi emlékeket idézett fel az épület: egykor piarista diákként tánciskolába járt ide, ha nem is ugyanabba a helyiségbe.

A megnyitón közreműködött Scholz Erika hárfaművész, a Patrona-iskolaközpont tanára, Erdősi M. Caritas nővér, az intézmény egykori igazgatója pedig irodalmi és kultúrtörténeti szempontból beszélt a kávézókról és az épületről.

A megújult helyiséget Szabon Gábor, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom plébánosa áldotta meg. Úgy fogalmazott: Jézus szeretné ezt a helyet, erre mutat az első csodája helyszíne, a kánai menyegző is, ahol Isten országa közénk robbant.

Az ünnepség keretében sor került egy kiállításmegnyitóra is, Tornay Krisztina M. Petra nővér selyemfestményeiből Angyalok, arcok, üzenetek címmel. A szerzetes legújabb alkotásait kifejezetten a helyiség ihlette: régi csipkezsebkendőkre festett angyalarcokat.

Petra nővér a tartományfőnökség tagjaként a kávézó ötletének megszületésében is részt vett. „Halálunkig a dialógus asztalánál ülünk” – így határozta meg a Boldogasszony Nővérek szellemiségét, amely a párbeszédnek helyet adó kávézó megszületéséhez vezetett.

A terveikkel kapcsolatban pedig hozzáfűzte: óvatosan lépegetnek, bár nem félnek nagyot gondolni.

Lobmayer M. Judit lapunknak elmondta: elsősorban az iskola nyert most egy kiváló közösségi teret, ahol például rendhagyó órákat, különleges szerzetesi összejöveteleket, volt növendékeik osztálytalálkozóit, érettségi banketteket tudnak tartani. Tervezik, hogy szalonszerű, periodikus rendezvénysorozatot indítsanak. A tér egyelőre csak lépcsőkön keresztül közelíthető meg. A rendszeresebb működés érdekében ezért az a tervük, hogy a kolostor- és iskolakert bejárata és a kapualj közé ajtót szerelnek. Ez lehetővé tenné, hogy zavartalanul megközelíthető legyen a kávézó.

A kávézó ellátását a rend által üzemeletetett Boldogasszony Konyhája Kft. biztosítja.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria