Pünkösdi találkozó a határon a közelgő Szent Márton-év jegyében

Hazai – 2015. május 19., kedd | 12:34

Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke május 25-ére, pünkösdhétfőre nemzetközi találkozóra hívta a szomszédos egyházmegyék püspökeit és híveit a magyar–osztrák határ menti településre, Rönökre. Az alábbiakban a szombathelyi megyéspüspök írását adjuk közre.


Bár szerte a világban ismerik és tisztelik Szent Mártont, nekünk, szülőföldje mai lakóinak egyenesen kötelességünk születésének 1700. évfordulóját méltó módon megünnepelni. A jubileumi évre (2016) készülve meghívtuk a szombathelyivel szomszédos egyházmegyék püspökeit egy lelki előkészületre. Olyan helyre invitáltuk őket, amely több szempontból is szimbolikus lehet. Rönök falu a magyar–osztrák államhatár mellett, a magyar oldalon található. Az egykori s végső soron a mai település temploma is a határvonaltól tíz méterre, a szocializmus évei alatt kiürített határsávba került. A falu kénytelen volt arrébb húzódni, de a templom, miként a költőtől tudjuk, mindig marad: ez a templom is maradt. Igaz, romossá vált az évtizedek alatt, már teteje sem volt, de a politikai fordulat után azonnal újjáépítették lelkes emberek. Ebben a templomban kerül sor a találkozóra, amely sajátos adottságai révén több nemzetiség közös temploma is lehet.

A magyarok és osztrákok mellett a közelben élnek horvátok és szlovének is. Ezen a helyen sajátos módon megélhetjük a testvéri összetartozás élményét. A sok szempontból megosztott Európában Szent Márton személye összekötő kapocs számunkra. Az egykori Pannónia területén ma is sok templom és település tanúskodik arról, hogy itt Szent Mártont különös módon tisztelik, saját szentjüknek tekintik. Savaria egykori szülötte ma is összeköti Közép- és Nyugat-Európát, de összeköti a ma itt élő népeket is: szlovéneket, horvátokat, osztrákokat, németeket és magyarokat. Az ő távoli múltból felsejlő személyének tisztelete semmivel sem halványabb, mint a korban hozzánk közelebb álló szenteké. Tehát a hely, vagyis a templom a határon és Szent Márton lelkisége összeköt minket ma is.


Pünkösdhétfőt ebben a templomban emberemlékezet óta megünneplik. A környékről ma is többen jönnek ide imádkozni, ki gyalog, ki kerékpárral vagy éppen autóval. Reméljük, a több nyelven itt elhangzó imádság pünkösd ünnepén a Szentlélekben való örvendezés egészen gazdag kiteljesedése lesz! A Szentlélek mindent megújító erejére ugyanis mindnyájunknak, bármely nemzet gyermekei vagyunk is, nagy szükségünk van. Szent Márton pedig, aki saját korában a béke követe tudott lenni, közbenjár értünk Istennél, hogy tudjunk családunkban, saját nemzetünkben és népeink között is a béke fáradhatatlan hirdetői és megteremtői lenni.

Veres András
szombathelyi püspök

A rönöki zarándoklat tervezett programja:
10.00 – püspöki szentmise a Szent Imre-templomban
11.30 – a celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskola diákjainak zenés drámajátéka

A nap további részében a zarándokok saját programjuk szerint folytatják imádságaikat. Kötetlen beszélgetésekre is kiváló alkalmat biztosít a templom körüli szabadtér, ahol helyi termelőktől kóstolhatnak finomságokat az érdeklődők.

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria