Püspöki látogatás a 435 éves iskolában

Külhoni – 2014. április 11., péntek | 13:24

A Báthory István által alapított, és ma az ő nevét viselő kolozsvári iskola 435 éves. Az évfordulóról áprilisban a Báthory-napok keretében emlékezik meg a tanintézet tanár- és diákközössége. Bodó Márta, a Keresztény Szó főszerkesztője írását közöljük.

Az itteni emlékezés és ünneplés az országszerte megtartott, eseményekben gazdag Iskola másképp című programsorozatba illeszkedett.

Az intézmény története során hagyománnyá vált az éves iskolai értesítők kiadása: ezekben egy-egy tanévről szóló beszámolókat adtak közre, a diákok tanulmányi előmenetelét, fegyelmi életét mutatták be, de sok más kortörténeti adattal is bővítették. Megörökítették például az ünnepélyek programját, a neves személyiségek látogatását. A két világháború közti időszakban a kolozsvári (akkor piarista) gimnáziumban gyakori vendég volt az erdélyi püspök, Mailáth Gusztáv Károly, akiről köztudomású, hogy a diákok barátja volt. A kolozsvári iskolai értesítőkben megörökített látogatásairól is mindig részletes beszámolók olvashatók, melyekből a sokkal későbbi olvasó számára is láthatja, a püspök milyen jól érezte magát az iskolában, s a diákok mennyire kedvelték őt.

Valami hasonló esemény tanúi lehettek április 10-én a Báthory Líceum diákjai és tanárai is. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek látogatott el az iskolába, a kíséretében a kolozsvári Szent Mihály-templom főesperes-plébánosával és a segédlelkészekkel, hogy a dísztermet zsúfolásig megtöltő diákoknak a hitről beszéljen, biblikus és történelmi merítéssel indította előadását. Mondandójába vidám rabbinikus történeteket is szőve mutatta be, miért érdemes hinni, milyen kihívások, kísértések fenyegetik a hitet, s milyen az a hitvalló, hit szerinti élet, amely valóban sugárzó. Elmondta: életünk nagyobbik részét lényegében mások elbeszéléséből eredő tényekre alapozzuk, amelyek létéről személyesen nem győződhettünk meg, azaz az élet legegyszerűbb tényei vonatkozásában is hiszünk, elfogadjuk mások tanúságtételét: miért ne tehetnénk hasonlóan Isten vonatkozásában is. Azt is részletezte, az Istent tagadók, az ő „halálát” hirdetők milyen logikával gondolkodnak, s rámutatott e logika hiányosságaira. Végül kedvenc szentjének, Lisieux-i Kis Szent Teréznek, és kalkuttai Teréz anyának példáját idézve mutatott konkrét utat a hiteles hittől vezérelt életre.

A sikeres előadást hatalmas tapssal köszönték meg a diákok. Ezt követően a főpapi látogatás lezárásaként az érseket és kíséretét végigvezették az iskolán, és bemutatták neki az esemény tiszteletére összeállított kiállításokat.

Az iskola könyvtárának klubgalériájában nyílt meg az a gyűjteményes kiállítás, amely az iskola egykori diákjainak, tanárainak képzőművészeti alkotásait mutatja meg. Vaszary János, Diviaczky Rezső, Szopos Sándor, Szolnay Sándor, Póka Zsombori Erzsébet, Darkó László, Feszt László, Bordy Margit, Heim András, ifj. Kádár Tibor, Lukáts Mária, Kántor László és Guttmann Szabolcs, valamint a kiállítást szervező jelenlegi Báthorys rajztanár, Orbán István munkáit csodálhatják meg az érdeklődők. Az iskolában a kiállítókon kívül több neves képző- és alkotóművész végzett, de a válogatás így is lenyűgöző. Az alkalmi tárlatot látogatók a kiállított művek mellett portrét és rövid életrajzot találnak, amely segít az alkotót az iskolatörténetben behatárolni, elhelyezni. Van, amikor csak információs anyagot jelentetett meg a kiállítás szervezője, mert fontosnak tartotta a Kolozsvári Normál Rajzoda tanárát, Simó Ferencet, s olyan tanítványait, mint Székely Bertalant, Dósa Gézát, Klősz Józsefet, Sárdy Istvánt is bemutatni, ám őket alkotásukkal nem volt lehetséges. A képzőművészeti tárlatot kiegészíti a Váradi Éva történelemtanár által összeállított iskolatörténeti kiállítás a szomszédos teremben, ahol korabeli (18. századi) dokumentumreprodukciók mellett kiadványok sorakoznak, valamint a fizika szertárból idehozott korabeli eszközök, távcső, földgömb, kísérletek végzéséhez szükséges tárgyak,  ez utóbbiak Czilli Péter fizikatanár válogatásában.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria