Ravasi bíboros az Umberto Ecóhoz fűződő barátságáról

2016. február 22. hétfő 18:58

Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke a híres milánói Ambrosiana Könyvtárban ismerte meg Umberto Ecót: barátok, beszélgetőtársak lettek. A neves olasz író, irodalomtörténész, szemiotikus február 19-i halála után Edoardo Castagna kérdezte a bíborost barátságukról.

– Milyen szálak mentén bontakozott ki a barátságuk?

– Az első szál természetesen a Biblia volt. Eco szenvedélyesen tanulmányozta a Bibliát, még ha azt állította is, hogy a gyakorlatban nem tudja megélni. Tudjuk róla, hogy nem értette, miért kell a gyerekeknek az iskolában mindent tudniuk Homérosz hőseiről, miközben szinte semmit nem kell tudniuk Mózesről; miért kell mindent tudniuk az Isteni színjátékról, miközben nem kell ismerniük az Énekek énekét és más bibliai szövegeket, amelyek ezek palimpszesztjei (olyan pergamen, amelyről az első írást levakarták, majd elsimították, hogy újra használható legyen – a szerk.). Mivel tudta rólam, hogy foglalkozom egzegézissel, mindig kész volt beszélgetni velem. Az egyik legvonzóbb rész a Prédikátor könyve volt a számára.

– És milyen szálak voltak még?

– A második szál a középkori irodalom volt. Mindenki ismeri A rózsa nevét – ez a regény még azelőtt íródott, hogy 1990-ben elkezdődtek a találkozásaink az Ambrosianában –, de Ecónak valójában két igazi szenvedélye volt. Az első természetesen Aquinói Szent Tamás, akinek esztétikájából a szakdolgozatát írta. Emlékszem, mennyire meghatódott, amikor megmutattam neki a szent egy eredeti, kézírásos szövegét, amely szinte kivehetetlen volt és sötét… Talán kevéssé ismert, hogy érdekelte Raimundus Lullus életműve is, amelyből az Ambrosiana egy tekintélyes kódexgyűjteményt őriz. Érthető volt ez az érdeklődése, hiszen Lullus olyan ember volt, aki képes volt kommunikációs hidakat teremteni még az iszlámmal is: tudott arabul, érdekelte a párbeszéd… Ráadásul a katalán filozófus kíváncsi volt. Megírta a Liber de gentili et tribus sapientibus című értekezést, amelyben egy pogány ember beszélget három bölccsel, a három nagy monoteista vallásról faggatja őket. Éppen ilyen széles spektrumra irányult Eco kiváncsisága is.

– Végül ott volt közös vonásként a könyvek iránti szeretet…

– Ez volt a barátságunk harmadik szála. Amikor találkozóra hívtam, szerettem faggatni azokról a kódexekről, amelyeket egyébként csak a kutatók ismernek. Eco annyira szerette az Ambrosianát, hogy mindig olyankor ment, amikor zárva volt, így szabadon járkálhatott a termekben.

– Jelentett valami akadályt a kapcsolatukban, hogy Ön egyházi személy?

– Éppen ellenkezőleg, ez a szál erősítette a kapcsolatunkat. Neki volt fiatalkori vallásos tapasztalata, egy olyan bölcső, amelyről világi lelkülete ellenére sem feledkezett meg soha. Érdekelte az is, hogyan lehet megélni a hitet és közben nem lemondani a kulturális kíváncsiságról. Mindig nagy tisztelettel beszélt teológiai, spirituális témákról. Emlékszem, egyszer a bolognai egyetemről hazafelé – ahol Ivano Dionigi rektor meghívására az Énekek énekéről beszélgettünk  – újra elővette, ízlelgette, hogyan kerül elő a szerelem témája az Énekek énekében és a misztikus hagyományban.

– Ha össze kellene foglalnia, mire tanított Umberto Eco, milyen szót használna?

– Kétségtelenül a kíváncsiságra. Bár megvolt a maga szakterülete, meg volt győződve arról, hogy a valóság összetett dolog és mindig túl akart látni a saját határain. A curiositas egyébként a szó etimológiáját tekintve gondoskodás, szenvedély, aggodalom valami iránt: nem egyszerűen azt jelenti, hogy repkedünk a valóság körül, mint egy pillangó, hanem azt, hogy igyekszünk részt venni benne. Ahogyan Rousseau írta az Emil, avagy a nevelésről című művében: az ember olyan mértékben kíváncsi, amilyen mértékben művelt.

– Manapság nem divat ez a fajta igényesség…

– A mai világban sokakban tombol a vágy, hogy beszéljenek csak azért, mert meg akarják mutatni, milyen sok mindent tudnak. El kell kerülni a két végletet: ne legyünk túlságosan egy dologra szakosodva, de kerüljük a túlzott általánosítást is, mindkettő veszélyes.

Szeretném egy személyes élménnyel zárni a beszélgetést. Egy délután elvittem Ecót Martini bíboroshoz, velünk jöttek Beniamino Placido és Aldo Grasso is, hogy tanácsokat adjanak az érseknek híres lelkipásztori levelével kapcsolatban, amely az egyház és a média találkozásáról szólt. Eco, aki nagy mesélő volt, hosszan beszélt, vitázott, a délután az estébe nyúlt, és végül az utolsó javaslata az volt: „Sajnálom, de én nem tudok tanácsokat adni egy lelkipásztori levél megírásához. Viszont szívesen megírnám…”

Umberto Eco január 5-én ünnepelte 84. születésnapját. Az olasz Piemont tartományban született, Torinóban járt egyetemre, középkori filozófiát és irodalmat hallgatott. Német feleségétől, Renate Ramgétól két gyermeke született. A középkori filozófián és irodalmon kívül foglalkozott médiatudománnyal, kulturális antropológiával és szemiotikával is. Első regénye, az 1980-ban megjelent A rózsa neve a nyolcvanas évek legnagyobb regényszenzációja lett.

Umberto Ecót a vezető olasz napilapok is búcsúztatták. „Umberto Eco bestsellerré tette a kultúrát” – írta róla a La Stampa. A La Repubblica szerint Umberto Ecóval az az ember távozott, aki „mindent tudott”. A Corriere della Sera olasz napilap internetes oldala összegyűjtötte Umberto Eco legismertebb mondásait. Az első úgy szól: „Aki nem olvas, hetvenévesen egyetlen életet élt: a sajátját. Aki olvas, ötezer évet élt: ott volt, amikor Káin megölte Ábelt, amikor Renzo elvette feleségül Luciát (Alessandro Manzoni A jegyesek című regényében – a szerk.), amikor Leopardi a végtelent csodálta. Mivel az olvasás halhatatlanság – vissza az időben.”

Híres regényein és irodalomtörténeti írásain, tanulmányain kívül magyarul megjelent egy kötet Miben hisz, aki nem hisz? címmel, amely Milánó egykori érseke, Carlo Maria Martini és Umberto Eco egymásnak írt nyílt leveleit, valamint az olasz tudomány és közélet kiemelkedő képviselőinek az ő párbeszédükhöz fűzött kommentárjait tartalmazza.

Forrás: Avvenire.it; MTI

Fotó: Temi.Repubblica.it; Miopapa.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
kero-imadsag-oktalansag-szemtelenseg-vagy-bizalom
Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?

Évközi 17. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Ter 18,1–10a; Kol 1,24–28; Lk 10,38–42)

2016. július 23. szombat
babel-balazs-ersek-latogatasa-kecskemeti-wojty-kozpontban
Bábel Balázs érsek látogatása a kecskeméti Wojtyła-központban

Csaknem napra pontosan tíz éve, 2006 júliusában nyílt meg a Karol Wojlyła Barátság Központ, mégsem ennek megünneplésére, hanem Mária Magdolna ünnepe és egy szobor megáldása alkalmából gyűlünk össze Kecskeméten július 22-én, pénteken délelőtt.

2016. július 23. szombat