Református püspök hirdetett igét a Szent Anna-székesegyházban

2016. január 23. szombat 12:49

Az ökumenikus imahét január 20-i alkalmán Fekete Károly tartott igehirdetést és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök köszöntötte a híveket a debreceni Szent Anna-székesegyházban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Több száz katolikus és protestáns egyháztag alkotott imaközösséget szerdán kora este a Szent Anna-székesegyházban. Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök köszöntötte a debreceni ökumenikus imahét negyedik alkalmának résztvevőit.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke felidézte az imanap üzenetét, ami az evangélium hirdetése: „Hirdessük szép életünkkel, tetteinkkel, szavainkkal az Isten örömhírét, hogy Ő szeret bennünket, itt van közöttünk, és rajtunk keresztül akarja megmutatni a világnak az evangélium jóhírét” – mondta Palánki Ferenc.


Fekete Károly református püspök igehirdetésében azt mondta: az istentiszteleten Istennek van mondanivalója számunkra, erre a hangra kell figyelniük a hívőknek a templomi alkalmakon. A tiszántúli református egyházkerület vezetője hozzátette: a világ hangzavarában nem könnyű meghallani Isten igéjét. Nekünk, reformátusoknak, meg nekünk, római katolikusoknak, evangélikusoknak, baptistáknak, egyáltalán, keresztényeknek, meg kell hallani azt, hogy az Igét semmi más nem tudja pótolni – hallhattuk a református püspököt.


A debreceni imahét vasárnapi záró istentiszteletén öt felekezet vezetői szolgálnak együtt a református nagytemplomban.

Az ökumenikus imahét Debrecenben összegyűjtött perselyadományát a városban működő két felekezeti roma szakkollégium javára fordítják.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
-irgalmazz-hogy-irgalmat-kapj-lelki-hetveget-szerveznek-budapesten-kerenyi-lajos-vezetesevel
„Irgalmazz, hogy irgalmat kapj” – Lelki hétvégét szerveznek Budapesten Kerényi Lajos vezetésével

Az irgalmasság „egyetemére” hív mindenkit Kerényi Lajos atya a budapesti Haller utcai kempingbe július 1. és 3. között. Az ötletről és a találkozó programjáról kérdeztük a szervezőt.

13:40
ferenc-papa-zarkozottsagot-az-ima-valtoztatja-nyitottsagga
Ferenc pápa: A zárkózottságot az ima változtatja nyitottsággá!

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostol ünnepén a Szentatya szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, amelynek keretében megáldotta az utóbbi egy évben kinevezett metropolita érsekek palliumát.

2016. június 29. szerda