Ricardo Blázquez Pérez a spanyol püspöki konferencia új elnöke

Kitekintő – 2014. március 13., csütörtök | 11:31

A spanyol püspöki konferencia Valladolid érsekét, a 71 éves Ricardo Blázquez Pérezt választotta meg március 12-én a testület elnökévé a konferencia Madridban zajló plenáris ülésén - adja hírül a La Croix.

Pérez érsek, aki 2008 óta a spanyol püspöki konferencia alelnöke volt, Antonio Maria Rouco Varela bíborost, Madrid érsekét váltja az elnöki poszton, aki második mandátuma végére érve már nem volt újraválasztható.

Ricardo Blázquez Pérez 1942-ben született Villanueva del Campillóban, az észak-nyugati Ávila tartományban. Az ávilai nagyszemináriumban folytatta tanulmányait, itt is szentelték pappá 1967-ben. Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen szerzett teológiai doktorátust 1972-ben, és Németországban is végzett tanulmányokat.

1972-től 1976-ig az Ávilai Teológiai Intézet titkára volt, majd a Salamancai Pápai Egyetemre került, melynek előbb tanára, majd dékánja, végül rektorhelyettese lett.

1988-ban Santiago de Compostela segédpüspökévé nevezték ki a később bíborossá kreált Rouco Varela mellé, majd 1992-ben Palencia, 1995-ben pedig Bilbao püspöke lett.

2005-ben, Rouco Varela után, egyszer már megválasztották a spanyol püspöki konferencia elnökévé, de 2008-ban nem választották újra: úgy tűnt, hogy a spanyol püspökök elutasítják az általa képviselt nyitott és párbeszédre kész irányvonalat. A konferencia alelnöke lett, amely pozíciójában 2011-ben ismét megerősítették.

A spanyol püspöki konferencián belül Ricardo Blázquez Pérez előbb a hittani bizottság tagja, majd elnöke lett, illetve tagja volt a liturgikus bizottságnak is. 2002 és 2005 között a felekezetek közötti kapcsolatokért felelős bizottság elnöki posztját töltötte be.

Mint a Salamancai Pápai Egyetem nagykancellárját, XVI. Benedek a spanyol Krisztus Légiója Kongregáció apostoli vizitátorává jelölte ki.

A megválasztását követő sajtótájékoztatón elhangzott szavai alapján Ricardo Blázquez Pérez követni kívánja azt a vonalat, amely már előző elnöksége alatt is jellemző volt rá. „Az egyháznak nyitott kapukkal álló háznak kell lennie. Nincs programom, azt majd együtt fogjuk kialakítani. Isten szeretetét kell hirdetnünk, rokonszenves módon.” – mondta az új elnök Ferenc pápa szavaihoz is közelálló nyilatkozatában.

Ricardo Blázquez Pérez elnökhelyettese Valencia érseke, Carlos Osoro lesz.

Magyar Kurír