Richard Rohr: Az elengedés szabadsága

Richard Rohr (1943) német származású ferences rendi pap, a szellemi megújulás kimagasló képviselője az Egyesült Államokban. Az egyik legismertebb amerikai közösség, az Új Jeruzsálem alapítója, emellett vezetője az új-mexikói Akció és Kontempláció Központnak.

Könyvének alapgondolata, hogy az evangélium az egész világot meghívja valamiféle közösségbe, egy osztozkodásra épülő élet lehetőségére.

A kötet szerzője hangsúlyozza: vallásgyakorlásunk nagy része az önmagunkról való képünk védelmének kísérlete, nem pedig Isten akaratának a keresése. „Addig, amíg a saját, betokosodott egónkban vagyunk fogva tartva, nem is tehetünk mást.” Ebből ki kell szabadulnunk, de önmagunk nem vagyunk erre képesek. Az egyetlen, amit megtehetünk: elengedni. Imádkoznunk kell: „Uram, mutasd meg, hogyan tudok én mindent elengedni. Mert én eddig csak azt tanultam meg, hogy hogyan kell valamihez görcsösen ragaszkodni.”

A könyv írója szerzetes papként úgy látja, hogy Jézus alulról újítja meg az egyházat, nem pedig fölülről. A kis közösségek és az egyház egymásra vannak utalva. A kis közösségeknek szükségük van egy nagy, egyetemes egyház képére, „különben könnyen belecsúsznak a kötetlen liberalizmus vagy a New Age-gondolkodás zugaiba. A korszellemnek olyan divatos áramlataiba keveredhetnek, amelyek nem sokat változtatnak a történelmen, mert megint csak a kis magán én körül forognak.”

Másrészt, ha csak a klérus, a hierarchia, a nagy intézmények léteznek, és nincsenek mellettük a hívek radikális kis csoportjai, akkor az egyház intézménye „hideg, halott csontváz marad”. Richard Rohr meggyőződése, hogy a papok prédikációi senkit sem térítenek meg, a megtapasztalt körülmények azok, amelyek megtérítik az embert. Jézus mindig szamárháton érkezik, koldusként mutatkozik a világban, ez a „legbosszantóbb álruhája” –, ahogy azt Boldog Kalkuttai Teréz anya mondta. Máté evangéliumának 25. fejezetét elemezve a könyv írója állítja: egyetlenegy kérdés alapján leszünk megítélve: „Fel tudtátok-e ismerni Krisztust a legkisebb testvéretekben?... Az igazságot nem ismerni kell, hanem cselekedni.”

A kötet ferences írója figyelmeztet: nem szabad semmihez sem kötődnünk, ez az elengedés gyakorlata. Ha az önmagunkról alkotott pozitív gondolatok és érzések rögzülnek bennünk, ugyanolyan rosszakká válnak, mint a negatív képek, ha hozzájuk ragadunk. Ezért mondta Jézus, hogy „boldogok a lelki szegények”. Szegények azok, akik nem ragaszkodnak ahhoz a képhez, amit önmagukról gondolnak, „nem büntetik magukat negatív képekkel, de nem is védik tűzzel-vassal a hízelgő imázsukat”.

A szerző felidézi, hogy egy Fülöp-szigeteki asszony egyszer azt mondta neki: „Atyám, nekünk az Istenen és a közösségünkön kívül semmink sincsen.” Richard Rohr hozzáteszi: ez az egyetlen, amit az evangélium ígér. „Megígéri, hogy találunk egy Istenhez vezető utat. Mi azonban biztonságot akarunk, amit Jézus sohasem ígért, mint ahogy azt sem mondta, hogy a mi feladatunk lenne a világot biztossá tenni. Ezzel szemben azt mondta, hogy az igazságot kell cselekednünk, ami sokkal nehezebb.”

A kötet írója „bámulatosnak” minősíti, hogy a kereszténység az egyetlen, amelyik Istent báránynak meri nevezni. „S mégis kétezer évet eltöltöttünk azzal, hogy kerültük a sebezhetőséget.” Annak ellenére, hogy Szent Pál világosan kimondta: „Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,10). Richard Rohr hozzáteszi: mi azonban félünk attól, hogy felfedezzük ezt a fajta erősséget. Pedig ez az egyetlen hatalom, amit nekünk az evangélium kínál. „Ezt a fajta hatalmat a világ sohasem fogja megérteni, nekünk azonban meg kell értenünk, ha egyház akarunk lenni, és ha az egyház valamiféle hitelességre törekszik.”

Az evangélium olvasása közben felismerhetjük: Jézus egyszer az elnyomóknak prédikál, másszor az áldozatoknak. „Sajnálatos módon mindig a győztesek, az erősek azok, akik elutasítják. S mindig ennek a világnak az áldozatai azok, akik megértik.” Mintha a társadalom peremére kellene sodródnunk ahhoz, hogy képesek legyünk meghallani az evangéliumot. Ugyanis az evangélium szociális és politikai összefüggései a társadalom margóján egészen nyilvánvalóak és világosak. Ott jövünk rá, hogy Jézust „nem használhatjuk sem a hatalmi és vagyoni helyzetünk védelmére és megszilárdítására, sem pedig arra, hogy fenntarthassuk magunkról a jó modorú, előzékeny és ezáltal minden téren tisztességes ember képét.”

Természetesen nekünk az a dolgunk, hogy „minél több Isten országát vigyünk be ebbe a világba”, de azt tudnunk kell, hogy egyetlen szociális vagy állami rendszer sem lehet soha azonos az Isten országával. Ám ha az „Itt és Most” bőségében élünk, „és ez ajándék, amit ráadásul kapunk, amikor Krisztust megtapasztaljuk, akkor nem fogunk többé ijedten körberohangászni, hogy egy végérvényes világmagyarázatot kapjunk, hanem erre rátehetjük az életünket”.

A könyv ferences szerzője hangsúlyozza, hogy Jézus csak egy folyamathoz adott nekünk útmutatást. Elvár tőlünk bizonyos, általa megbocsátásnak nevezett életvitelt. A mi feladatunk pedig az, hogy itt és most éljük az Isten országát, mégpedig ne csak magunkban, privát alapon, hanem másokkal összekötve. „Ez befolyásolja minden döntésemet, gazdaságomat, pénzügyeimet, politikai szemléletemet és azt, hogyan bánok ennek a Földnek a javaival. Ez Bartimeus útja. A vakok útja, akik egyáltalán nem vakok. Az evangélium mindnyájunkat meghív erre az útra.”

Richard Rohr: Az elengedés szabadsága, Korda Kiadó, 2014.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír