Robert Bresson Szent Johanna-filmje a Párbeszéd Házában

Kultúra – 2016. szeptember 24., szombat | 18:13

A Párbeszéd Háza 13 részes Robert Bresson-filmklubjának szeptember 23-ai, ötödik vetítésén a transzcendens filmművészet egyik legnagyobb alakjának 1962-ben készült, „Jeanne d’Arc” pere című alkotását láthatta az ezúttal is nagyszámú nézősereg.

A vetítést követő beszélgetésen Jelenits István piarista szerzetes, író, tanár emlékeztetett rá, hogy a 15. század első harmadában élt, 19 éves korában máglyán elégetett Szent Johanna a történelem kiemelkedő alakjai közé tartozik, különösen a franciák számára fontos személyiség.

Bresson filmje nem dolgozza fel Jeanne d’Arc egész életét, csupán a végjátékot, a bírósági tárgyalást, amelynek végén halálra ítélik a lányt. Jelenits István felidézte, hogy a történet idején az angolok megszállva tartották Franciaországot, a franciák pedig Jeanne d’Arc vezetésével több győzelmet arattak ellenük, így Orléans-nál, ezért legfőbb ellenségüknek tartották. A burgundok fogták el, de átadták az angoloknak. Az ő céljuk az volt, hogy Jeanne d’Arcot ne hadifogolyként kezeljék, hanem mint eretneket ítélje el az egyházi bíróság. Az ellene lefolytatott per a középkor legjobban dokumentált eseménye, s erre épít Bresson filmje is.

Jelenits atya megemlítette Horváth Barna A géniusz pere – Szókratész – Johanna című könyvét, amely először 1943-ban jelent meg, és az ókori görög filozófus és Jeanne d’Arc perét dolgozta fel. (A könyvet azóta ismét kiadta 2003-ban az Attraktor Kiadó – a szerk.)

A tanár úr kiemelte, hogy Bresson filmje nem feketén-fehéren mutatja be a perben egymással szemben álló feleket. Az egyszerű, írni-olvasni sem tudó parasztlányt még vádlói is tisztelik, még ha elszántak is abban, hogy elítélik. A bírák kényszerhelyzetben vannak, hiszen a Franciaországot megszállva tartó angolok képviselője halálos ítéletet követel Jeanne d’Arcra. A bírák tudják ezt, de megrendülten figyelik Johanna minden rezdülését. A lány lelkének legmélyéről fakadó egyszerűség és tisztaság megragadja őket. Nem egyszerűen gonosz, lelketlen emberek, hanem mélyen gondolkodó személyek, akik azonban végül engednek a kényszerítő körülményeknek.

Sajgó Szabolcs jezsuita, a Párbeszéd Házának igazgatója rámutatott: a filmben megjelenik az egyház mint intézmény, illetve a karizmatikus, Istentől megszólított személy közötti feszültség. Jeanne válaszai teológiailag is kristálytiszták, mindvégig meghatározó számára Isten akarata, hangsúlyozza, hogy csak Jézus Krisztus szavainak engedelmeskedik. Jelenits István hozzátette: Bresson filmjéből egyértelmű, hogy Jeanne d’Arc Istentől küldött, Krisztussal különlegesen bensőséges viszonyban élő ember, ez megmutatkozik válaszainak a magabiztosságán. Az ítélet-végrehajtók ezt megérzik, ezért ébred fel bennük a tisztelet iránta.

A Bresson-filmklub kezdeményezésének ötletgazdája, Pentelényi László, a Francia Új Hullám Kiadó Kft. szerzőfilmes könyvtárának sorozatszerkesztője hangsúlyozta, hogy Bresson ebben a filmjében visszalép a történelmi korba, de a formanyelvét még magasabb szintre fejleszti. Zene szinte egyáltalán nincs a filmben, dobpergés, harangszó, a meggyújtott máglya keltette zaj az, ami különleges feszültséget hordoz. A színészi játék mint mindig, most is lenyűgöző, pedig Bresson itt is amatőrökkel vagy kezdőkkel dolgozik. Érezni, hogy minden szereplő mély átéléssel, a lelkéből fakadó őszinte érzéssel formálja meg a szerepét, hozza ki magából azt az érzést, ami megszületik benne az ábrázolt személy megformálása közben, tökéletesen azonosul vele.

Az egyik néző felvetette, hogy szerepeltek a filmben olyan egyházi személyek is, akik Jeanne d’Arc mellett álltak, bátorították, így két domonkos szerzetes, akik ott álltak a máglya közelében is, és egyikük egy keresztet tartott a magasba, hogy a rettenetes kínok között haldokló Johannának vigaszt nyújtson. Jelenits atya ezzel kapcsolatban elmondta: még az Istenben valóban hívő személy is rászorul az emberi segítségre, és őt is Isten adja mellénk. Ezt a szerepet tölti be a két domonkos szerzetes. Az egyházban is így van ez, a gyóntató az Istentől küldött emberi támasz. Jeanne d’Arc a hangok, sugallatok értelmezésében is rászorul külső támogatásra. A piarista szerzetes kiemelte, hogy bíráinak az ígéretében bízva Johanna visszavonta azt a mindvégig hangoztatott állítását, hogy a hangok és a sugallatok valóban Istentől származtak volna, ám amikor rájött, hogy becsapták, ismét visszalendült az igazsághoz, s ekkor már teljesen elfogadta Isten akaratát, vállalva a szörnyűséges máglyahalált is. És Krisztusba vetett hite a lobogó máglyához kötözve sem tört meg.

Sajgó Szabolcs rámutatott: a tárgyaláson a vádlók közül többen szóvá teszik, hogy nem az egyházi jogszabály szerint jártak el, ketten is otthagyják a bíróságot, mert vallják, hogy nincs joguk elítélni Johannát, többek között azért sem, mert nincs védője. Mások pedig a hős, a mártír szereptől akarják megfosztani, így az angol küldött felveti, hogy meg kellene erőszakolni Johannát. Ő az, aki megfenyegeti mindazokat, akik segíteni igyekeznek a lánynak: ha ezt megteszik, ők is máglyán végzik. Johanna hite maximális Krisztusban, de ez nem jelenti azt, hogy időnként ne gyengülne el – mint például az első tárgyalás után, amikor kétségbeesésében elsírja magát.

A kérdésre, miért csak 1920-ban avatta az egyház szentté Johannát, válaszolva Jelenits István hangsúlyozta: nagyon ritka, ha az egyház elismeri, hogy egyházi bíróság hozott igazságtalan ítéletet. Johanna esetében ráadásul külső, angol nyomásra. Ennek kimondásával az egyház valóban nem nagyon sietett.

Jeanne d’Arc; Szent Johanna (Domrémy, 1412. január 6. – Rouen, 1431. május 30.), az „orléans-i szűz”, francia nemzeti hős. Szülei Champagne-ból bevándorolt, módos parasztok voltak. Apja, Jacques d’Arc községi elöljáró volt, édesanyját Isabelle-nek vagy Zabillet-nek hívták, de volt egy mellékneve is: Romée – így nevezték azokat, akik megjárták Rómát, vagy más távoli kegyhelyre zarándokoltak.

A jámbor szülők házasságából öt gyermek született, két lány és három fiú. Jeanne a negyedik volt a sorban. Keresztelésekor az Úr legkedvesebb, szűz apostolának (Szent Jánosnak) mennyei pártfogására bízták, akit a korabeli hívek különösképpen tiszteltek. És Jeanne életével bizonyságot tett arról, hogy méltóvá vált égi pártfogójához, amikor erkölcsi-politikai tisztátalanságba süllyedt korában a testi-lelki tisztaság tanúja lett.

A lány tizenkét éves volt, amikor először részesült azokban a rendkívüli ajándékokban, melyek egész életét meghatározták. Az Úr különleges figyelmességgel a korabeli Franciaország három legkedveltebb szentjét adta Jeanne mellé vezetőnek: Szent Mihály arkangyalt, Alexandriai Szent Katalin és Antiochiai Szent Margit vértanút, valamint élete néhány válságos pillanatában Gábriel arkangyalt. Ő látták el természetfölötti tanácsokkal és bátorították külső és belső harcaiban Jeanne-t, és többször nyújtotta ki feléje karját a mennyből és fogadta lányává a Szűzanya is.

A százéves háború idején látomásaiban Isten jelent meg Jeanne előtt, és parancsba adta neki, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. A lány azt hangoztatta, Franciaország igazi királyáért, Jézus Krisztusért indult harcba, VII. Károly, akit meg kellett koronáznia, az országot csak kommendába (letétbe) kapja, s csupán képviselője az ország igazi Urának, Krisztusnak.

Az isteni sugallatnak engedelmeskedve Jeanne d’Arc a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, amelyek megfordították a háború kimenetelét és lehetővé tették VII. Károly trónra lépését. Végül a burgundok fogták el és adták az angolok kezére lányt, majd az egyházi törvényszék elítélte és 19 éves korában máglyán megégették.

Huszonnégy évvel később, 1455-ben VII. Károly király – akinek hírnevét beárnyékolta, hogy koronáját egy elítélt eretnek segítségével szerezte – felkérte III. Callixtust, vizsgáltassa felül a Szentszék döntését. Az új eljárásban Johannát ártatlannak találták és mártírrá nyilvánították. X. Pius pápa 1909-ben boldoggá, XV. Benedek pápa 1920-ban szentté avatta. Szent Johanna egyike Franciaország kilenc védőszentjének, Párizsi Szent Dénes, Tours-i Szent Márton, Szent Lajos, Szent Mihály, Szent Remigius, Szent Petronela, Szent Radegunda és Lisieux-i Szent Teréz mellett. 

(Forrás: Magyar katolikus lexikon)

Fotó: Movie.cc

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria