Rónay György: Szentek, írók, irányok

2016. február 28. vasárnap 14:01

A kötetben Rónay György szentekről, írókról, költőkről, többek között Szalézi Szent Ferencről, Páli Szent Vincéről, Marillac Szent Lujzáról, Gilbert G. Chestertonról, Paul Claudelről, Ady Endréről, Babits Mihályról írt tanulmányai, esszéi olvashatók.

Szalézi Szent Ferenc, Páli Szent Vince és Marillac Szent Lujza a XVI. században éltek, szoros lelki kapcsolat fűzte őket egymáshoz. A vallásos életnek egy új formája alakult ki ebben a korban, amelyre Szent Ferenc szellemében Páli Vince nevelte a lelkeket, köztük is elsősorban azt, aki azután a világ felé, és különösen a nők felé lelkiségének legnagyobb közvetítője lett: Marillac Szent Lujzát. Vince alapította – Marillac Lujza közreműködésével – a magánházaknál is betegápolást vállaló Irgalmas Nővéreket. Rónay György kiemeli, hogy ennek az életformának lényege: „Teljesítsük hivatás- és állapotbeli kötelességünket, s abban az állapotban keressük és találjuk meg a szentséget, amelybe Isten akarata helyezett.” Ne különféle szabályokkal, kis aszketikus gyakorlatokkal terheljük túl magunkat, hanem határozzuk el, hogy „azt végezzük el jól, ami addig is a dolgunk volt: napi foglalatosságainkat, hivatásbeli kötelességeinket; minden törekvésünk arra irányuljon, hogy amit teszünk, jól tegyük”. Jól és derűsen, vagyis szeretetből. Ahogy Páli Szent Vince megfogalmazta: „A szeretet tökéletessége nem az elragadtatásokban áll, hanem abban, hogy jól teljesítsük Isten akaratát.” Ehhez pedig nem kell nagy elme, tündöklő szellemi tehetség, ez az út az Istentől gazdagon megáldott tehetségek és az egyszerű lelkek előtt egyaránt nyitva áll. A „kis út” szelleme, akárcsak Lisieux-i Szent Teréznél, Szalézi Szent Ferencnél is az Isten iránti feltétlen bizalom és önátadás, a lelki gyermekség szelleme.

Chestertonnál Rónay kiemeli, hogy a felnőtt korában megtért angol író Isten képmását látta meg minden egyes emberben, és mélységes tisztelettel hajolt meg mindenki előtt, mert minden személyre úgy tekintett, mint Isten teremtő tervének megvalósulására. Chesterton szerette a világot és szerette az embereket, „Istenben szerette őket és boldog volt”. Vallotta, hogy észokok, „kétségbevonhatatlan bizonyítékok” alapján hisz a kereszténységben, Jézus Krisztus Istenében, hitében hiánytalan világmagyarázatot talált, kulcsot a „világ gépezetéhez”. Ez a kulcs pedig az a dogmatikus állítás volt számára, hogy „Isten személyes lény, és a világot önmagán kívülállónak teremtette”.

A nagy francia költő, Paul Claudel személyiségét és munkásságát bemutatva a kötet szerzője hangsúlyozza, hogy ifjú, nyugtalan művész lelke a 19. század végi Párizs „Istengyilkos szellemi légkörében” kezdetben nem is Istent kereste, hanem az életet. Azt követően pedig, hogy 1886-ban a párizsi Notre Dame-ban rátalált Istenre, négy éven keresztül „ugyancsak az életért, szabadságért, szabad alkotó tevékenységért küzdött, de most már Istennel, mindaddig, míg meg nem találta, föl nem fedezte Istenben az élet, a szabadság és a szabad alkotó tevékenység teljességét”. Konverziója nem lemondás volt, „hanem birtokbavétel. Innét vallásos világképének, világélményének erős realitása és dinamizmusa”. Rónay azt sem hallgatja el, hogy a megtért Claudel gyakran volt türelmetlen istenkereső vagy Istent elutasító kortársaival szemben, sokszor hiányzott belőle az alázat és a türelmes szeretet, bár mindezzel ő is tisztában volt, keményen küzdött ellene, nem mindig sikerrel. Egyik levelében elismeri: „Sok pillanata volt életemnek, amikor rettenetes súllyal éreztem, mi az, hogy nem vagyunk szentek, s éppen az ellenkezője vagyunk a szentnek. Vannak percek, amikor másoknak határozottan joguk van ránk, és mi érezzük, hogy e joguknak nem felelünk meg; úgy értem, több joguk van ránk a puszta szavainknál.”

Rónay György arra a kérdésre is választ keres, hogy hitt-e Ady Endre Istenben, vagy nem hitt? Istenkereső verseit elemezve egyetért a költő talán legjobb monográfusával, Király Istvánnal, hogy „Paradox, szakadozott, szakadékos istenélmény az Adyé…” Rónay nem állítja, hogy Ady a szokványos értelemben vallásos lett volna, de azt igen, hogy „megvolt a maga istenélménye; hogy ez az istenélmény mélységesen mély és hiteles volt; s hogy ennek a mélységesen mély és hiteles istenélménynek a költői kifejezése, Ady istenes lírája ebben a nemben a kor világköltészetében a legnagyobb és a legmélyebb.”

Másik nagy költőnk, Babits Mihály katolicizmusát vizsgálva Rónay idézi őt: „Melyik igazi katolikus az, aki kétellyel, lázadással nem küzdött volna soha? A mi hitünk nem olcsó és nyugodt, még maga Krisztus is elcsüggedt a keresztfán.” A kötet szerzője hozzáteszi: „Ez a hit, a Babitsé, mélyebben fekszik, személyesebb, egzisztenciálisabb, mint azok az oktató-nevelő szempontok, amelyek jónak láthatják titkolni a kételyeket…”

Rónay György rendkívül sokrétű irodalmi munkásságának egyik legfőbb törekvése volt, hogy a katolikus irodalmat ne mellőzötten, háttérbe szorítva, hanem a nemzeti és az egyetemes irodalom részeként tartsák számon és műveljék Magyarországon. Mindez ebből a kötetéből is világossá válik.

(Szent István Társulat, 2015.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
papszentelest-unnepeltek-hajduboszormenyben
Papszentelést ünnepeltek Hajdúböszörményben

Kocsis Fülöp érsek-metropolita Szent Anna elhunytának ünnepén, július 25-én áldozópappá szentelte Boros András diakónust szülővárosában, Hajdúböszörményben.

2016. július 26. kedd
bojte-csaba-szent-kristof-vezessen-minket-az-irgalom-es-josag
Böjte Csaba: Szent Kristóf vezessen minket az irgalom és jóság partjára

Szent Kristófra emlékezve a zarándokok, utazók és a járművek megáldásával ünnepeltek az egybegyűltek Szántódpusztán július 23-án. A búcsún a Csillagösvény elnevezésű missziós körutat járó Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt, a szentmisét Böjte Csaba mutatta be.

2016. július 24. vasárnap