Sanyika és Pali bácsi – Weöres Sándor és Lovász Pál levelezése

2017. augusztus 12. szombat 20:20

A „»Fenn az idő tűhegyén…« Weöres Sándor és Lovász Pál levelezése 1938–1975” című kötetről Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész jegyzetét tesszük közzé.

Amióta – több mint másfél évtizede – hűséges krónikása vagyok szülővárosom, Pécs rangos könyvkiadója, a Pannónia Könyvek egyre dúsabb és változatosabb termésének, teljes bizonyossággá vált bennem, hogy Szirtes Gábor kiadóvezető, tudós irodalom- és helytörténész nélkül sokkal szegényebb volna a mecsekaljai település szellemi élete, és hontalanabbak lennénk mi, nem is kevesen, akik korántsem jókedvünkben hagytuk el a várost, hanem egzisztenciális gondok szorításában.

Ez a benyomás, ez az élmény minden eddiginél erősebbé vált bennem az idei Ünnepi Könyvhét alkalmával, amikor a Vörösmarty téren életem egyik legfontosabb, minden „pécsiségen” és „könyvhetezésen” túlmutató élménye várt rám. Nem is lehet ez másként, hiszen két olyan poétáról, egy világrengető tehetségről és egy Benvenuto Cellini-finomságú kismesterről, a szavak ötvösművészéről szóló munka várt ott rám, akikhez személyes kapcsolat fűzött. Weöres Sándorhoz mindössze két – e kötetben is szereplő – levél, s néhány, már felnőttkoromat beragyogó találkozás fűzött, míg Lovász Pálhoz, Pali bácsihoz, a „Búza téri szent öreg”-hez, ahogyan egy róla szóló esszémben, illetve versemben neveztem, szinte családi kötelék. A mindössze húsz esztendősen Pécsre érkező „Sanyika” (mert ő és felesége, Dodó néni csak így emlegették, mintha egy szem fiuk költő bátyja lett volna!) életének oly sokszor versbe írott pécsi évtizedében úgy nyithatott be ajtajukon, mint aki hazaérkezett. S pontosan ugyanez történt velem is, tollat próbálgató pécsi kamaszlányként, harminc évvel később.

Egy életre szóló barátság volt tehát az övék, annak ellenére – elegendő csupán egyetlen pillantást vetni a két poéta ugyanabban a korszakban készült arcképére –, hogy ez a két ember bizony maga volt a tűz és a víz, a lobogó láng és a nyugodt tópart. És dacára annak is, hogy kapcsolatuk kezdetén a fiatal Weöres a városba betelepülő újonc gyerekember volt, Lovász Pál pedig méltóságos úr, a helyi egészségpénztár, az OTI igazgatója, s az 1931-ben alapított Janus Pannonius Társaság titkára. Tehát, kisvárosi mércével mérve, egyértelműen hatalom és tekintély, de a legszelídebb, aki valaha a mi kiskirályokkal mindig teli földünkön élt! Nem csoda hát, hogy az első levél „Kedves Igazgató Úr” megszólításából pillanatok alatt „Pali Bátyám” lett, s a Weöres hírnevének fényesedése utáni időkben is csak azért került „Lovász Pál Író úrnak” titulus a borítékokra, hogy az egykori „neveltje” minden igyekezete ellenére szinte végső némaságba kényszerített, nagyon tehetséges, de irodalmi életet élni képtelen, idős írónak örömet és vigasztalást adjon. Mintegy viszonzásul, nem csupán a pécsi megjelenésű Weöres-könyvek jó sorsának, s a költő városi könyvtárigazgatói kinevezésének egyengetéséért, hanem cserébe azért a végtelen, szeretetteljes tapintatért is, amellyel a szintén A hallgatás tornyába zárt Lovász Pál egykori gyámolítottja 1957-es, tündöklő visszatérésének a legcsekélyebb irigység nélkül örülni tudott. Ez az öröm szép szonettkoszorút is termett, melynek darabjai közül itt csupán a Csöngei reggel három sorát idézzük: „Játék az örök élet eleje – lehullt a mennybolt sugárkötele, s reggelt köszönt gyerekszív-kisharang.” Ez a „gyerekszív-kisharang” metafora minden nagyotmondó jellemzésnél többet árul el Weöres Sándorról, aki számos versét – így az Álom a régi Pécsrőlt is Lovásznak ajánlotta.

Az értékes és fordulatos kötetnek e két ember kapcsolatán túlmutató tanulságai is vannak. Elsősorban talán az, hogy egy Isten adta tehetségű költő tollforgató társaira soha nem lehet féltékeny. „Sanyika” ugyanis nem csak 18 évvel idősebb korábbi mentorát tudta segíteni, tisztelni, de egy olyan, tündöklő tehetségű nemzedéktársát is, mint a számos ifjúkori levelében nagy elismeréssel emlegetett Jékely Zoltán. Annak ellenére, hogy Jékely üstökösként emelkedő pályáját sokan nézték tartózkodással. Bár ez a tartózkodás szinte rajongásnak tűnik a mai literatúránkban nem ritka farkastörvényeket tapasztalva! Amelyeken talán enyhítene, ha minden ma élő és alkotó poéta áttanulmányozná e megható és hiteles költőtárs-krónika lapjait! Csak remélni merem, hogy a tanítás öröméből részesülő költőtársak beveszik ezt a könyvet a tantervükbe.

Végül: Szirtes Gábor jóvoltából ez a gazdagon illusztrált könyv a nem költők számára is közérdekű és tanulságos: szép ívben mutatja be Pécs városának megtörhetetlen szellemi fejlődését, a harmincas évek végétől a hetvenes évek közepéig, a levélszövegeket értelmező, „kis pécsi irodalomtörténet” mélységű jegyzetekkel.

„Fenn az idő tűhegyén…” Weöres Sándor és Lovász Pál levelezése 1938–1975. Sajtó alá rendezte Szirtes Gábor, Pécs, Pannonia Könyvek, 2017.

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. július 30-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
a-gondviseles-az-uristen-iranyitotta-sorsomat-koszontjuk-85-eves-jelenits-istvant
A Gondviselés, az Úristen irányította a sorsomat – Köszöntjük a 85 éves Jelenits Istvánt

Jelenits István piarista szerzetes, pap, teológus, irodalomtörténész, középiskolai és egyetemi tanár, a mai katolikus közélet kimagasló képviselője. Ma ünnepli nyolcvanötödik születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

2017. december 16. szombat
lezarult-brenner-janos-emlekev
Lezárult a Brenner János-emlékév – A boldoggá avatásra készül a Szombathelyi Egyházmegye

Vesperessál és ünnepi szentmisével ért véget december 15–16-án a Brenner János-emlékév a Szombathelyi Egyházmegyében. Az ünnep azonban folytatódik: jövőre május 1-jén Szombathelyen boldoggá avatják a hatvan évvel ezelőtt vértanú halált halt lelkipásztort.

2017. december 16. szombat