A sárga csillag fénye – Egy koncentrációs tábor túlélőjének kiállítása a tiszafüredi plébánián

2019. május 10., péntek | 15:13

Május 8-án nyílt meg Robert O. Fisch magyar származású, Amerikában élő gyermekorvos, művész és író „A sárga csillag fénye” című kiállítása Tiszafüreden, a plébánia közösségi termében.

Robert O. Fisch (Fisch Róbert Ottó) a holokauszt túlélője. A híres orvos és művész az Egri Főegyházmegyének ajánlotta fel az általa írt regénnyel azonos című kiállítás anyagát, valamint könyve második kiadásának példányait. Így jutott el a tárlat a tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskolába; az intézmény pedig a helyi plébánia közösségi termében állította ki Baranyák Béla plébánossal együttműködve.

A sárga csillag fénye címmel összeállított tárlat Robert Fisch náci koncentrációs táborokban szerzett tapasztalatait kísérli meg átadni a grafika és a próza eszközeivel. A képek mellett álló szöveg úgy hat az érzésekre, hogy ne feledjük a borzalmakat, de átéljük a mindent megbocsátó szeretetet is a szerző részéről. A képek és a szövegek egyediek, a téma ismerőinek is újat mondanak. Arra hív a kiállítás, hogy  minden körülmények között maradjunk emberségesek.

A tárlatot a szervezők nyitották meg: Baranyák Béla plébános, Urbánné Tóth Rita igazgató és Vigh Péter történelemtanár. Mindhárman más szemszögből: a hit és a jézusi szeretet oldaláról, művészi szempontból, illetve az adott korszakot bemutatva próbálták közelebb hozni a diákokhoz az alkotásokat, melyek a borzalmakat a megbocsátó szeretet fényében ábrázolják.

A kiállítás egy hétig látható a tiszafüredi plébánia közösségi termében.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
megindito-kepek-es-tanusagtetel-fogvatartottak-adtak-elo-szent-adorjan-legendajat
Megindító képek és tanúságtétel – Fogvatartottak adták elő Szent Adorján legendáját

Családok ülnek kis körökben a balassagyarmati városháza dísztermében; lelkesen beszélgetnek, mosolyognak, nevetnek, már-már idillinek tetsző a pillanat. Csakhogy ez egy rendkívüli találkozás a városi börtön fogvatartottjai és családtagjaik között.

19:54
bences-es-premontrei-papszenteles-pannonhalman
Bencés és premontrei papszentelés Pannonhalmán

Jurinka Szilveszter bencés és Horváth János premontrei szerzetest szentelte pappá Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát május 18-án, szombaton a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában.

14:02