Sarlós Boldogasszony ünnepe Székelykevén

Kishírek – 2015. július 17., péntek | 17:10

Szűz Mária látogatásának ünnepét, vagy népies elnevezéssel Sarlós Boldogasszony ünnepét – fogadalmához híven – az idén is megünnepelte a székelykevei hívőközösség – tájékoztat a Nagybecskereki Egyházmegye honlapja.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Július 2-a a székelykeveiekben az ünnep üzenete mellett egy régi tragikus eseményt is felidéz történelmükből. Legbeszédesebbek talán az akkori plébános feljegyzései:

Megemlítendőnek vélem a plébánia történetében ama nappali nagy szerencsétlenséget, mely Székelykeve községet 1901. év július 2-án érte.

Nevezett napon mindjárt a délutáni órákban vészteljes felhők tornyosultak a község és annak határa fölé. A sötétség egyszerre oly mérvű lett, hogy a szobában nem lehetett a tárgyakat megkülönböztetni. A levegő tökéletesen nyugodt volt, és ezen nagy nyugalom és kapcsolatosan a nagy sötétség szorongó érzéssel töltötte el az emberek szíveit. Egyszerre mintegy 2 órakor óriási vihar támadt fel, és a szó szoros értelmében lúdtojás nagyságú jegek estek az égből, pusztulást okozva mindenben. Az istenítélet mintegy ½ óráig tartott s midőn elvonúlt, a megsemmisítő rombolás képét hagyta maga után. A templomépület és lakóházak érzékenyen megrongálódtak. A tetőknek csak helyük, a földön hevertek, az ablakok mind betörtek. Az utca fái lomb nélkül s ami a legfőbb, az évben Székelykeve község lakosai nem arattak. Az aratásra váró szépnek mutatkozó termést a hallatlan erejű jégeső a földeken letarolta úgyannyira, hogy csak sejthető volt, hol mi volt vetve vagy ültetve. A legnagyobb nyomorba és nélkülözésbe jutott a szerencsétlen nép…


Az egyházközség elhatározta, hogy minden év július 2-át a szerencsétlenség emlékére községi ünnepnap gyanánt üli meg a jövőben.


A fogadalmi ünnep, mint minden évben, szentmisével kezdődött. A szertartás főcelebránsa Fiser János pancsovai plébános volt, a szentbeszédben pedig Fehér Roland bókai plébániai kormányzó szólt a hívekhez, rajtuk kívül Pósa Gyula sándoregyházi plébános is jelen volt még a helybeli papokkal együtt. A szentmise végén, a nagy hőség ellenére az egész közösség együtt imádkozva legyalogolt a falu határában állított keresztig, ahol imádkoztak a vetésekért, a jó és bőséges termésért.

Fotó: Ifj. Csóti Imre Gusztáv

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria