Schönborn bíboros: „Elég volt” – bécsi requiem a 71 halott menekültért

Kitekintő – 2015. szeptember 1., kedd | 17:20

Christoph Schönborn bíboros augusztus 31-én, este hét órakor szentmisét mutatott be Bécsben, a Stephansdomban az osztrák A4-es autópályán egy teherautóban megfulladt 71 menekültért: „Gyászolunk minden áldozatot, mindannyian a testvéreink.” A Vatikáni Rádió tájékoztat a KathPress nyomán.

A szentmise elején megszólalt a Pummerin, a világ ötödik legnagyobb harangja, és egész Bécsben harangoztak, ezzel is hangot adva az áldozatokkal való együttérzésnek. Ausztria több egyházmegyéjében is megkondultak a harangok.

„Elég volt! Elég a halálból, a szenvedésből, az üldöztetésből. Nem fordíthatunk többé hátat” – ezekkel a szavakkal kezdte hétfőn este a homíliáját Schönborn bíboros a zsúfolásig megtelt Stephansdomban. „Iszonyatos csak elképzelni is, milyen szenvedésen mehettek keresztül a hússzállító hűtőkamionba bezárt emberek. És mégis szembe kell nézni vele! Mindazok, akik ott meghaltak, a mi testvéreink, a mi felebarátaink!” – hangsúlyozta a bécsi érsek.

Hozzátette: „Éppen itt az ideje, hogy felébredjünk a tehetetlenségből, és határozottan szembenézzünk az utóbbi évtizedek Európa számára legnagyobb humanitárius kihívásával. Ezt csak egymással összefogva tudjuk megtenni, az államok, a települések és a vallási felekezetek közös összefogásával. Őszintén bevallhatjuk, hogy ez nehéz dolog. Hangot adhatunk félelmeinknek és aggodalmainknak. De azt nem tehetjük meg, hogy hátat fordítsunk. Van elég jóakarat, és van elég lehetőség, hogy válaszoljunk erre a kihívásra” – hangsúlyozta a bécsi érsek, majd ismételten a menekültek megsegítésére szólított fel: „Egyre több és több segítséget kell adnunk!”

Schönborn bíboros fokozott európai szolidaritást kért a menekültek ellátásában és integrációjuk elősegítésében. „Ők is emberek, akik túlélni és élni akarnak, ahogy mi is. Semmijük nincs, csak a puszta életük” – mondta. Hozzátette: „Európát megdöbbenti, hogy naponta százak, sőt ezrek keresnek nálunk menedéket. A mára kialakult helyzet ugyanakkor nem meglepő. Számíthattunk rá, hogy nagy tömegek indulnak útnak, ez mára bekövetkezett, és a helyzet a jövőben is realitás marad. Ez meg fogja változtatni életünket. Az autópályán történt szörnyű tragédia tudatosítja bennünk, hogy nincs más út, mint közösen vállalni a feladatot. És nem majd holnap, hanem ma.”

A bíboros idézett Ferenc pápa 2013-as első lampedusai útja során elhangzott beszédéből, melyben a közömbösség globalizációját kárhoztatta. Christoph Schönborn hangsúlyozta, hogy nem fordíthatunk hátat a problémának, ahogy Ferenc pápa sem teszi: augusztus 31-én a vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával megemlékezett a 71 áldozatról, és imára szólított fel értük. Az osztrák püspöki konferencia elnöke  szerint az, hogy nem fordítunk hátat, azt jelenti, hogy konkrét és világos intézkedésekért küzdünk. Ferenc pápa is azért fohászkodott Istenhez, „segítsen, hogy hatékonyan tudjunk együttműködni, és meg tudjunk akadályozni olyan bűntetteket, melyek az egész emberi családot sebzik meg.” „Ezen az estén azokra az emberekre gondolunk – emlékeztetett Schönborn bíboros –, akik e nehéz napokban nem fordítanak hátat másoknak, hanem segítenek ott, ahol tudnak, és felmutatják az emberség jeleit. Ma különleges köszönet illeti őket.” Kiemelte azokat, „akik a menekültek ellátásában gyakran túlterhelve dolgoznak, és mégis emberséggel fordulnak mindenkihez”. Említést tett továbbá a karitatív szervezetekről, az önkéntesekről, akik a maguk helyén megteszik, amit tudnak. Beszámolt azok öröméről, akik osztoztak a menekültek sorsában, megélték mellettük a közelséget. „Ez nem egyirányú utca” – hangsúlyozta.

A bécsi érsek kritikájának is hangot adott: „A menekültek befogadásának terhei Európában ma nem egyenlő módon oszlanak meg. Nem fogadhatjuk el, hogy egyes országok minimális számban fogadnak be menekülteket, míg mások sokat vállalnak. Nem szégyen, ha egy országnak jobb híre van a menekültek körében. Nem szégyen, hogy humánusabb a hírünk.”

Majd feltette a kérdést: „Amit most megélünk, ez a kihívás komoly próbatétel: él-e nálunk, Ausztriában, Európában a keresztény örökség, az evangélium, vagy kiüresedetté vált?”

A bíboros így folytatta: „Úgy az egyháznak, mint minden más vallási közösségnek feladata van: többet kell tenniük! Minden vallás megbecsüléssel fordul az idegen, a menedéket kereső felé. Sok mindent teszünk, s valóban, a média nem számol be minderről. Azonban mi, keresztények és más vallásúak tudnánk többet is tenni. Nemcsak az elhelyezés sürgető gondjára kell figyelnünk, hanem az azt követő integráció és otthonra találás útjára is.”

Christoph Schönborn a szentmise végén meggyújtotta az emlékezés gyertyáját, amit a politikai élet képviselői és a hívek is követtek. A szentmisén gyűjtött adományokat a Karitász a menekültek javára fordítja. A szertartás során Schönborn bíborossal koncelebrált Werner Freistetter katonai ordinárius püspök, Franz Scharl segédpüspök, Dariusz Schutzki püspöki helynök és Vencser László atya, az ausztriai idegen ­nyelvű katolikus lelkészségek országos igazgatója. A szentmisén részt vett szinte a teljes szövetségi kormány, így Werner Faymann kancellár, Reinhold Mitterlehner alkancellár, Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter, Sebastian Kurz külügyminiszter. Megjelent továbbá Doris Bures, az osztrák parlament elnöke, valamint Fuat Sanac, az Ausztriai Iszlám Hitközség elnöke.

Schönborn bíboros, bécsi érsek úgy döntött, az érsekség mintegy ezer menekültet tud befogadni az elkövetkező hetekben – tájékoztat a KathPress hírügynökség a bíborosnak az ORF osztrák közszolgálati televíziónak adott interjúja alapján. – A többi egyházmegyétől is hasonló hozzáállást vár Schönborn bíboros, aki kiemelte: bár jelenleg is a katolikus egyház a legnagyobb nem állami befogadó Ausztriában, még van lehetőség további bővítésekre.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria