Új felfestményt áldottak meg a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában

Hazai – 2015. október 6., kedd | 8:01

Október 1-jén, az Istenszülő oltalmának ünnepén áldotta meg Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola új épületrészének falára festett ikont.

A szekkó az Istenszülő Szűz Máriát ábrázolja, akit néhány évvel ezelőtt Orosz Atanáz püspök választott az iskola védőszentjének.

A megáldás előtt a főpásztor vezetésével közös Szent Liturgián vettek részt az intézmény diákjai és dolgozói. Orosz Atanáz püspök prédikációjában hangsúlyozta, hogy Isten szárnyai alatt valamennyien nyugodtan, bizalommal lehetünk, mert Ő megóv minket minden bajtól. Felidézte az üldöztetés elől Egyiptomból menekülő keresztényeket, akik zsebükben magukkal vitték imádságukat, hogy el ne felejtsék azt, az Istenszülő Szűz Mária pedig meghallgatta imáikat.

A püspök arra kért mindenkit, hogy ajánlják ezt a hónapot Szűz Mária oltalmába, és amikor reggelente iskolába érkezve felnéznek az új ikonra, magukban is imádkozzák el a következő imát: „A te oltalmad alá sietünk, Istenszülő Szűz. Meg ne vesd szükségünk idején könyörgésünket.”

A püspöki liturgiát követően Orosz Atanáz püspök megáldotta az új ikont. A szekkó Maklári Zsolt festő alkotása, és Az Istenszülő oltalma címet viseli.

A főpásztor ezután megáldotta az iskola első osztályos tanulóit is.

Fotó: Dobos Klára

Miskolci Egyházmegye/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria