Sokan tulajdonítják csodás gyógyulásukat a 15 évesen meghalt Carlo Acutis közbenjárásának

2019. január 15. kedd, 19:19

Carlo Acutis Milánóban élt, kisgyermekkorától kezdve létfontosságú volt számára az Oltáriszentség. 2006-ban, 15 éves korában leukémiában meghalt; élete példává vált sokak számára, elindult a boldoggáavatási eljárása. Édesanyja a napokban nyilatkozott a SIR hírügynökségnek.

„A cél nem Carlo kell hogy legyen, hanem Jézus. Ha a példája segítségül szolgálhat ahhoz, hogy az emberek elérkezzenek Jézushoz, akkor az jó. Carlo azonban nem válhat céllá. Olykor felborul az egyensúly, és én mindig igyekszem a helyükre tenni a dolgokat” – vallotta Antonia Salzano néhány hónappal azután, hogy Ferenc pápa Isten tiszteletreméltó szolgájának nyilvánította fiát.

– Hogyan fogadták Ferenc pápa döntését, hogy Isten tiszteletreméltó szolgájának nyilvánította Carlót?

– Nagy meglepetés volt, nem vártuk, hogy ilyen gyorsan döntés szülessen. Folyamatosan írnak nekünk a hívek a világ minden tájáról, miattuk is örülünk ennek. A bolygó minden szegletéből kapunk e-maileket. A pápa döntése bátorítást jelentett mindenkinek, aki Carlót példának tekinti az evangelizációban, a fiataloknak, a nevelőknek.

– Milyen típusú leveleket kapnak?

– Sok imakérést, hálaadást, és írnak csodákról is, amelyeket az Egyháznak meg kell majd vizsgálnia. Kollégiumokból, iskolákból, plébániákról kérnek anyagot hitoktatáshoz is. Sokan vannak, akik szeretnének beszélni másoknak Carlo életéről.

– Voltak egyértelmű csodák?

– Mi olyan emberek tanúságtételét kapjuk meg, akik részesültek a kegyelemben, és csatolnak hozzá orvosi dokumentációt. Majd az Egyház értékeli ezeket, és megállapítja, van-e köztük olyan, amely bizonyíték lehet a boldoggá avatáshoz.

– Nehéz Carlo édesanyjának lenni?

– Ha nem valósítom meg magam is az életszentséget, akkor egy napon a fiamnak a tisztítótűzben kell majd megkeresnie. Ez kétségtelenül felelősség, de nagyon nagy örömmel tölt el, milyen sok jót tesz Carlo. Látom, hogy konkrét segítséget jelent sok embernek. Az eucharisztikus csodákról szóló kiállítás öt földrészre kapott meghívást. Ázsiából, Afrikából, Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Latin-Amerikából és Európából is érkeznek hozzánk levelek olyan emberek tanúságtételével, akik sok év után megtértek vagy újra közel kerültek a hithez. Egészen különleges dolog ez. Látom a gyümölcseit annak, amit tett, pedig csak tizenöt évet élt. Sok mindent hagyott maga után.

– Hogyan született meg Carlóban ez a különleges kapcsolat az Eucharisztiával?

– Hétéves korában volt elsőáldozó, és onnantól kezdve egy nap sem mulasztotta el, hogy elmenjen a misére, és szentségimádást végezzen a szertartás előtt vagy után. Számára alapvető fontosságú volt ez: ha elutaztunk, azon aggódott, hol van a legközelebbi templom a szálloda közelében. Az Eucharisztia iránti szeretet, amit ő úgy nevezett, „országutam a mennyországba”, arra vezette, hogy részt vegyen a plébániai életben. Tizenegy éves kora körül megkérték, legyen a hitoktató segítője, később maga is tartott hittanórákat.

Látta, milyen sok ember nem járul a szentségekhez még vasárnaponként sem, látta, milyen nagy a tudatlanság bizonyos témákban. Ezért találta ki a kiállítást, hogy hatékony eszköz legyen arra, hogy felrázza a lelkiismeretet, felébressze az embereket, akik rutinként élik meg az eucharisztiát. Fel akarta rázni a lelkeket, és ez sok gyümölcsöt termett. Órákat töltött azzal, hogy elkészítette a táblákat, a feliratokat, nyaranta ezzel foglalkozott, ahelyett hogy a barátaival játszott volna. Áldozatos munka volt, de engedtem, hogy csinálja, az iskolai kötelességeiben nem gátolta. Fontosnak tartotta, hogy az emberek megértsék az Eucharisztia fontosságát.

– Hogyan emlékeznek a családban Carlóra?

– A testvérei négy évvel a halála után születtek. Hallják, hogy beszélünk róla, imádkoznak hozzá, közel érzik őt magukhoz. Ők is különlegesen hívő gyerekek: azon veszekednek, ki imádkozza aznap a rózsafüzért. Carlo alakja az életük része. Sajnos nem ismerhették személyesen, de mindig velük van.

– Milyen várakozással tekintenek a boldoggáavatási eljárásra?

– Carlo azt mondta, hogy kilométeres sorok állnak egy koncert vagy egy focimeccs előtt, de a tabernákulum előtt üres a tér. Mi szerencsésebbek vagyunk azoknál, akik Jézussal éltek, mert elmehetünk otthonról a legközelebbi templomba, mintha mellettünk lenne Jeruzsálem. Carlo fontosnak tartotta, hogy az emberek megértsék, milyen végtelenül nagy ajándék ez. Isten velünk van, és ezért mindenkinek oka van a boldogságra, a reményre. Akkor is, amikor el kell szenvednünk a kereszteket, hiszen Carlo azt mondta: „A Golgotára mindannyian felmegyünk.” Szentté válhatunk az út során.

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
varszegi-asztrik-puspokke-szentelesenek-harmincadik-evfordulojat-unnepeltek-pannonhalman
Várszegi Asztrik püspökké szentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték Pannonhalmán

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi szentmise keretében adott hálát Várszegi Asztrik püspökké szenteléséért.

16:42
a-legfontosabb-amit-tudnunk-kell
A legfontosabb, amit tudnunk kell

Évközi 6. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,17.20–26)

16:00