Svájc és a bevándorlók: a kereszténység megvédése nem vezethet korlátok emeléséhez

Nézőpont – 2014. július 30., szerda | 10:17

Pier Giacomo Grampa nyugalmazott luganói püspök nyilatkozatot adott ki öt hónappal azután, hogy Svájcban jóváhagyták a tömeges bevándorlás elleni kezdeményezést. A Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásának összefoglalóját ismertetjük.

Nemrégiben egyes svájci politikai pártok azt javasolták az államnak, hogy korlátozzák a bevándorlók számát azzal, hogy maximalizálják, hány külföldi, illetve menedékjogot kérő kaphat tartózkodási engedélyt az országban. A 2013. november 30-án benyújtott Ecopop-kezdeményezés azt irányozta elő, hogy a bevándorlásból eredő népességnövekedés ne haladhassa meg a 0,2 százalékot, valamint hogy a svájci fejlesztési segélyek tíz százalékával a szegény országokban születetteket támogassák.

Grampa püspök emlékeztet a svájci nemzet identitására, amelyet mindig a nyelvek, hitek, kultúrák és hagyományok sokszínűsége jellemzett. Ma ezeket az értékeket sokszor félreértelmezik, és egy kreált ellenséggel, többek között a külföldiekkel vagy a muszlimokkal szemben használják fel.

Ha az Egyház, a keresztény közösség csak ismétli, és nem értelmezi azt a felszólítást, hogy „a keresztény hagyományokat meg kell védeni”, az könnyen ahhoz vezethet, hogy a keresztények közül sokan nem értik meg és nem élik meg e szavakat. Ez azt eredményezheti, hogy számos „jó keresztény” meg lesz arról győződve, hogy a kereszténység megvédése érdekében korlátozni kell a külföldiek bevándorlási lehetőségeit és jogait, falakat és korlátokat kell emelni – mondja el aggodalmait a nyugalmazott főpásztor.

A februárban elfogadott tömeges bevándorlás elleni kezdeményezéssel kapcsolatban Grampa püspök arra figyelmezteti az előterjesztőket, hogy nem szabad az idegengyűlöletről hallgatni. Ennek társadalmi gyökerei is vannak, hiszen Svájcban – a főpásztor meglátása szerint – eljutottak arra a pontra, hogy a hazaiak elesnek bizonyos munkáktól, melyeket a munkaadók gyalázatos fizetés mellett a külföldről jött munkavállalóknak adnak. Ez ellen a szégyen ellen harcolni kell, méghozzá úgy, hogy a különböző szektorokban minimálbért állapítanak meg.

A püspök szerint nem szabad hiszékenynek lenni a külföldiek ügyével kapcsolatban: komolyan kell venni az emberek valós félelmeit, mert ha homokba dugjuk a fejünket, azzal csak a valóságról nem veszünk tudomást. Csupán a találkozásokon keresztül tudunk felülemelkedni ezeken a félelmeken, hangsúlyozza Grampa, aki azt javasolja a svájciaknak, hogy nézzenek a kéregetők szemébe, amikor találkoznak velük, mert így új távlatok nyílnak a külföldiekkel való kapcsolatokban.

Magyar Kurír
(asz)