Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

2016. január 24. vasárnap 19:00

Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.”

Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez.

Ferenc a La Roche-i és az annecyi kollégiumokba járt, majd 1562-től a jezsuitáknál tanult Párizsban. Mikor 1588 nyarán a vallásháborúk miatt Párizs környéke bizonytalanná vált, apja visszahívta Savoyába, majd Padovába küldte, ahol a család akarata iránti engedelmességből jogot tanult, személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. 1591. szeptember 5- én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és egy loretói zarándoklat után 1592 tavaszán visszatért Savoyába.

Ekkor már szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz, ezért visszautasította a házasságot, melyet családja előkészített számára. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok segítette elhatározását. Ferencet 1593. december 18-án szentelték pappá.

Először Thono vagy Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, egy olyan területét, amelyet erőszakkal térítettek kálvinista hitre. Ferenc kivette a részét a felekezetközi párbeszédből, nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt. Hatására sokan megtértek. A sikerek nyomán a püspök Ferencet kinevezte segédpüspökévé. 1602-ben püspökké választották.

Ettől fogva Ferenc minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladataira mozgósította. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a szegényparasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét.

Egy történet szerint egy nemesi származású, goromba ember valami miatt különösen gyűlölte Szalézi Ferencet. Szolgáival és kutyáival fölvonult a püspök háza elé, s ott egész éjszaka pokoli lármát csaptak. Az emberek vadászkürtöket fújtak és pisztollyal lövöldöztek, a kutyáknak pedig a fülét csipkedték, hogy minél jobban vonítsanak. Ez több éjszakán át megismétlődött. A püspök házanépe rájuk akart rontani, Szalézi Ferenc azonban visszatartotta őket, bár ő sem talált nyugalmat. Ezt mondta: „Ó, nem is olyan rossz ez! Mi legalább fűtött szobában ülünk, de azok a szegény fickók odakinn, akik szintén nem alhatnak, még fázni is kénytelenek hozzá.” Másnap Ferenc találkozott ellenfelével a városban. Rögtön odasietett hozzá, és olyan barátságosan és derűsen köszöntötte, hogy az őszintén bocsánatot kért a püspöktől.

Ferenc tervei között volt egy olyan kontemplatív női szerzet alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős, és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre.

A nővérekkel való bensőséges kapcsolat Ferenc gondolkodásának és belső életének fejlődését egyre inkább misztikus irányba terelte. Gondolatai, melyeket rendszeresen följegyzett, lassan formát öltöttek és egységes tanítássá álltak össze. Művei: Bevezetés a lelkiéletbe, Filótea, Értekezés az istenszeretetről, Teotimus. Ez utóbbi könyv rövid idő alatt a lelki irodalom klasszikus írásává lett. Benne a legjobb formájában fejeződik ki Szalézi Szent Ferenc misztikája, amely egyszerre számol az akarattal és az érzelemmel.

Ferenc 1618-ban utazott utoljára Párizsba. Ez az út valóságos diadalmenet volt, oly nagy tiszteletadással vették körül. A fővárosban megismerkedett Páli Szent Vincével és Angelique Arnault anyával, a Port-Royal apátnőjével.

1622-ben Ferenc kénytelen volt Savoya hercegét Avignonba kísérni. Közeli halálának sejtelmével indult útnak. Hazatérőben megállapodott Lyonban. December 27-én agyvérzést kapott, és másnap meghalt. Halála után életszentségének híre állandóan növekedett, írásai számtalan új kiadást értek meg.

1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára.

Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé.

Istenünk, te a lelkek üdvössége érdekében úgy akartad, hogy Szalézi Szent Ferenc püspök mindenkinek mindene legyen. Segíts, hogy példája szerint mi is fáradhatatlanul szolgáljuk embertársainkat, és így mindenkor tanúságot tegyünk szereteted hatalmáról! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
vilaghaborus-emlekmuveket-avattak-esztergomban
Világháborús emlékműveket avattak Esztergomban

Felavatták január 20-án Esztergomban, az egykori Szent Anna temetőben „A Béke Angyala” emlékművet, amely a város közelében fekvő hajdani első világháborús hadifogolytábor 3500 áldozatára emlékeztet, valamint a szovjet Vörös Hadsereg környékbeli harcokban elesett katonáinak emlékművét.

2017. január 20. péntek
a-mediaban-dolgozokert-atadtak-szalezi-sajtoosztondijat
A médiában dolgozókért – Átadták a Szalézi-sajtóösztöndíjat

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 19-én szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke a sajtóösztöndíjat.

2017. január 19. csütörtök