Széchenyi plakettet kapott a Kossuth Rádió „Vendég a háznál” című műsora

Kultúra – 2017. szeptember 24., vasárnap | 13:59

Idén is átadták a Széchenyi plaketteket szeptember 21-én. Az idei díjazottak között van a Kossuth Rádió „Vendég a háznál” című műsora; a díjat Keresztes Ilona főszerkesztő, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) közösség alapítója, a 2014-es házasság hete egyik arca vette át.

Idén is átadták Széchenyi István születésnapján a Magyar Tudományos Akadémián a Széchenyi Társaság díjait; az idei egyik díjazott a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsora, mely már 25 éve szolgálja a Rádió hallgatóit. A Széchenyi plakettet a műsor főszerkesztője, Keresztes Ilona vette át, aki többek között a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) közösség alapítója, és a 2014-es házasság hete egyik arca.

A Vendég a háznál idén májusban ünnepelte 25. születésnapját. A műsor gyermeknevelési, egészségügyi, pszichológiai, oktatási, családszervezési kérdéseket tárgyal tematikus adásaiban, hétköznaponként 11.33-tól a Kossuth Rádióban. 

A műsor nagy népszerűségnek örvend a rádióhallgatók körében: a Média a Családért Alapítvány közönségdíját 2016-ban meggyőző fölénnyel Veress Ágnes érdemelte ki, a Vendég a háznál műsor Láthatatlan munka – „nem dolgozó” anyák című adásának szerkesztéséért.

Forrás és fotó: MTVA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria