Szekszárdon is elindult a szentségimádás iskolája

Hazai – 2018. október 17., szerda | 9:01

Szeptember 19-én kezdődött a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés jegyében tartott szentségimádás iskolája Szekszárdon.


Szent II. János Pál pápa az Új évezred küszöbén című levelében „az imádás iskoláinak” megalapítására hívott. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében a szekszárdi plébánián is meghirdették szeptember közepétől a szentségimádás iskoláját, azzal a céllal, hogy az érdeklődők megtanuljanak a csendes szentségimádási órákon nemcsak testileg, hanem lelkileg is jelen lenni, hogy valós találkozásokat, beszélgetéseket éljenek meg Jézussal, és meghallják az Úr üzenetét. A tizenkét alkalomból álló imaiskolát a plébánia közösségi házában szeptember 19-től szerda délutánonként 16.30 és 17.45 között tartják.

Vereckeiné Rajkai Piroska szervező elmondta, nagy az érdeklődés a szentségimádás iskolája iránt, hétről hétre közel ötven fő gyűlik össze a plébánián. A program minden alkalommal ugyanaz, csak a téma változik. A résztvevők közösen megtanulnak egy, a szentségimádáshoz kapcsolódó éneket, majd megnézik Fábry Kornél NEK-főtitkár eucharisztiáról szóló videósorozatának egy részét, végül félórás csendes szentségimádás következik az előadáson hallottak alapján.

A előadások témájához kapcsolódó lelkigyakorlatos munkafüzet is elérhető a résztvevők számára, hogy elmélyíthessék a hallottakat. Ezzel kapcsolatban egyikőjük így fogalmazott: „A munkafüzet alapján próbálok imádkozni, beszélgetni az Úrral. Azóta egészen más lelkülettel tudok jelen lenni az ő számára.”

Az elmúlt négy hét tapasztalatainak, örömeinek megosztásakor többen kiemelték a közösségi élmény fontosságát. Fábry Kornél videóit többen ismerték már korábban is, de mint mondták, egészen más így, közösségben hallgatni a tanítást, mint otthon egyedül, a számítógép előtt ülve.

A legidősebb résztvevő nyolcvanhat éves, ő így fogalmazott tapasztalatairól: „Első alkalommal nem mertem jelentkezni, mert túl idősnek gondoltam magam ahhoz, hogy iskolába járjak. Aztán érdeklődtem másoktól, hogy miről volt szó az első előadáson. Nagyon dicsérték, hogy milyen jó volt, nem kell felelni, csak az Úrra figyelni. Ezért úgy gondoltam, hogy én is megpróbálom, és a második előadásra már elmentem. Hálás vagyok az Úr Jézusnak, hogy ilyen idős korban is járhatok az ő iskolájába. Remélem, hogy megfelelek!”

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria