Széll Kálmán professzor vehette át először a Boldog Batthyány László-díjat

Hazai – 2018. január 23., kedd | 13:53

Január 22-én adta át első alkalommal Székely János megyéspüspök a Szombathelyi Egyházmegye által alapított A test és a lélek orvosa – Boldog Batthyány László-díjat. Az elismerést Széll Kálmán nyugalmazott aneszteziológus főorvos vehette át Körmenden.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A magyar orvosképzés, a magyar orvosok hivatástudata világviszonylatban is kiemelkedő. Orvosaink a kellő eszközök és megbecsültség gyakran megtapasztalt hiányának ellenére is nagy odaadással és szakértelemmel végzik a gyógyítói feladatukat. A Szombathelyi Egyházmegye, hogy ezt a szolgálatot megköszönje, valamint a hit és az orvosi hivatás kapcsolatát az egészségügyben dolgozók lelkében megerősítse, az idei esztendőtől kezdve évről évre kitüntet egy kiváló orvost.

A díjat Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóról nevezte el az egyházmegye, aki hosszú éveken át áldozatos munkával gyógyította a betegeket a körmendi kastélyában berendezett kórházában. 1931. január 22-én halt meg. Emléknapja 2018-tól egyben az orvosok és egészségügyi dolgozók találkozója is  a Szombathelyi Egyházmegyében, emellett ünnep Körmend városának is, hiszen a város január 22-étől patrónusának választotta a  szent életű orvost.

Az ünnepség a Szent Erzsébet-templomban vette kezdetét, ahol Székely János megyéspüspök mutatott be hálaadó szentmisét. Szentbeszédében kiemelte: Batthyány-Strattmann László mindennap imádkozott a betegeiért, így vált a test és a lélek orvosává. Tudta, hogy ez a kettő elválaszthatatlan. A Bibliában az a szó, hogy gyógyítani, azt is jelenti: üdvözíteni. A test és a lélek gyógyulását a Szentírás ugyanazzal a szóval fejezi ki.

Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják ITT.

Az ünnepség további részében Gyürki László nyugalmazott körmendi plébános tartott előadást Batthyány-Strattmann László életéről, majd Csákváry Violetta csecsemő- és gyermekgyógyász beszélt a hitről és az orvosi munkáról.

Ezt követte a díj átadása: A test és lélek orvosa – Boldog Batthyány László-díjat több évtizedes kiemelkedő orvosi munkásságának és példamutató keresztény életének elismeréseként a 91 éves Széll Kálmán nyugalmazott sebész, traumatológus és aneszteziológus professzor vehette át Székely János megyéspüspöktől.

Nagyon meghatott az elismerés – mondta a díjazott, és hangsúlyozta, hogy soha nem titkolta vallásos meggyőződését, mindig megvallotta hitét. Véleménye szerint a hit fontos egy orvos életében: erőt ad a munkához és a másik emberrel való együttérzés fenntartásában is. Hozzátette azt is, hogy Batthyány-Strattmann Lászlóról már gyermekkorában sokat hallott. „Batthyány László példa egy orvosnak, mert olyan ember volt, aki imádkozva dolgozott és dolgozva imádkozott” – fogalmazott Széll Kálmán.

Széll Kálmán 1926. május 29-én született Herényben (jelenleg Szombathely) régi Vas megyei történelmi családban. Iskoláit Szombathelyen (Kámonban, illetve a Szent Norbert Premontrei Gimnáziumban), majd Kőszegen, a Hunyadi Mátyás katonai alreálban és Nagyváradon, a Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolában végezte. 1945-ben érettségizett Győrben.

1946-ban beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára. A kollégium államosításáig a budai Szent Imre Kollégium lakója volt, onnan – miután az államosítási kérelmet nem írta alá – 1948-ban kiutasították. Az egyetemet az áldozatos szülői támogatás ellenére főleg saját erőből végezte, majd 1952-ben fejezte be.

Nős, két gyermeke van.

1952 óta a szombathelyi Markusovszky Kórházban dolgozott. Előbb Szabolcs Zoltán osztályvezető főorvos mellett a sebészeti osztályon, majd 1963 őszétől függetlenített aneszteziológus adjunktusként, 1968-tól pedig osztályvezető főorvosként. Az országban az elsők között alakult Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály alapító főorvosa volt. Saját kérésére 1992. november 1-jével nyugdíjba vonult. Utána a Pécsi Orvostudományi Egyetem Főiskolai Kar Szombathelyi Tagozatán volt főiskolai adjunktus (1993), majd tanár (1994–1997), illetve tagozat-igazgatóhelyettes (1993–1997), 2001 óta emeritus főiskolai tanár.

1956-ban a kórház forradalmi bizottságának négytagú elnökségébe választották.

Szakmai és közéleti tevékenységét számtalan díjjal elismerték. 1992-ben a Köztársasági Érdemérem Tiszti Keresztjével tüntették ki. Szombathely városától 1994-ben Pro Sanitate Savariae díjat kapott, a megyei önkormányzattól 2001-ben megkapta a Vas Megyéért díjat. 2002-ben Pro Ecclesia et Pontifice pápai kitüntetésben (emlékérem) részesült, továbbá a legmagasabb egészségügyi minisztériumi kitüntetést, a Batthyány-Strattmann-díjat is megkapta. A Pécsi Tudományegyetem Főiskolai Karának hallgatói önkormányzata 2004-ben Az év legjobb előadójának választotta. 2008-ban lett Szombathely díszpolgára.

Gyürki László előadása meghallgatható ITT.

Csákváry Violetta tanúságtétele meghallgatható ITT.

Széll Kálmán méltatása meghallgatható ITT.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria