Szembefordulva az emberrel – Emlékest Mándy Iván tiszteletére

2018. december 16. vasárnap, 15:02

Mándy Iván századik születésnapja alkalmából emlékestet tartottak a New York Művész Páholyban, felelevenítve a Kossuth-díjas író alakját, akit elvarázsoltak a presszógépek, a presszós lányok, a józsefvárosi utcák és a futball.

Köztudott volt róla, hogy általában a Hungária kávéház „mélyvízében”, vagyis a patinás kávérezidencia mélyített szintjén töltötte az idejét, s ha ott mégsem lehetett rálelni, akkor egy presszóban üldögélt (talán egy kisnagysádként megszólított presszós lányt faggatva), esetleg Pest utcáit rótta. Labdarúgómeccsekre is járt (leginkább a hányatott sorsú kiscsapatnak, a „Hariháromnak”, az óbudai 33-asoknak szurkolt), de Rónay Lászlótól, idén elhunyt egyetemi tanáromtól tudom, hogy kínos volt kijárni vele a mérkőzésekre, mert nem kevés időt töltött a pályának hátat fordítva, a nézőket vizslatva. A New York-palotában a Hungária kávéház népszerű írói találkahelyszín volt a múlt század közepén és második felében (az épület felső szintjén több újságszerkesztőség, lap- és könyvkiadó működött), így nem véletlen, hogy Juhász Anna irodalmi szervező ide, a New York kávéházba hirdette meg a Mándy-emlékestet, amely Köztünk vagy! / Mándy Iván 100 címmel, egy hónappal a centenáriumi születésnap előtt valósult meg. 

Juhász Anna az anyatejjel szívta magába a kultúra és az irodalom iránti fogékonyságot, legalábbis ezt feltételezheti, aki tisztában van azzal, hogy a kulturális menedzser édesapja, Juhász Ferenc, az elmúlt évtizedek egyik legkarakterisztikusabb lírikusa volt. Ezt sejteti – de legtöbbször meg is fogalmazza – maga Juhász Anna is, aki édesapját, amikor az hanyatló korba lépett, lelkiismeretesen segítette, hogy eleget tudjon tenni a különböző hivatalos felkéréseknek és kötelezettségeknek, miközben ő maga többféle irodalmi esemény (többek között a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál) előkészítésén dolgozott. A nagy formátumú apa halálát követően a Kieselbach Galériában megvalósult életmű-kiállítás lebonyolításában segédkezett, a néhai 90. születésnapjához időzítve pedig együtt mutatták be az életéről szóló vaskos kötetet, amelyet Juhász Anna orvos édesanyjával, Kilián Katalinnal és szintúgy orvos nővérével, Eszterrel közösen szerkesztett, valamint az általa és Surányi András által vászonra, de inkább képernyőre képzelt Juhász Ferenc-dokumentumfilmet; a Csernus Tibor festőművésszel kötött barátságnak emléket állító tárlat decemberben debütál a Várkert Bazárban. Nyolc évvel ezelőtt indította el a Hadik Irodalmi Szalont, amelynek keretében irodalomművészeti esteket szervez és moderál, öt esztendeje a New York Művész Páholy rendezvényeiért is felel, de irodalmi és társművészeti programokkal várja az érdeklődőket a Centrál kávéházban, a Városliget Caféban, a Várkertben is. Sokáig úgy tűnt, beszélgetései alapvetően a friss nyugdíjasokat vonzzák. Az elmúlt időszak rácáfolt erre: minden est megtalálja a saját korosztályát, az egyetemistáktól kezdve a kiugróan szépkorúakig.

A New York Művészeti Páholy rendezvényeként bemutatkozó Mándy-esten a Vörös szalonban telt ház lesett rám. Aztán szélsebes, de nőies léptekkel elsuhant mellettem fekete alapon ezüstszínű nagymacskákat ábrázoló estélyiben az est háziasszonya; Csáky Attila filmproducer, a férje követte. Biztonságosan beállították az állványra erősített mobilt, amely az eseményt azoknak hivatott közvetíteni, akiknek nem maradt idejük vagy ülőhelyük arra, hogy az elegáns teremben foglaljanak helyet. Kelecsényi László filmesztéta, a pódiumbeszélgetés egyik résztvevője már a színpadon állva várta Juhász Annát, aki mikrofonnal a kezében lépett mellé. Hívószóra Babiczky Tibor költő, Darvasi Ferenc irodalomtörténész és Takács Katalin színművész is csatlakozott hozzájuk. A szerkesztőként és műfordítóként is tevékenykedő lírikus kezében vörösborral teli öblös pohár, emellett a háziasszony sem mehet el: a bemutatás alapvetően egy név és egy titulus egymás mellé helyezéséből áll, most mellé került egy adalék („egy jó pohár borral”), meg egy miért-is-ne kommentár („igaza is van”). Ez is azt mutatja, ezek nem szakmai, hanem értelmiségi közönségnek szánt, oldott beszélgetések.

Az estek másfél óra hosszúságúak – nem terjedelmesebbek, hiszen kötött az időkeret, és korlátokat szab a nézői türelem. Ebbe összességében beleférhet minden, amit fontosnak szánnak a szervezők, de Mándy olyan író, akinél annyira gazdag a nem túl nagy becsben tartott életmű és a háttértörténetekből felépülő életrajzi háló, hogy ennyi idő alatt nem érinthető minden komponens. Így a késő modernség mestere ezúttal is csak részben mutatkozott meg a hallgatóságnak. Viszont, ha azt mondjuk, a Mándy-est sokrétű és figyelemébresztő volt, nem járunk messze a valóságtól. A Magvetőnél nemrég megjelent Mándy Iván válogatott levelezése kétszázharmincnégy, Mándy által írt vagy neki címzett levelet foglal magában, ezekből sokat megtudhatunk a szerző eredeti, humoros, fesztelen stílusáról. (Ezzel a kötettel párban jelent meg a Ciklon című, amely válogatott novelláiból áll össze. A két kötetet egyébként a kiadó munkatársai árusították a kávéházban: a program végén kérdésemre felelve rezignáltan árulták el, hiába van körülbelül száz vendég egy ilyen rendezvényen, általában öt-hat könyv fogy a helyszínen.) 

Darvasi Ferenc, aki irodalomtörténészként a Mándy-életműre fókuszál, az esten sok tekintetben árnyalta az íróról kialakult képet. Természetesen nem kerülhette meg azt a kérdést sem, miért kutatja ilyen vehemenciával a szerző alkotásait és eddig kiadatlannak számított leveleit. „Azért, mert ennyire szeretem a prózáját”, árulta el egy rövid, prózai válaszban. A megemlékezésen egyértelművé tette a pályakezdés körülményeit is: Mándy soha nem lett ötödikes gimnazista, helyette úgy döntött, íróvá válik. Aztán szinte egyből betiltották – 1949 és 1954 között –, és csak ifjúsági könyveket publikálhatott (az ekkoriban született írásait jószerivel csak az 1970-es években adták ki), de később, amikor felnőtt könyveivel vált ismertté, szintúgy nem került abba a pozícióba, amelyet Darvasi szerint megérdemelt volna. (Mándy ma is hiányzik a magyar, valamint az irodalomtudomány szakos egyetemi oktatásból, szinte benne sincs.) Humora, amelyet illetően ugyancsak konszenzus látszik kialakulni, emlékezetes maradt – nyilván nem véletlenül, hiszen abból hallgatásra ítéltetése idején sem veszített. Lengyel Balázs Mándy „újholdas” szerzőtársa, szerkesztője és barátja volt, tehát jól ismerte, és már azelőtt tanulmányt írt róla, hogy megjelent volna Mándy legelső kötete. A Két Róma című könyvéből tudjuk, hogy az író – engedve kedvelt szokásának – minden különösebb indok nélkül beletúrt a szép lányok hajába. Jellegzetesen sétáló polgár és sétáló író volt, erről Kelecsényi László számolt be, aki gyakran látta őt a Józsefvárosban bandukolni (egykoron írótársa, Bertha Bulcsu megörökítette ezt, szintén megemlítve, hogy gyakorta összefutottak az utcán). Mándy nagyságát leginkább az mutatja, hogy írásaiban a mély szólam soha nem tolakszik előtérbe, pedig műveinek van egy erőteljesen drámai vonulata, hangzott el a New Yorkban. Ezzel egyet lehet érteni. Legtöbb figurája valóban cigány, csavargó, piaci árus, akik egy bizonyos helyen kénytelenek élni, más írásai hangsúlyozottan átmetaforizált történeteket és tájakat vonultatnak fel. Prózájában kitapinthatóan jelentős a helyszín szerepe: ha Ottlik Buda írója, akkor Mándy kétségkívül Pesté, azon belül is a nyolcadik kerület krónikása. Az alkotás terei összefonódnak a műbeli helyszínekkel, Mándy ugyanis gyakran írt kávézókban, cukrászdákban (inspirálta a kávézói beszélgetés); arról, hogy cetlikre jegyzetel és azokra ír, több művében megemlékezett. Csakhogy ma már más az egykorvolt Budapest, amelyet Mándy valaha visszafogott rajongással szemlélt, s amelyből a nagyváros túlnépesedése és a személyautók számának riasztó növekedése miatt fokozatosan kiábrándult, véglegesen elszakadva a Művész és a Lukács kávéházaktól. De valahol még állhatnak a házak, amelyeknek a kapualjaiba bejárt, hogy meglesse az ott tanyázó cigányok életét. És ebből a talán soha nem volt világból építkeznek Sándor Pál Mándy-adaptációi: a Régi idők focija és a Szabadíts meg a gonosztól, amelyek Márton László író szavai szerint „halált megvető gyávasággal”, de nagy erkölcsi tartással bíró százéves műveiből készültek az 1970-es években.

Fotó: Zombor Erika

Mészáros Márton/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. december 9-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
pro-cultura-hungarica-dijat-kapott-bojte-csaba
Pro Cultura Hungarica díjat kapott Böjte Csaba

A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat, köztük Böjte Csabának Pro Cultura Hungarica díjat adtak át a magyar kultúra napján, január 22-én a budapesti Hagyományok Házában.

09:51
zenari-biboros-budapesten-keresztenyek-irgalmas-szamaritanusok-sziriai-foldi-pokolban
Zenari bíboros Budapesten: A keresztények irgalmas szamaritánusok a szíriai földi pokolban

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép, különösen a gyermekek szenvedéseiről. Bemutatták a magyar kormány által támogatott kórházi programot is, amely a szegények kezelését teszi lehetővé.

2019. január 22. kedd