Személyi változások egyházmegyéinkben – FRISSÍTVE

Hazai – 2015. augusztus 5., szerda | 11:21

A főpásztorok személyi és szervezeti változásokról döntöttek a papszentelések után. Az egyházmegyék híradását közöljük.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a következő személyi és szervezeti változásokról döntött az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében:

Nyugdíjazások:

Miután betöltötte 75. életévét, és az Egyházi Törvénykönyvben foglaltaknak megfelelően már korábban benyújtotta lemondását, folyó év július 31-i hatállyal Almásy László plébános urat felmentettem beosztásából, és nyugállományba helyeztem.

Megköszönöm László atya sok évtizedes, hűséges lelkipásztori szolgálatát, és szívből kívánom, hogy nyugdíjas éveit kísérje Urunk bőséges áldása!

Plébánosi és plébániai kormányzói felmentések és kinevezések:

2015. augusztus 1-jei hatállyal
Dr. Gável Henrik plébános urat, felmentve a Budapest-Pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánián betöltött plébánosi tisztségéből, valamint a Budapest-Pestszentlőrinc-Erzsébettelepi Szent Erzsébet Plébánia oldallagos ellátása alól, és a Budapest-Albertfalvai Szent Mihály Plébánia plébánosává neveztem ki.

Păduraru Iulián káplán urat, felmentve a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánián betöltött kápláni státuszából, a Budapest-Széphalmi Jézus Szíve Plébánia kormányzójává neveztem ki, és megbíztam a Budapest-Pesthidegkút-Ófalui Sarlós Boldogasszony Plébánia oldallagos ellátásával.

Szabó József plébános urat, a Váci Egyházmegye papját – főpásztorának hozzájárulása birtokában – a Budapest-Pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia kormányzójává neveztem ki, valamint megbíztam a Budapest-Pestszentlőrinc-Erzsébettelepi Szent Erzsébet Plébánia oldallagos ellátásával.

Szűcs Balázs plébániai kormányzó urat felmentettem a Budapest-Széphalmi Jézus Szíve Plébánia vezetése és a Budapest-Pesthidegkút-Ófalui Sarlós Boldogasszony Plébánia oldallagos ellátása alól.

Vénusz Gellért plébános urat, felmentve a Budapest-Albertfalvai Szent Mihály Plébánia vezetése alól, a nyugdíjazás folytán megüresedett Budapest-Pestszenterzsébet Pacsirtatelepi Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosává neveztem ki.

2015. augusztus 21-i hatállyal
Ábrahám Béla SDB tartományfőnök úr előterjesztésére Bíró Lóránt SDB plébániai kormányzó urat – megköszönve hosszú éveken át végzett áldozatos munkáját – felmentettem Budapest-Újpest-Clarisseumi Szent István Király Plébánia vezetése alól, és ugyanazon plébánia kormányzójává Ft. Depaula Flavio SDB urat neveztem ki.

Templomigazgatói kinevezések:

2015. június 4-i hatállyal
Vörös András OCD tartományfőnök úr előterjesztésére Péceli Bence OCD templomigazgató urat felmentettem a Budapesti Kármelhegyi Boldogasszony Templomigazgatóság vezetése alól, és a templom igazgatójává Vörös András OCD tartományfőnök urat neveztem ki.

Augusztus 1-jei hatállyal
Forrai Tamás Gergely SJ tartományfőnök úr előterjesztésére Harai Levente SJ templomigazgató urat felmentettem a Budapesti Jézus Szíve Templomigazgatóság vezetése alól és Ft. Horváth Árpád SJ urat neveztem ki templomigazgatónak.

Dr. Kuminetz Géza professzor urat, a Központi Papnevelő Intézet rektorát felmentettem a Budapesti Egyetemi Kisboldogasszony Templomigazgatóság vezetése alól, és Ft. Marton Zsolt urat, a Váci Egyházmegye papját, a Központi Szeminárium leendő rektorát neveztem ki a templom igazgatójává.

Plébánia oldallagos ellátása:

2015. augusztus 1-jei hatállyal
Simonyi-Molnár Balázs máriahalmi plébániai kormányzó urat – minden egyéb tisztségének érintetlenül hagyásával – felmentettem az Únyi Szent Mihály Plébánia oldallagos ellátása alól, és ugyanazon plébánia oldallagos ellátásával Dr. Berkowicz Piotr csolnoki plébániai kormányzó urat bíztam meg.

Kápláni felmentések és kinevezések:

2015. augusztus 1-jei hatállyal, miután eddigi kápláni beosztásukból felmentettem,
Ft. Ádám Miklós urat, a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia káplánját a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébániára;
Ft. Gabriel-Mihai Bálint urat, a Iași-i Egyházmegye papját, aki Budapesten folytatja tanulmányait, Főpásztorának hozzájárulásával a Budapest-Felső-vízivárosi Szent Anna Plébánia káplánjává neveztem ki.
Ft. Dr. Györök Tibor urat, a Budapest-Középső-ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia káplánját a Budapesti Magyar Szentek Plébániára, míg
Ft. Kampfmüller Sándor urat, a Budapesti Magyar Szentek Plébánia káplánját a Budapest-Középső-ferencvárosi Szent Kereszt Plébániára helyeztem át káplánnak.
Ft. Kelemen László urat, a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia káplánját a Budapest-Városmajori Jézus Szíve Plébániára;
Ft. Lakatos Bence urat, a Budapest-Terézvárosi Szent Teréz Plébánia káplánját a Budapest-Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébániára,
Ft. Lőrincz Zoltán Péter urat, a Budapest-Farkasréti Mindenszentek Plébánia káplánját a Budapest-Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébániára;
Ft. Molnár Miklós urat, a Budapest-Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia káplánját a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébániára helyeztem, hogy káplánként végezzék további lelkipásztori munkájukat.

Szintén 2015. augusztus 1-jei hatállyal Ft. Bakos Zsolt urat felmentettem a Budapest-Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánián betöltött kisegítő lelkészi beosztásából, és a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia káplánjává neveztem ki.

Kisegítő lelkészi felmentések és kinevezések:

Szintén 2015. augusztus 1-jei hatállyal
Ft. Dr. Csépányi Gábor urat felmentettem a Budapest-Városmajori Jézus Szíve Plébánián betöltött kápláni beosztásából, és a Budapest-Terézvárosi Szent Teréz Plébánia kisegítő lelkészévé neveztem ki.
Ft. Dr. Gájer László urat, a Budapest-Szentistvánvárosi Szent István Bazilika káplánját kápláni beosztását érintetlenül hagyva – köszönetnyilvánításommal – felmentettem a Belvárosi Szent Anna Templomigazgatóságon végzett kisegítő lelkészi beosztása alól.
Ft. Merlás Tibor urat, a Szatmárnémeti Egyházmegye papját, aki egy éven át volt a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia kisegítő lelkésze – köszönetem nyilvánítása mellett – felmentettem tisztségéből, és visszabocsájtottam egyházmegyéjébe.

Egyetemi lelkész felmentése és kinevezése:

Ft. Szűcs Balázs urat 2015. augusztus 1-jei hatállyal felmentettem a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán betöltött egyetemi lelkészi funkciójából.
Utódául – ugyanazon hatállyal, és minden egyéb megbízatását érintetlenül hagyva – Pál Ferenc plébános-helyettes urat neveztem ki.

Értelmi fogyatékosok referensének kinevezése:

Neruda Károly plébános urat 2015. június 12-i hatállyal kineveztem az értelmi fogyatékosok szakreferensévé. Feladatát a Főegyházmegye keretein belül a diakonális szakterület irányításával végzi.

Rendelkezési állomány:

Ft. Szűcs Balázs urat – miután plébániai kormányzói és egyetemi lelkészi beosztásából 2015. augusztus 1-jei hatállyal felmentettem –, ugyanezen hatállyal rendelkezési állományba helyeztem.

Lelkészi asszisztensi megbízás:

Monostori László irodaigazgató-helyettes urat 2015. május 19-i hatállyal megbíztam, hogy a Budapesten tevékenykedő Shalom Katolikus Közösséget lelki és gyakorlati programjainak szervezésében lelkészi asszisztensként tanácsaival segítse.

Lelkipásztori kisegítő megbízása:
Az Únyi Szent Mihály Plébánia oldallagos ellátásának lelkipásztori segítésére – egyéb beosztásait érintetlenül hagyva – Fritz István dorogi állandó diakónus urat bíztam meg augusztus 1-jei hatállyal.

Diakónusok szolgálata:

Főegyházmegyénk papszentelésre készülő diakónusai a 2015/16-os tanév első félévében az alábbi rend szerint teljesítik lelkipásztori szolgálatukat:

2015. szeptember 1-jétől
Csepregi Róbert a Budapest-Városmajori Jézus Szíve Plébánián;
Nagy Sándor a Budapest-Újpesti Egek Királynéja Főplébánián;
Varga Norbert pedig a Budapest-Erzsébetvárosi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián végzi diakónusi gyakorlatát.

Szintén a 2015/16-os tanév kezdetétől Lindmayer Miklós diakónus urat a Budapest-Felső-vízivárosi Szent Anna Plébániára küldtem diakónusi szolgálatra.

Plébániai kormányzók plébánosi kinevezése:

Az Esperes Urak véleményének megkérdezése után, 2015. augusztus 1-jével
Ft. Ailer Gáspár urat, a Dunabogdányi Nepomuki Szent János Plébánia kormányzóját,
Ft. Balogh Attila urat, a Budapest-Kőbányai Szent László Plébánia kormányzóját,
Ft. Fehérvári Lajos urat, az Esztergom-Szentgyörgymezei Szent György Plébánia kormányzóját,
Ft. Kónya Attila urat, a Budapest-Pünkösdfürdői Boldog Özséb Plébánia kormányzóját, valamint
Ft. Lancendorfer István urat, a Budapest-Kelenvölgyi Szentháromság Plébánia kormányzóját
– elismerve és nagyra értékelve eddigi szolgálatukat – állomáshelyüket és egyéb beosztásaikat érintetlenül hagyva ugyanezen plébániák plébánosává neveztem ki.

Más egyházmegyés papok főegyházmegyei szolgálata:

Ft. Dr. Stift Zoltán urat, a Szombathelyi Egyházmegye papját, aki Főegyházmegyénkben ebben az évben a Budapesti Büntetés-végrehajtási Intézet lelkészeként tevékenykedett, Főpásztorának kérésére visszabocsájtottam egyházmegyéjébe.

Főpásztorának hozzájárulásával
Ft. Gabriel-Mihai Bálint, a Iași-i Egyházmegye papja, és
Ft. Szabó József, a Váci Egyházmegye papja három évre vállalt Főegyházmegyénkben lelkipásztori szolgálatot.
Fogadjuk őket szeretettel egyházmegyénk papi közösségében!

Ft. Dr. Gábor Elemér úr számára, aki immáron öt éve plébániai kormányzóként szolgál Főegyházmegyénkben, főpásztora újabb három évre engedélyezte itteni munkájának folytatását.

* * *

Ternyák Csaba egri érsek a következő személyi és szervezeti változásokról döntött az Egri Főegyházmegyében, 2015. augusztus 1-jei hatállyal:

Darvas László szerencsi plébános és Kacsik Árpád mátraszentimrei plébános tényleges nyugállományba kerülnek.

Sipos Zoltán arlói plébános nyugállományba kerül, és plébániai kormányzóként látja el továbbra is Arló és Ózd-Hódoscsépány plébániákat.

Plébánosi áthelyezések:

Kocsis Sándor Ecsédről Szerencsre,
Fejes János Domoszlóról Nagykörűbe,
Dr. Lengyel Gyula az egri Fájdalmas Anya-plébániáról Erdőtelekre,
Soós Tamás Erdőtelekről Jászalsószentgyörgyre,
Pásztor Pascal Jászalsószentgyörgyről az egri Fájdalmas Anya-plébániára,
Baranyák Béla Ózd-Bolyokról Tiszafüredre,
Bereczkei Miklós Tiszafüredről Sárospatakra,
Kecskés Attila Sárospatakról Tolcsvára kerül.

Polyák József plébános Hercegkút plébánia lelkipásztori ellátása alól felmentést kap, továbbra is ellátja Kenézlő és Zalkod plébániákat.

Mészáros Ferenc plébániai kormányzó Kenderesről Hercegkútra,
Koltovári Attila plébániai kormányzó Tiszacsermelyből Kenderesre,
Szőke Gábor tolcsvai plébániai kormányzó Ózd-Bolyokra kap plébánosi kinevezést.

Thurzó Péter siroki káplán a Munkácsi Egyházmegyében teljesít missziós szolgálatot.

Varga József, az egri Jézus Szíve-plébánia káplánja Ecsédre,
Dobák Gábor szerencsi káplán Mátraszentimrére kap plébániai kormányzói kinevezést.

Varga Bertalan, a sátoraljaújhelyi plébánia káplánja Domoszlóra kap in spiritualibus plébániai kormányzói kinevezést.

Kápláni áthelyezések, kinevezések:

Szabó Attila Mezőkövesd II.-ről Sátoraljaújhely I.-re,
Vadászi László Mezőkövesd I.-ről Sárospatakra kerül.
Vízi János római tanulmányai befejezése után Mezőkövesd II.-re kap kápláni kinevezést.
Füleczki István újmisés az egri Jézus Szíve-plébániára,
Strahl Péter újmisés Tiszafüredre,
Versler Sándor újmisés Mezőkövesd I.-re,
Zsova János újmisés Szerencsre kerül káplánnak.

Galsi János besenyszögi plébános tartós betegszabadságot kap.

Besenyszög és Tiszasüly plébániákat a jászladányi plébánia,
Tiszacsermely plébániát Sárospatak plébánia,
Zemplénagárd plébániát Pácin plébánia látja el a jövőben.

* * *

Márfi Gyula veszprémi érsek a következő személyi változásokról döntött a Veszprémi Főegyházmegyében:

Dr. Bécsi Lászlót március 26-án – egészségi állapotára való tekintettel, saját egyetértésével – felmentettem a tapolcai kerületben betöltött esperesi tisztsége alól. Egyidejűleg Földi István helyettes esperest, badacsonytomaji plébá­nost neveztem ki a kerület esperesévé.

Dr. Bécsi Lászlót április 13-án – ugyancsak megromlott egészsége miatt – felmentettem a lesencetomaji plébánia ellátása alól, és nyugállományba helyeztem. A lesencetomaji plébánia ellátását ideiglenes jelleggel Fődi Ákos balatonedericsi és nemesvitai plébánosra bíztam.

Augusztus 1-jei hatállyal Szabó Zoltánt, az ajkai Jézus Szíve Plébánia káplánját beosztása alól fel­mentve lesencetomaji plébánossá neveztem ki.

Östör Dániel újmisést az ajkai Jézus Szíve Plébániára helyeztem kápláni beosztásban.

Balogh Árpád érd. esperest, káptalantóti, salföldi és szentbékkállai plébánost – miután 75. életévét betöltötte, és felajánlotta a fenti plébániákról való lemondását, július 2-án – további intézkedésig megbíztam az említett állomáshelyek plébániai kormányzóként való ellátásával.

Rédey János sümegcsehi kisegítő lelkészt – saját kérésére, augusztus 1-jei hatállyal felmentettem beosztása alól, és Nagy József tb. kanonok, főesperes, illetékes plébános egyetértésével – nyugdíjba helyeztem.

Mezei András csabrendeki plébánost, június 15-i hatállyal felmentettem beosztása alól, és – Richard Lennon clevelandi (USA) püspökkel történt megál­lapodás szerint – engedélyeztem, hogy három évre a clevelandi Szent Imre Plébánia (többségében magyar) híveinek legyen lelkipásztora.

Papp Szabolcsot, a veszp­rémi Szent Margit Plébánia káplánját, ugyancsak június 15-i hatállyal, felmentettem kápláni beosztása alól, és csabrendeki plébánossá neveztem ki.

Laposa Norbert balatonalmádi káplánt, augusztus 1-jei hatállyal, felmentettem jelenlegi beosztása alól, és a veszprémi Szent Margit Plébánia káplánjává neveztem ki. (A közbeeső időben, szóbeli megállapodás alapján, Medveczky Miklós érseki titkár segít ki a plébánián.)

Sömenek István zalaszentiváni plébániai kormányzót – augusztus 1-jei hatállyal – felmentettem tisztsége alól, és nyugállományba helyeztem.

Szeghy Csaba nemesapáti plébániai kormányzót a fenti hatállyal megbíztam a zalaszentiváni plébánia ellátásával.

Reichardt György gannai és noszlopi plébánost – saját kérésére, augusztus 1-jei hatállyal – felmentettem a noszlopi plébánia ellátása alól.

A noszlopi plébánia ellátását, a fenti hatállyal, Árus-Kovács Gábor nemesszalóki és dabronyi plébánosra bíztam.

Kerekes Zoltán volt balatonalmádi káplánt – hűségesküjének és a katolikus hit­vallásnak letétele után, a legújabb egyházi rendelkezések értelmében – vissza­fogadtam a katolikus egyház teljes közösségébe, és augusztus 1-jei hatállyal kisegítő lelkésszé neveztem ki a Horváth Tamás csóti plébános által ellá­tott (csóti, bakonykoppányi, pápateszéri, vanyolai és lovászpatonai) plébániák­ra. (A Horváth Tamással történt egyeztetés után engedélyeztem Kerekes Zoltánnak, hogy a pápateszéri plébánián lakjék.)

Czár Péter jásdi és tési plébánost – augusztus 15-i hatállyal, saját ké­résére – felmentettem jelenlegi beosztásai alól, és – dr. Beer Miklós váci megyéspüspök úr elvi hozzájárulásával – ideiglenesen átengedtem a Váci Egyház­megye szolgálatára.

A tési plébánia ellátásával, a fenti hatállyal, Beke Zsolt berhidai és ősi plébánost bíztam meg.

Ugyancsak augusztus 15-i hatállyal, saját kérésére és Dékány Árpád Sixtus zirci ciszterci apát előzetes hozzájárulásával Primász Gábor Róbert O. Cist. nagyesztergári plébánost felmentettem a lókúti és a pénzesgyőri plébániák ellátása alól, és megbíztam a jásdi plébánia ellá­tásával.

Egyidejűleg Schaffer Zoltán borzavári és porvai plébánost megbíztam a lókúti és a pénzesgyőri plébániák ellátásával.

Németh József balatonfüredi kisegítő lelkészi kinevezését augusztus 1-jétől határozatlan időre meghosszabbítom.

* * *

Bábel Balázs kalocsai érsek a következő személyi változásokról döntött a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében:

Oldallagos ellátások:

A kalocsai Szent Péter-plébániát a szakmári plébániához csatolta lelkipásztori ellátásra.

Az orgoványi plébániát felmentette az izsáki plébánia oldallagos lelkipásztori ellátása alól.

A kisizsáki kápolnát az ágasegyházi plébániához csatolta lelkipásztori ellátásra.

A csengődi plébániát az akasztói plébániához csatolta.

A bátmonostori plébániát a nagybaracskai plébániához csatolta oldallagos lelkipásztori ellátásra.

A bátyai plébániát felmentette a fajszi plébánia ellátása alól.

A fülöpjakabi plébániát a kiskunfélegyházi újplébániához csatolta.

Felmentések:

Kiss Istvánt június 1-jei hatállyal köszönetnyilvánítás mellett felmentette a bajai kerület esperesi tisztsége alól.

Czár Jánost július 1-jei hatállyal köszönetnyilvánítás mellett felmentette a solti kerület esperesi tisztsége alól.

Talapka István apát-kanonokot augusztus  1-jei hatállyal köszönetnyilvánítás mellett felmentette a félegyházi kerület esperesi tisztségének ellátása alól.

Tatár Jánost egészségi állapota miatt, köszönetnyilvánítás mellett felmentette az általános gondnoki, valamint a könyvtárprefektusi tisztség alól.

Plébánosi áthelyezések:

Kiss István plébánost június 1-jei hatállyal felmentette a bajai Szent István-plébánia ellátása alól, és az akasztói plébánia plébánosává nevezte ki.

Cselik László plébánost június 1-jei hatállyal felmentette az akasztói plébánosi feladata alól és ugyanezen hatállyal a kelebiai plébánia plébánosává nevezte ki.

Tatár János plébánost augusztus 1-jei hatállyal felmentette a szakmári plébánián betöltött plébánosi feladata alól.

Szabó Attila plébánost felmentette a kiskunfélegyházi óplébánia kápláni beosztása alól és a szakmári plébánia plébániai kormányzójává nevezte ki. Feladata lesz az újteleki plébánia és a kalocsai Szent Péter-plébánia oldallagos lelkipásztori ellátása is.

Pata Jenő Gábor plébánost felmentette a bácsbokodi plébánosi tisztség alól és Géderlakra helyezte plébánosnak, Dunaszentbenedek és Ordas együttes ellátásával.

Jánosity István Géderlakról a bácsbokodi plébániára kerül plébánosi beosztással. Ellátja Bácsborsód plébániát is.

Talapka István kanonok, címzetes apát, érseki tanácsos, plébános felmentésre került a kiskunfélegyházi óplébánia ellátása alól és ugyanezen hatállyal az izsáki plébánia plébánosa lesz.

Boromissza Péter Nagybaracskáról a fajszi plébániára kerül, ugyancsak plébánosi beosztással.

Szaniszló Tibor felmentve a csengődi plébánia ellátása alól, és kinevezve a nagybaracskai plébániára plébánosnak. Feladata lesz a bátmonostori plébánia oldallagos ellátása is.

Rónaszéki Gábor tiszteletbeli kanonok, érseki tanácsos a kiskunfélegyházi óplébániára kapott plébánosi kinevezést.

Esperesi kinevezések:

Fekete Szabolcs június 1-jétől egy évre a bajai kerület élére kapott esperesi kinevezést.

Vass Huba Zoltán július 1-jétől egy évre a solti kerület élérére kapott esperesi kinevezést.

Rónaszéki Gábor augusztus 1-jétől egy évre a félegyházi kerület élére kapott esperesi kinevezést.

Nyugdíjazás: 

Velencei Tamást augusztus 1-jei hatállyal felmentette kisegítő lelkészi beosztása alól, és nyugállományba helyezte.

Kormos Miklóst felmentette kisegítő lelkészi beosztása alól, és nyugállományba helyezte.

Szálteleki Jánost köszönetnyilvánítása mellett felmentette plébánosi tisztsége alól, és nyugállományba helyezte.

Kápláni áthelyezés:

Kis István Mélykútról áthelyezve Dusnokra kápláni beosztással.

* * *

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítása érdekében az alábbi személyi és területi változásokat rendelte el.

2015. július 1-jével Balázs Zoltán kisegítő lelkész urat betegszabadságra engedte.

2015. augusztus 1-jével:

Kincses Tibor plébános urat egészségügyi állapotára tekintettel saját kérésére köszönete kifejezése mellett felmentette a sióagárdi plébánia vezetése alól, és nyugállományba helyezte.

Dr. Gesztesy András kanonok, plébános urat egészségügyi állapotára tekintettel felmentette a pécsi Szent István- és Szent Ágoston-plébánia vezetése alól, és betegszabadságra engedte.

Bukovics István plébános úr Sióagárdon, Garadnay Balázs kanonok úr a pécsi Szent István-plébánián, Kormon József tiszteletbeli esperes, plébános úr Szajkon, Erb József címzetes prépost, plébános úr Himesházán, Wigand István plébános úr Bonyhádon, Pekker Mátyás plébános úr Mecseknádasdon, Pál József főtisztelendő úr Tevelen, Darnai József Ágoston plébános úr Villányban, Bodor Kornél András plébános úr Sásdon, Zab András tiszteletbeli esperes, plébános úr Simontornyán lesz plébános.

Dr. Nyúl Viktor plébániai kormányzó urat állomáshelyének változatlanul hagyása mellett plébánosnak nevezte ki.

Porpáczy Attila káplán úr Görcsönyben lesz plébániai kormányzó. Farkas József plébános úr tengelici lakhatással a nagydorogi plébánián lesz kisegítő lelkész.

Vida Zsolt főtisztelendő úr Szekszárdra, Dallos Tamás káplán úr Mohácsra, Lovász Zsolt káplán úr Paksra, Battonyai János újmisés és Csigi Péter főtisztelendő úr a pécsi Jézus Szíve-plébániára kerül káplánnak.

Lábár Tamás diakónus urat további tanulmányok végzésére Rómába küldte. Berecz Tibor tisztelendő urat Pécs-Kertvárosba, Lápossy Péter tisztelendő urat Szekszárdra küldte lelkipásztori gyakorlatra. Kettejük diakónussá szentelése idén ősszel várható.

Az egyházmegye rendezési tervét szem előtt tartva Erdősmecske és Lovászhetény plébániák Véméndtől Mecseknádasdhoz kerülnek oldallagos ellátásra. A pécsi Szent Ágoston-plébánia ellátását továbbra is a Szent István-plébánia biztosítja.

* * *

Pápai Lajos győri megyéspüspök rendelkezésének értelmében 2015. augusztus 1-jétől az alábbi változások lépnek életbe a Győri Egyházmegye területén:

Személyi változások:

Berkes Gyula győr-nádorvárosi plébános további egy évre ellátja Abda, Börcs és Ikrény plébánosi tisztét,
Csámpai Norbert Lövőről Nagybajcsra,
Gyürü Ferenc Egyedről Lövőre kerül plébánosnak,
Havassy Bálint beledi plébános Tata I. plébánosa lesz,
Kovács Csaba Albert sopronkövesdi plébános Tata II. plébánosa lesz,
Smudla Tamás Tata I.-ről Beledre,
Szalai Gábor Tata II.-ről Sopronkövesdre kerül plébánosnak.

Benkó Attila fertőszentmiklósi káplán a soproni Szent György-plébániára,
Kovács Gergő Vilmos csornai káplán a győr-belvárosi plébániára kerül.

Dömötör László Petőházára, Vadász Zoltán pedig Egyedre kerül plébániai kormányzónak.

Tanulmányi szabadságát Rómában tölti Kaposi Gábor.

A települések ellátásának változásai:

Csámpai Norbert nagybajcsi plébános Nagybajcs, Kisbajcs és Vámosszabadi,
Dömötör László petőházi plébániai kormányzó Petőháza és Fertőújlak plébániákat látja el.

* * *

Balás Béla kaposvári megyéspüspök a következő személyi változásokat rendelte el egyházmegyéjében:

A megyéspüspök Németh Zsolt újmisést július 1-jei hatállyal a siófoki Sarlós Boldogasszony-plébániára küldte káplánnak.

Bálint Gábor plébánost július 1-jei hatállyal felmentette a szentbalázsi Szent Mihály-plébánia ellátása alól, és kinevezte Csurgóra, a Szentlélek-plébániára, ugyanazon minőségben.

Sándor Lászlót július 1-jei hatállyal felmentette a siófoki plébánián betöltött kápláni beosztása alól, és kinevezte a szentbalázsi plébániára, Taszár oldallagos ellátásával plébániai kormányzónak.

Rajkai István plébánost augusztus 1-jei hatállyal felmentette a nagybajomi Jézus Szíve-plébánia ellátása alól, és a megüresedett kaposvári Jézus Szíve-plébániára küldte ugyanazon minőségben.

Szí-Márton János plébánost augusztus 1-jei hatállyal felmentette a zalakomári Szentháromság-plébánia ellátása alól, és megbízta a nagybajomi plébánia ellátásával.

Esperesi kinevezések:

Maczkó Gyula csurgói esperes elhalálozásával Csorba Tamás a csurgói kerületbe esperesi, Roca Daniel pedig helyettes esperesi kinevezést nyert.

* * *

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében Bosák Nándor püspök 2015. augusztus 1-jétől az alábbi változtatásokat rendelte el:

Plébánosi felmentések, áthelyezések, illetve kinevezések:

Tóth István kemecsei plébános egészségi állapotára hivatkozva nyugdíjba vonul,
Takács Géza újfehértói kisegítő lelkész egészségi állapotára tekintettel tartós betegszabadságra megy,
Szűcs József, aki egy évig betegszabadságon volt, engedélyt kapott, hogy noviciátust kezdjen a Csornai Premontrei Apátságban.

Fülöp Sándor pusztadobosi plébános 2015. május 22-én betöltötte 75. életévét, és a CIC. 538. kánon 3. §-a értelmében felajánlotta lemondását. Lemondását elfogadta, egyben megkérte, hogy további intézkedésig lássa el feladatát.

Néhányan eddig „plébániai kormányzó” megnevezéssel látták el feladatukat. 2015. augusztus 1-jétől „plébános” kinevezést kapnak:

Kálmán József (2011) Fényeslitke,
Bökő Péter (2013) Fehérgyarmat,
Ferenczi Richárd (2013) Gávavencsellő,
Bákonyi János (2014) Nyíregyháza-Kertváros.

Tamás László eddigi szatmárcsekei plébánost Kemecsére nevezi ki plébánosnak.

Földes Gábor káplán a szatmárcsekei plébániára kap plébániai kormányzói kinevezést.

Kápláni áthelyezés:

Olasz Lajos Berettyóújfaluban folytatja kápláni szolgálatát.

Újmisés káplán elhelyezése:
Mészáros Zsolt újmisés Rakamazon kezdi meg kápláni szolgálatát.

Megbízások:

Csordás Gábor püspöki titkárt felmenti szolgálata alól. Augusztus 1-jétől a budapesti Központi Papnevelő Intézet prefektusa lesz. Megköszöni titkári szolgálatát és azt a munkát, amit egyetemi lelkészként és a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium újjászervezésében végzett.

Törő András látja el ezután a püspöki titkári feladatokat, aki Rómában befejezte tanulmányait, és spirituális teológiából licenciátust szerzett.

P. Hofher József SJ – rendi elöljáróinak engedélyével – a debreceni Megtestesülés-plébánián kapcsolódik be a lelkipásztori munkába, és a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium vezetését látja el.

Markovics Balázs diakónus a nyíregyházi főplébánián kezdi meg diakónusi gyakorlatát szeptember 1-jétől.

* * *

Kiss-Rigó László megyéspüspök az alábbi személyi változásokról döntött a Szeged-Csanádi Egyházmegyében augusztus 3-i hatállyal:

Dr. Laurinyecz Mihály Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatja tudományos munkásságát.

Kinevezések:

Orosháza, Jézus Szíve-plébánia: Iványi László esperes-plébános;
Dévaványa, Szent Anna-plébánia: Szabó Zoltán Jenő plébános;
Kétsoprony, Szent István Király-plébánia: Arany Gábor plébániai kormányzó; Mindszent, Mindenszentek-plébánia: Salamon László plébános;
Nagyszénás, Nagyboldogasszony-plébánia: Perlaki György plébános;
Újkígyós, Szűz Mária Szent Neve-plébánia: Ilyés Zsolt plébános;
Csongrád, Nagyboldogasszony-plébánia: Bilibok György káplán.

Nyugállományba helyezés:

Horváth Sándor (eddigi dévaványai plébános)

Oldallagos ellátás:     

Szeged-Tápé – a Szent Mihály-plébániát a szeged-petőfitelepi Jézus Szíve-plébánia látja el;

Hunya – a Szent László király-plébániát a gyomaendrődi Szent Imre-plébánia látja el.

* * *

Veres András megyéspüspök személyi változásokról döntött a Szombathelyi Egyházmegyében. A dispozíciók 2015. augusztus 1-jétől hatályosak:

Kápláni kinevezések:

Bokor Zoltánt a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna-plébániáról a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-főplébániára,
Nagy Tamást a szentgotthárdi plébániáról a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna-plébániára,
Kovács Józsefet a jánosházai plébániáról a szentgotthárdi plébániára helyezi kápláni minőségben.
Hesz Dénes ferences káplán atya Szombathelyről való áthelyezését kérte tartományfőnöke, Budapesten, a rózsadombi domus filialisban kap titkári és kisegítő lelkészi megbízatást.

Újmisések kápláni kinevezése:

Bihal Zoltán atyát a jánosházai plébánia,
Böjti Balázs atyát a celldömölki Nagyboldogasszony-plébánia káplánjává nevezi ki.

Központi megbízatás:

Bokor Zoltán székesegyházi káplánt a Brenner János Nevelési Központ püspöki referensévé nevezi ki,
Dr. Stift Zoltánt a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkészévé nevezi ki, mellette ő celebrálja a sorokpolányi egyházközség vasár- és ünnepnapi szentmiséit.

* * *

Dispozíciók a Nyíregyházi Egyházmegyében

Dr. Soltész János szemináriumi rektor – eddigi tisztségeiben megtartva –folyó év június 13-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzójának általános helyettese lett, főhelynöki – delegált – jogkörrel.
Kepics Mihály hajdúdorogi főegyházmegyés ökonómus Kocsis Fülöp metropolita engedélyével 2015. június 13-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye ökonómusa lett.
Mosolygó Béla esperes-parókus folyó év június 13-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának irodaigazgatója lett.
Horváth Tamás teológiai tanár – eddigi tisztségeiben megtartva – folyó év június 22-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye bírósági helynöke lett. 
Demkó István miskolci egyházmegyés parókus folyó év június 22-i hatállyal a Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség parókusa lett.
Gánicz Tamás folyó év június 19-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának irodavezetője lett.
Gorcsa Péter miskolci egyházmegyés segédlelkész folyó év július 1-jei hatállyal három évre a Nagyhalászi Görögkatolikus Egyházközség helyettes lelkésze lett.
Grunda János kisvárdai parókus – eddigi tisztségeiben megtartva – folyó év június 13-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális referense, illetve folyó év július 1-jei hatállyal a Nyírlövői Görögkatolikus Egyházközség fenntartásában működő Diakónia Szolgálat vezetője lett.
Tálas Mihály buji parókus – saját kérésére – folyó év július 1-jei hatállyal nyugállományba vonult.
Iski István gávavencsellői esperes-parókus folyó év július 1-jei hatállyal –eddigi tisztségeiben megtartva – a nyugdíjazás folytán megüresedett Buji Görögkatolikus Egyházközség oldallagos adminisztrátora lett.
Lukács Imre vásárosnaményi parókus exkardinációs kérelme alapján elbocsátást nyert a Nyíregyházi Egyházmegyéből a Hajdúdorogi Főegyházmegye szolgálatára.
Nagy Tibor folyó év július 1-jei hatállyal a Nyírlövői Görögkatolikus Egyházközség adminisztrátora lett.
Dr. Obbágy László nyíregyháza-kertvárosi esperes-parókus – eddigi tisztségeiben megtartva – folyó év június 13-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási felügyelője lett.
Dr. Papp Tibor nyírpazonyi parókus – eddigi tisztségeiben megtartva – folyó év június 22-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye, Egyházmegyei Karitászának igazgatója, valamint ifjúsági referense lett.
Dr. Sivadó Csaba nyíregyháza-sóstóhegyi parókus – eddigi tisztségeiben megtartva – folyó év június 13-i hatállyal a Nyíregyházi Egyházmegye oktatási referense lett.
Grunda János pasztorális referens folyó év július 7-i hatállyal további intézkedésig a Kisvárdai Esperesi Kerület esperese lett.
Ignácz András csengeri parókus folyó év július 1-jei hatállyal – eddigi tisztségeiben megtartva – a Csegöldi Görögkatolikus Egyházközség oldallagos adminisztrátora lett.
Dr. Ivancsó István teológiai tanár folyó év július 7-i hatállyal további intézkedésig a Szabolcsi Főesperességből névváltoztatás folytán létrejött Székesegyházi Főesperesség főesperese lett.
Seres Péter leveleki parókus folyó év július 7-i hatállyal további intézkedésig a Karászi Esperesi Kerület esperese lett.
Dr. Verdes Miklós piricsei parókus folyó év július 7-i hatállyal további intézkedésig a Székesegyházi Főesperességből névváltoztatás folytán létrejött Szabolcsi Főesperesség főesperese lett.
Molnár József újszentelt diakónus folyó év július 19-i hatállyal a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházközség és a Nyíregyházi Székesegyház diakónusa lett.

* * *

Személyi változások a Miskolci Egyházmegyében

Ivancsó Bazil helyettes lelkészt 2015. július 1-jei hatállyal a Vajdácskai Görögkatolikus Egyházközség parókusává nevezték ki.
Gánicz Lászlót (hajdúdorogi főegyházmegyés inkardinációját fenntartva) három évre kinevezték a Zemplénagárdi Görögkatolikus Egyházközség és a Dámóci Görögkatolikus Egyházközség adminisztrátorává.
Demkó István miskolci egyházmegyés inkardinációját fenntartva a Nyíregyházi Egyházmegye szolgálatában áll.
Bodolóczki Emil mikóházi parókust 2015. július 1-jei hatállyal megbízták a Rudabányácskai Görögkatolikus Egyházközség oldallagos adminisztrálásával és az Istenszülő Oltalma Szeretetszolgálat lelkivezetésével.
Gorcsa Péter 2015. július 1-jei hatállyal – miskolci egyházmegyés inkardinációját fenntartva – 3 évre a Nyíregyházi Egyházmegye szolgálatába került.

* * *

Beer Miklós váci megyéspüspök a következő személyi változásokat rendelte el egyházmegyéjében:

Felmentések:

2015. május 1-jei hatál­lyal Főtisztelendő Kapás László tb. kanonok urat nyugállományba helyeztem, s egyben a kanonok úr a Papi Otthonba költözött;

2015. május 17-ei hatállyal: Varga Pétert a vecsési Irgal­mas Jézus Plé­bánia ellátása alól; a jövőben az Augsburgi Egyház­megyé­ben teljesít szolgálatot;

2015. július 1-jei hatállyal: Dr. Farkas Lászlót a monori kisegítő lelkészi szolgálata alól;

Dr. Sztankó Attilát a Vác-alsóvárosi Plébánia expositus kápláni szolgálata alól;

Kapás Lászlót a zebegényi plébánia ellátása alól;

Kovács Attilát a héhalmi plébánia ellátása alól; a jövőben a Nagyszombati Főegyházme­gyé­ben teljesít szolgálatot;

2015. augusztus 1-jei hatállyal: Kovács Györgyöt gödöllői kápláni szolgálata alól, ősztől ta­nulmányait Rómában folytatja;

Marton Zsoltot a gödi plébániák ellátása alól, a jövőben a központi szemináriumban teljesít szolgálatot;

Molnár Zsoltot a vácrátóti plébánia oldallagos ellátása alól;

Moys Gábort a vác-alsóvárosi plébánia expositus kápláni, a Karolina Katolikus Iskola lelki igazgatói, valamint az Apor V. Katolikus Főiskola lelkészi szolgálata alól;

Szabó Józsefet a dunakeszi-alagi plébánia ellátása alól, a fenti naptól az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében teljesít szolgálatot;

Szász Gyulát az egyházasgergei lelkészség, valamint a karancslapújtői plébánia oldallagos ellátása alól.

Kinevezések:

2015. május 17-ei hatállyal: Dr. Huszka Mihályt a vecsési Irgalmas Jézus Plébánia oldallagos ellátására;

2015. július 1-jei hatállyal: Dr. Farkas Lászlót a Hétkápolna Mária Kegyhely templomigazgatójává;

Dr. Sztankó Attilát a zebegényi plébánia plébánosává;

2015. augusztus 1-jei hatállyal: Balogh Lászlót a salgótarjáni plébánia káplánjává;

Berta Lászlót a borsosberényi, a pataki, valamint a nagyoroszi plébániák plébánia kormányzójává;

Cserey Andrást az egyházasgergei lelkészség, valamint a karancslapujtői plébánia plébániai kormányzójává;

Csonka Csabát a bátonyterenyei, valamint a kazári plébániák oldallagos ellátására;

Dr. Faragó Artúrt a vácrátóti plébánia plébánosává;

Fekete Rolandot a taksonyi plébánia káplánjává;

Hefler Gábort a szobi plébánia plébánosává, a fent jelzett naptól moderátori feladatokat is ellát a vámosmikolai plébánián;

Dr. Káposztássy Bélát a gyáli plébánia plébániai kormányzójává, egyidejűleg felmentettem a vámosmikolai moderátori feladatainak ellátása alól;

Kecskés Attilát a dunakeszi-alagi plébánia plébánosává;

Kovács Andrást a dányi, valamint a zsámboki plébániák plébániai kormányzójává;

Lovassy Attilát a gödöllői plébánia káplánjává;

Mészáros Csabát a gödi plébániák plébánosává;

Pálfalvi Tamás újmisést a szolnoki plébánia káplánjává;

Udvardy László István újmisést a vác-alsóvárosi plébánia káplánjává;

Zahar Bélát a jobbágyi, a mátraszőlősi, valamint a pásztóiplébániák plébánosává, aki egyúttal a kerületi esperesi teendőket is ellátja.


Magyar Kurír