Szent Alberto Hurtado Cruchaga

„Alberto Hurtado Chiléből egy jobb országot csinált, egy emberibb arcút. Egy összetartóbb országot. Egy nagylelkűbb országot. Ezt a művei által és konkrét cselekedetekkel tette. Ezért őrzi minden chilei a szívében” – így nyilatkozott Ricardo Lagos chilei államelnök 2005-ben, amikor Alberto Hurtado Cruchagát szentté avatta XVI. Benedek pápa.

A 20. század első felében Chile súlyos társadalmi válságot élt át, óriási egyenlőtlenségek osztották meg az országot. Ráadásul a helyi Katolikus Egyház sem állt ki a szegények mellett, sőt nem voltak hajlandók hivatalosan közzétenni az Egyház társadalmi tanításait (elsősorban XIII. Leó 1891-es Rerum novarum kezdetű enciklikáját, de a későbbi pápai dokumentumokat sem). Egyes papok úgy vélték, „meg kell védeni a katolikusokat a pápa (ti. XIII. Leó és X. Piusz) meggondolatlan tetteitől.”

Alberto Hurtado, aki a század hajnalán, 1901. január 22-én született, maga is megtapasztalta a szegények kiszolgáltatottságát. Négyéves volt, amikor édesapja meghalt. Édesanyja kénytelen volt eladni a családi ingatlant, hogy kifizesse az adósságokat. A gyerekek rokonokhoz kerültek. Egy ösztöndíj révén nyílt lehetősége a tanulásra a jezsuiták Santiago de Chile-beli iskolájában. A tanulás mellett dolgoznia kellett a plébánián, az irodában és a könyvtárban. A katolikus egyetem jogi karán képezte tovább magát, a diploma megszerzése után pedig belépett a jezsuita noviciátusba. A rend Argentínába, Spanyolországba, majd Belgiumba küldte tanulni. 1933-ban szentelték pappá, s 1935-ben doktorált pedagógiából és pszichológiából.

Visszatért Chilébe, ahol a santiagói jezsuita főiskolán, illetve a katolikus egyetem pedagógiai intézetében tanított. Nem hagyták nyugodni a társadalmi problémák: „A katolikus ember szociális magatartású. Mert katolikus” – vallotta, és ezért szerinte először az Egyházban kell elkezdeni a változást. Cikket közölt a papság válságáról, 1940-ben pedig Chile katolikus ország? címmel jelentetett meg tanulmánykötetet. Ebben feltárta az ország Egyházának helyzetét. Rámutatott, az emberek többsége lelkipásztor nélkül maradt, a nők kilenc, a férfiaknak pedig csupán három és fél százaléka jár templomba rendszeresen. A számos kellemetlen tényt közlő könyv nem tetszett a konzervatív katolikusoknak, és Albertót kommunizmussal vádolták.

Nemcsak feltárta a problémákat, de tevékenyen tett is ellenük. Élete minden napján hirdette: „A szegény – Krisztus. Az újságkihordó, a cipőtisztító, a tüdőbeteg asszony, a tetves ember: Krisztus. A részeges, ne botránkozzunk meg rajta, Krisztus.” Santiagóban otthont nyitott utcagyerekek számára, amelynek az El Hogar de Cristo (Krisztus háza) nevet adta. Később nők és férfiak számára is alapított menedékhelyet, illetve rehabilitációs központokat. Vásárolt egy kis teherautót, és segítőivel éjszakánként az utcákat járta. 1945 és 1951 között körülbelül nyolcszázötvenezer hajléktalan, szegény gyermeknek nyújtottak valamilyen segítséget. Kezdeményezése valóságos mozgalommá nőtt, és szerte az országban nyíltak otthonok a rászorulók támogatására. Munkatársai, követői millióknak nyújtottak valamilyen segítséget.

1946-ban csatlakozott a munkásmozgalomhoz, és hogy a keresztény értékeket bevigye a szociális mozgalmak eszméi közé, létrehozott egy keresztény szellemiségű szakszervezetet. A tagok számára írta a Szociális humanizmus (1947), A keresztény társadalmi rend (1947) és a Szakszervezetek (1950) című munkáját. Emellett megalapította a Mensaje (Üzenet) című folyóiratot, hogy minél szélesebb körben terjeszteni tudja az Egyház társadalmi tanítását.

Fáradhatatlanul dolgozott a rászorulókért, ugyanakkor szakított időt a szemlélődő elmélyülésre is. Mindig vidám és derűs volt, és közvetlenségével sok nem hívő embert is megnyert.

1952-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, amely nagyon gyors lefolyású volt: Alberto Hurtado még abban az évben, augusztus 18-án meghalt. A sajtó a betegsége során napról napra tájékoztatást adott állapotáról, hiszen már halála előtt valóságos nemzeti hősként tisztelték.

Forrás: Vatican.va; Catholic.org; Wikipédia

Fotó: Wikipédia; Memoriachilena.cl; Portaluz.org

Magyar Kurír
(sza)