Szent Márton és Szent Ferenc, a „köpönyeges” szentek – Előadás a pasaréti ferences szabadegyetemen

2017. november 14. kedd 19:50

Sághy Marianne történész, az ELTE és a CEU oktatója tartott előadást november 13-án este a Magyar Hagiográfiai Társaság és a Pasaréti Ferences Alapítvány Kájoni Szabadegyetemének rendezvényén a ferencesek Kájoni Házában Budapesten.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nem csupán esetleges jelző volt Sághy Marianne előadása címében a „köpönyeges” szó: valóban a köpeny, köpönyeg köré épült az előadás, amelyet a nemrég alakult Magyar Hagiográfiai Társaság és a Pasaréti Ferences Alapítvány Kájoni Szabadegyeteme szervezett.

Tours-i Szent Márton a középkori Európa legnépszerűbb szentje volt, akinek élettörténete számos ponton párhuzamba állítható Assisi Szent Ferencével. Mennyiben és hogyan volt ő példája és előképe a ferenci „életműnek”? – többek között erre a kérdésre kereste a választ az előadó.

„Ma mindenki érzi, hogy köpönyegre szükség van” – állapította meg előadása kezdetén, egy különösen fagyos, szeles, esős novemberi estén Sághy Marianne. Azonban rögtön azt is hangsúlyozta, hogy a pufikabáttal szemben a köpenynek szimbolikus jelentése van; ideértve most a köntöst, köpenyt, köpönyeget, palliumot, melotét, chlamyst és a palástot egyaránt.

Az előadó először Illés és Elizeus történetére hívta fel a figyelmet, a kiválasztás és elhívás pillanataira: „Elindult tehát onnan Illés, és ráakadt Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántatott tizenkét iga marhával, s maga is egyike volt azoknak, akik a tizenkét iga marhával szántottak. Erre Illés odament hozzá, s rávetette palástját” (1Kir 19,19–21). Ebben a jelenetben a kiválasztást, elhivatottságot jelzi a köpeny, az ószövetségi próféták megkülönböztető jele.

Más igehelyeknél „lélekjelző”, Isten lelkének és jelenlétének a jele. A próféta beburkolózik Isten szavába, akaratába, mint Illés a Hóreb hegyén: „…s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába” (1Kir 19,12–13).

A Királyok második könyvében (2Kir 2,8) Illés a köpenyével csap rá a Jordán vizére, s választja azt ketté; később pedig hatalmi jelvényként jelenik meg a köpeny: a tüzes szekéren az égbe száguldó Illés köpenye aláhullik, s Elizeus emeli föl a földről (2Kir 2,11–14).

Később sok esetben a köpeny a tanítás szimbólumaként jelent meg: a tanítás továbbadása egyben a köpeny továbbadását is jelentette. Alexandriai Szent Atanáz írta meg Remete Szent Antal életének történetét, melyben a köpeny a tanítás jelképe; Atanáz hangsúlyozza, hogy Antalnak ő maga adott köpenyt (melotét), vagyis tiszta a tanítása.

Remete Szent Antal és Szent Pál közös ábrázolásán nem csupán a kis holló érdekes, aki számontartja, hány embert kell ellátnia élelemmel, és Antal ottlétekor egy egész cipót hoz, hanem a két szent öltözékére, haj- és szakállviseletére is felhívta a figyelmet az előadó: mindez kifejezi, hogy Pál sokkal inkább kivonult a világból, a társadalomból, hiszen rövidebb a ruhája, hosszabb a szakálla.

Remete Szent Pál halálát a Jeromos-féle legendából ismerjük. A haldokló Pál azt a köpenyt kéri, amelyet Atanáz ajándékozott Antalnak, hogy majd abba takarva temesse el testét. Társa elcsodálkozik, de azért szolgálatkészen elsiet a melotéért, s mikor visszatér, rádöbben: Pál csak azért küldte el, hogy ne legyen jelen, amikor meghal, hogy így kevésbé fájjon a halála.

Tours-i Szent Márton élettörténetében szintén fontos szerepet játszik a köpeny, amint arról a Sulpicius Severus által még a szent életében írt életrajz is beszámol. A korban egyfajta „aszkétaforradalomról” lehet beszélni: sokan hagyták ott a katonaságot, és választották helyette a szerzetesi életformát, ami ezt tiltó császári törvények születéséhez vezetett. Márton 18 év körül lehetett, amikor először osztotta meg köpenyét egy koldussal, még katekumen volt. 

A háttérben felsejlik több bibliai hely is: „Oszd meg az éhezővel kenyered…” (Iz 58,7–8), Máténál: „Mert éheztem, és ennem adtatok…” (Mt 25,34–36). Sulpicius Severus jómódú jogász volt, aki maga is mindenről lemondott; a mai kutatások szerint még Márton életében írta az életrajzot, aki tehát olvashatta azt; akár magától az akkor már idős püspöktől is származhatnak egyes történetek. Emellett a kortársak, akik jól ismerték Mártont, valószínűleg szóvá tették volna, ha Sulpicius valótlanságokat állított volna. Sulpicius jelenetében Márton krisztusi alakká válik, amikor fél köpenyében állva kinevetik, kigúnyolják (vö. Mt 27,27–30).

A hallgatóság figyelmébe ajánlotta Sághy Marianne az assisi bazilika altemplomának Szent Márton-kápolnáját, melyet 1312-ben, a rozgonyi csata évében szentelt fel Gentile da Montefiore bíboros, ferences szerzetes, magyarországi legátus – az ő közreműködésével dőlt el, hogy Károly Róbert lesz a magyar uralkodó. A kápolnában látható Simone Martini freskója: Szent Márton és a koldus Amiens város kapujánál – ezen az festményen már lóháton, lovagként láthatjuk Mártont, és ez az ábrázolási mód győz a következő évszázadokban.

A köpeny megosztása után a fiatal Márton álmot lát: a fél köpenyt, amelyet a koldusnak adott, Krisztus viseli. Ezután dönt a keresztség mellett – noha a korban a többség halogatta a megkeresztelkedést, a végsőkig, sok esetben a halálos ágyig, hiszen a keresztség lemos minden bűnt, érdemes akkor részesülni benne, amikor már nincs sok esély újabb bűnök elkövetésére.

A Dialógusokban Sulpicius ismét megírta a ruha megosztásának történetét egy másik verzióban: Márton a miséje előtt egy koldussal találkozott, akinek végül saját tunikáját adta oda, hogy meg ne fagyjon, s ő vette föl a hitvány, rövid tunikát, amit az archidiakónus nagy késlekedve a koldusnak hozott. Amikor a szentmise közben felemelte karját, hogy felmutassa az áldozatot, angyalok siettek a segítségére, hogy a felcsúszó ruhaujjak el ne árulják újabb jótéteményét.

Szent Mártonra Ferenc előképeként is lehet tekinteni, ami részben abból fakad, hogy Ferenc életrajzírói (különösen Celanói Tamás) mindenképp Mártonhoz akarták kötni őt. Márton császári testőr volt, míg Ferenc gazdag polgári család sarja – azonban őt is vonzotta a lovagi eszmény, szerzeteseiről egyszer azt mondta: „ezek az én kerekasztalom lovagjai” („isti sunt fratres mei Tabulae Rotondae”).

Az assisi bazilika különböző pontjain hasonló ábrázolásokra bukkanunk Mártonról és Szent Ferencről. Az altemplomban található kápolnában Simone Martini megfestette, amint Iulianus császár lovaggá üti Mártont – aki elnéz a császár feje fölött a távolba, és később közli: kilép a hadseregből. A felső bazilikában Giotto pedig azt a jelenetet örökítette meg, amikor Ferenc lemond a világi javakról, levetkőzik, és a háta mögött álló püspök takarja be őt – ezzel azt is jelezve, hogy Ferenc új útja az egyházi tekintély által is elfogadható út.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
mindannyian-kaptunk-talentumot
Mindannyian kaptunk talentumot

Évközi 33. vasárnap – Gondolatok az evangéliumról (Mt 25,14–30)

16:00
kisfalusi-m-klaveria-kapta-szent-erzsebet-rozsaja-dijat
Kisfalusi M. Klavéria kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ebben az évben Kisfalusi M. Klavériának adományozta a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetést Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében megtartott ünnepségen.

2017. november 17. péntek