Szent X. Piusz pápa

2018. augusztus 21. kedd 10:50

X. Piusz (Giuseppe Melchiorre Sarto; Riese, 1835. június 2. – Róma, 1914. augusztus 20.) a Katolikus Egyház 257. pápája volt.

Giuseppe Melchiorre Sarto 1835-ben született az észak-olaszországi Treviso közelében, Riesében. Édesapja szegény parasztember volt. A falusi gyermek vidám, kalandokkal teli életet élt, melybe belefért a gyakori ministrálás, de a madarászás is. Tizenkét éves korától Castelfranco algimnáziumába járt; középiskolai tanulmányait Padovában fejezte be. Teológiai tanulmányait ugyanitt, a szemináriumban végezhette.

23 éves korában szentelték pappá Castelfrancóban. A trevisói egyházmegye papjaként először káplánként szolgált Tombolóban, majd plébánosként Salzanóban. Őszinte szeretetet tanúsított Krisztus és az Egyház iránt; alázattal és nagy odaadással szolgálta a rászorultakat. A nép plébánosa volt, a kicsinyeké és a szegényeké, azoké, akik közül ő maga is származott, s akiket minden erejével támogatott. A fiatalokat, ha kellett, írni, olvasni tanította, a szegényeket és betegeket szorgalmasan látogatta. Számtalan történetet őrzött meg a hívek emlékezete ebből az időszakból.

Az egyik ínséges esztendőben szegényeknek gyűjtögetve plébániájára is bekopogtattak. Húsz zsák kukorica volt a magtárban, és Sarto mindent odaadott. A kérdésre, hogy mi lesz vele, a plébános így válaszolt: „Ne nyugtalankodjatok miattam, a Gondviselés engem még soha nem hagyott cserben”.

Egyszer a falu határában lévő szőlőt valami betegség támadta meg, olyannyira, hogy a szüret veszélybe került. A plébános tanácsot tartott a híveivel, majd vasárnap, mise után kihirdette nekik: „Holnap reggel harangozni fogunk, és megáldom a kertjeiteket és földjeiteket. Imádkozzatok velem együtt, és legyetek nagy bizalommal.” És történt, hogy másnap a szőlőkről eltűnt a betegség!

Prédikációinak a szomszédos falvakban is híre járt, az emberek nem sajnálták a többórás gyalogutat sem, csak hogy hallhassák. Mikor ezen a többi plébános megsértődött, s panaszt emeltek a püspöknél, ezt a választ kapták: „Csináljátok ti is ugyanúgy!”

1875-ben Trevisóban kanonok lett, és a helybéli szeminárium lelkivezetője.

1884-ben a trevisói püspök kezéből vette át kinevezési okmányát: Mantova püspöke lett. Méltatlannak tartotta magát e feladatra: levelet írt Rómába, kinevezése semmisé tételét kérve. Róma válaszában az engedelmesség erényének gyakorlására intette.

Püspöki szolgálata idején is példás lelkipásztori szolgálatot végzett. A szeminárium rektora lett, de erkölcstant és gregorián éneket is tanított. Négy év alatt végiglátogatta egyházmegyéjét, majd egyházmegyei zsinatot tartott. Közvetlensége, egyszerűsége, jósága sokszor még az Egyház ellenségeit is lefegyverezte. Amikor egy röpirat szerzője súlyos sértésekkel és alaptalan vádakkal illette, nem volt hajlandó bíróság előtt keresni az igazát, mondván, hogy a bűnös vádaskodónak nem bírósági büntetésre, hanem imádságra van szüksége.

1893-ban Velence pátriárkájává nevezte ki XIII. Leó pápa. Amikor a páduai püspök a Szentszék megbízásából érdeklődött, hogy elfogadná-e a velencei pátriárkai székre szóló kinevezést, ezt táviratozta vissza: „Pontosan ez hiányzik nekem. Sarto.” 1894-től 1903-ig irányította a velencei egyházmegyét. Jól állta a helyi politikusok egyházellenes támadásait; személyének köszönhetően a katolikusok nyerték a helyi választásokat.

1903. augusztus 4-én választották meg pápának. Sarto tiltakozott, és csakis társai kérésére fogadta el az új feladatot mint élete legnehezebb keresztjét. Nehéz szívvel vállalta, mivel azt tartotta magáról, hogy nem képes ellátni e magasrendű megbízatást. A valóság azonban másról tanúskodott – hangsúlyozta 2010 augusztusában mondott tanításában XVI. Benedek pápa. Így fogalmazott: Szent X. Piusz pápasága kitörölhetetlen nyomot hagyott az Egyház történetében, nagy jelentőségű reformot valósított meg, amint azt pápai jelszava is bizonyítja: „Instaurare omnia in Christo – Megújítani mindent Krisztusban”.

Számtalan kezdeményezés fűződik X. Piusz nevéhez: újjászervezte a Szentszék vezetését, a Római Kúriát, elindította az új Egyházi Törvénykönyv szövegezését, reformokat vezetett be a papképzésben, gondoskodott a nép hitének elmélyítéséről. Fiatal papként, majd püspökként is azon fáradozott, hogy egységes, egyetemes hittankönyvet szerkesszenek, legalább olasz nyelven. A római egyházmegye számára írt és az ő nevével ismertté vált katekizmus egész Olaszországban, sőt az egész világon elterjedt; határozott és biztos támpontot jelentett a katolikus tanítás számára.

Szívügye volt a papok megszentelődése, mert úgy látta, hogy „a papnak először saját magában kell megformálnia Krisztust, ha ugyanezt másokban végre akarja hajtani”. A belső megújulás egyre szélesebb körben kezdett hatni: az itáliai püspökök látogatni kezdték az egyházmegyéjüket, s a szemináriumokban sokkal nagyobb gondot kezdtek fordítani a tudományos képzésre és a növendékek aszketikus nevelésére.

A lelki élet embere volt, ugyanakkor támogatta az intézményeket és a szervezeteket, ha úgy látta, hogy azok a belső élet kibontakozásának az eszközei. Hamar felismerte a katolikus sajtó jelentőségét: velencei pátriárkaként egyszer mellkeresztjét adta zálogba, hogy a helyi katolikus lapot átsegítse anyagi nehézségein.

X. Piusz jó kapcsolatban volt a Magyar Katolikus Egyházzal. 1905-ben ő szentelte gróf Zichy Gyula pécsi, Balás Lajos rozsnyói és Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspököket. A három kassai vértanút – Körösi Márk esztergomi kanonokot, Pongrácz Istvánt és Grodecz Menyhért jezsuita atyát – az ő óhajára vették föl a boldogok sorába 1905-ben. Az 1912. június 8-án kiadott Christifideles graeci kezdetű bullájával kanonizálta az új Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegyét.

Nagy figyelmet szentelt a liturgia, főként a szakrális zene reformjának is, azzal a reménnyel, hogy ez segíti a híveket az imádságban és a szentségi életben. Nevéhez fűződik a szent zenéről kiadott Inter Sollicitudines kezdetű motu proprio. Az egyházi zene célját abban határozta meg, hogy „ébressze föl a hívekben az áhítatot és könnyítse meg az imádságot”. Különös figyelmet szentelt a gregorián éneknek. Rómában egyházzenei főiskolát indított, s a liturgia kérdéseinek tisztázása érdekében újra kiadta a Római Misekönyvet és breviáriumot.

Különös gondot fordított az Eucharisztiára és a lelki életre. Tőle származik a liturgikus élet kulcsszava, az actuosa participatio, a tevékeny részvétel. Az volt a célja, hogy „a hívek a szentmisét imádkozzák, és ne mise közben imádkozzanak”. Indítványozta és szorgalmazta a gyakori, lehetőleg napi áldozást is: „Senkit sem szabad visszatartani az áldozástól, ha a kegyelem állapotában van, és jó szándékkal közeledik a szent asztalhoz.”

Indítványozta, hogy a gyermekek az addigi gyakorlattól eltérően – általában tizennégy éves korukban járultak először szentáldozáshoz – korábban áldozzanak. Ösztönzésére előbbre hozták az elsőáldozás időpontját: 7 éves korra, amikor – szavai szerint – a gyermekek már gondolkozni kezdenek.

Egy angol édesanya magával vitte a kisfiát magánkihallgatásra, hogy a Szentatya áldja meg a gyermeket. „Mennyi idős?” – kérdezte a pápa. „Négy éves – válaszolta az édesanya –, és remélem, hogy két vagy három év múlva elsőáldozó lehet.” Akkor a pápa komolyan a kicsi szemébe nézett, és megkérdezte tőle: „Kit fogadsz a szívedbe, amikor áldozol?” Gyorsan jött a válasz: „Jézus Krisztust!” – „És kicsoda Jézus Krisztus?” – kérdezte újra a pápa. „Jézus Krisztus Isten” – mondta a kisfiú. Akkor a pápa az édesanyához fordult: „Hozza el holnap reggel a gyermeket. Magam fogom megáldoztatni.”

Nem az elvont tudományok embere volt, jóllehet kimagasló szellemi képességekkel rendelkezett. Intelligenciájával mindig meg tudta ragadni a kérdés lényegét. A tudományos kutatás csak annyiban érdekelte, és csak annyiban támogatta, amennyire a vallásos élet számára hasznosnak és szükségesnek látta: az egyházi hagyomány vonalában maradva támogatta a kinyilatkoztatás tudományos elmélyítését; 1909-ben megalapította a Pápai Biblikus Intézetet. A bencéseket megbízta a Vulgata új, kritikai kiadásának elkészítésével.

Az egyszerűség, alázatosság, kimeríthetetlen szeretet, jóság, nagylelkűség és erősség erénye jellemezte, továbbá finom humor, mellyel a merev szertartásosságot is fel tudta deríteni. Szerette magát jó vidéki plébánosnak mutatni. Ahol csak tehette, kereste a nép közelségét. Ha prédikált vagy más alkalmakkor szólt az emberekhez, szava egyszerű volt és világos, s a szívéből fakadt a szó.

Lelkipásztori tevékenységében Vianney János volt a példaképe. Arcképe állandóan ott volt az íróasztalán. 1905-ben boldoggá avatta. Oltárra emelte továbbá Eudes Jánost és Bécs nagy lelkipásztorát, Hofbauer Kelement.

Elítélte a XIX. század végén és XX. század elején fellépő teológiai modernizmust, hű maradván feladatához, hogy megerősítse az embereket a hitben, s hogy megvédje a híveket a téves értelmezésektől.

Élete utolsó éveit beárnyékolta a háború. 1914. augusztus 2-án felhívást intézett a világ katolikusaihoz, amelyben mély fájdalmának adott hangot. Néhány nappal később, augusztus 20-án hunyt el, életszentség hírében.

Kívánságára testét nem balzsamozták be. Amikor a boldoggáavatáskor felnyitották a sírt, testét teljes épségben találták. XII. Piusz pápa 1951. június 3-án nyilvánította boldoggá, majd 1954. május 29-én a szentek sorába iktatta. Romlatlan teste a Szent Péter-bazilikában, az első bal oldali mellékkápolnában nyugszik.

Ünnepét 1955-ben vették fel a római naptárba, szeptember 3-ra, 1969-től augusztus 21-én ünnepeljük.

Szent X. Piusz mindannyiunknak azt tanítja, hogy mindig a Krisztussal való személyes és bensőséges egységre kell alapoznunk apostoli cselekedeteinket, bármily területről legyen szó – emelte ki tanításában XVI. Benedek pápa. E kapcsolatot napról napra ápolni kell: ez X. Piusz tanításának és elköteleződésének a magva. Csak azok képesek Istenhez vezetni az embereket és megnyitni a szíveket irgalmas szeretetének, akik valóban szerelmesek az Úr Jézusba.

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
egymillio-gyermek-imadkozza-rozsafuzert
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozva október 18-án, magyarországi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért. Számos helyen ezért akár a tanítást is felfüggesztik erre az időre.

2018. szeptember 20. csütörtök
elhunyt-gaal-endre
Elhunyt Gaál Endre

Életének 73., áldozópapságának 50. évében elhunyt Gaál Endre protonotárius, kanonok, nagyprépost, teológiai tanár. Az alábbiakban közzétesszük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményét és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Facebook-oldalán megjelent nekrológot.

2018. szeptember 20. csütörtök