Szeptemberben újra Budapesten rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat

Hazai – 2016. június 1., szerda | 18:41

Negyedszer rendezi meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Társadalmi Napokat (Kattárs). A rendezvény, amelynek szlogenje: „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!”, szeptember 16–17-én lesz a budapesti Március 15. téren.

A Kattárs kiemelt célja a Katolikus Egyház tanításának bemutatása kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, családi játékok keretében. A programot 2013 szeptemberében első ízben Budapesten, majd a következő években Miskolcon és Debrecenben szervezték meg.

A 2016-os Kattárs kapcsolódik az irgalmasság szentévéhez, és Jézust mint a Katolikus Egyház szociális munkájának forrását állítja középpontba. Az irgalmasság témáját erősítve a rendezvény másik kiemelt célja a jubileumi Szent Márton-év megünneplése, elsősorban kulturális előadásokon, kiállításokon és konferenciákon keresztül. Az egyház szociális intézményeinek bemutatásán túl fontos szerepet kapnak az egyéni életutak, a tanúságtételek és a személyes beszélgetések, amelyekben az irgalmasság cselekedetei kézzelfoghatóvá és emberivé válnak. Az idei Kattárs újdonságaként a programok között megjelenik a sport is: elsősorban a sport társadalmi szerepvállalását, szolidáris oldalát és közösségépítő erejét szándékoznak bemutatni.

„Szent II. János Pál pápa mondta: »Ne féljetek! Nyissátok ki a kapukat Krisztus előtt!« A társadalmi és kulturális élet kapuit...! A Kattárs rendezvénnyel szeretnénk kinyitni társadalmunk kapuit az evangélium jó híre előtt. Az evangélium az a forrás, amely Európa és hazánk történelmét számtalan módon gazdagította. Ma is mindennél jobban erre a forrásra van szüksége a társadalmunknak” – nyilatkozta Székely János püspök, a püspöki konferencia Caritas in Veritate Bizottságának vezetője.

A rendezvényt megelőző nap délutánján, szeptember 15-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara workshopot szervez, amelynek címe „Te megosztanád a köpenyedet?”, helyszíne pedig a belvárosi templom altemploma lesz. A Szent Márton-év központi témájához kapcsolódó műhely-konferencia az osztozó segítség hagyományaival és a mai világban történő megvalósulásával foglalkozik, a különböző tudományterületek nézőpontjaiból vizsgálja az osztozás kultúráját, érvényesítve a Társadalomtudományi Kar sokszínűségéből adódó multidiszciplináris megközelítést.

Az eseményhez kapcsolódik a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet kiállításának megnyitása, különböző Szent Márton-évi pályázataik eredményeinek bemutatása is. Díjazzák a drámapályázatok, a vers- és prózaíró verseny, német és latin műfordítási versenyek legjobbjait, akik be is mutatják pályaművüket, emellett óvodások Szent Márton-műsort adnak elő. A rendezvényhez kapcsolódik a katolikus iskolák hagyományosan kétévente megrendezésre kerülő zarándoklata is, melyre idén 1500-2000 résztvevőt várnak.

További részletek és információ, folyamatosan frissülő tartalom az esemény honlapján található.

Forrás és fotó: Kattárs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria