Búcsú és zarándoklat Szent László király ünnepén

Hazai – 2015. június 29., hétfő | 18:32

Idén együtt ünnepelt a Baranya megyei Hosszúhetény és Püspökszentlászló: ezeréves az első írásos dokumentum Hosszúhetényről, június 27. pedig a hagyományos Szent László-búcsú napja. A Pécsi Egyházmegye hírét adjuk közre.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Szombaton gyalogos zarándoklat indult a hosszúhetényi templomtól Püspökszentlászlóra, ahol 10.30-kor kezdődött a szabadtéri püspöki szentmise, majd a résztvevők megkoszorúzták Szent László felújításra váró szobrát.


A gyalogos zarándoklaton részt vevő mintegy nyolcvan hívő énekelve, imádkozva tette meg a közel négy kilométeres utat. A búcsú most összekapcsolódott Hosszúhetény millenniumi ünnepségével: az itt lakók arra emlékeznek, hogy ezer éve keletkezett az első írásos dokumentum a településről. A jeles évforduló alkalmából a községben feszületet állítottak, melynek leleplezésével és megáldásával kezdődött az ünnepnap. A zarándokok is részt vettek ezen az ünnepségen, majd folytatták útjukat Püspökszentlászlóra.


A búcsúi szentmisét szabadtéren, a püspökszentlászlói arborétumban tartották, közel háromszáz hívő részvételével. A főcelebráns Udvardy György pécsi megyéspüspök volt, aki első alkalommal vett részt a búcsún. A szentmisén három felnőtt részesült a bérmálás szentségében.

Udvardy György homíliájában Szent László király békességet teremtő személyéről beszélt. Népének, nemzetének érdekeit védő király, aki védelmezője és építője volt az egyháznak is. Személye ma is példa előttünk. A főpásztor a szeretet kettős parancsát emelte ki, amit igyekeznünk kell mind jobban megvalósítani életünkben: szeressük Istent és szeressük embertársainkat! Istennel való kapcsolatunk meghatározza a testvéreinkhez fűződő kapcsolatot is. A bérmálkozókhoz szólva Udvardy György azt mondta, hogy Isten kezdettől fogva nekik készített ajándékában részesülnek, mely további életükre meghatározó erő és kegyelemforrás lesz.


Az ünnepi szentmise után megkoszorúzták Szent László szobrát a kastély feletti dombon, melynek restaurálására gyűjtenek a püspökszentlászlóiak. A szentmisén és a koszorúzáson részt vettek a Baranya Megyei Rendőrkapitányság vezetői, hiszen Szent László a határőrség védőszentje is.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria