Szergej M. Eisenstein: Rettegett Iván I–II.

Kultúra – 2016. február 7., vasárnap | 15:01

Eisenstein a második világháború utolsó két esztendejében, 1944–45-ben készítette el filmjét IV. Iván cárról (1530–1584), aki a XVI. században a szétforgácsolt orosz fejedelemségekből szörnyűséges véráldozatok árán erős és hatalmas birodalmat hozott létre.

A film képileg monumentális nyitójelenetében Pimen metropolita Moszkva cárjává koronázza az ifjú Ivánt. A főpap Isten akaratára hivatkozik, de az udvari és diplomáciai előkelőségek suttogó megjegyzéseiből egyértelmű, hogy nem mindenki örül, Ivánnak rengeteg az ellensége. Az elégedetlenkedő bojárok vezetője a cár nagynénje, Jefrozina, aki saját fiát, Vlagyimir herceget szeretné látni a trónon, és hogy célját elérje, semmitől sem riad vissza.

Eisenstein azt a folyamatot mutatja be, amelynek révén „a nagy és szent célért” harcoló uralkodó zsarnokká válik. Iván a feleségén, Anasztazián kívül senkiben sem bízik, őt azonban Jefrozina megmérgezi. Hűségesnek hitt barátja, Kurbszkij herceg elárulja, Filip, a későbbi püspök kolostorba vonul. Iván a népből szerez magának új szövetségeseket, a paraszt Marjutát és a seregében szolgáló Baszmanov család két tagját, apát és fiát. Iván cár a kereszténységre, az Úr akaratára hivatkozva építi fel és szervezi meg birodalmát, elvetve azonban a szeretetre és a megbocsátásra vonatkozó jézusi parancsot, a rosszra rosszal, az erőre erővel válaszol. Kockáztat is, bizalmát Istenbe vetve. Látva, hogy rendkívüli céljaival szemben milyen óriási az ellenállás, elhagyja Moszkvát és Alekszandrovba megy önkéntes száműzetésbe, hogy kifürkéssze Isten akaratát. A film egyik csúcsjelenete, amikor az első rész végén a nép körmenetben, Szűzanya-ikonokat tartva a magasban, a cár elé járul, hogy térjen vissza Moszkvába. Iván hatalmas alakja a zarándokló tömeg fölé magasodik, nyakában óriási kereszt. Itt már csak alattvalók vannak, hogy hódoljanak a teljhatalmat megszerző uralkodónak. A kereszt pedig csupán vallási külsőség, annak valódi, lelkeket a jó irányába átformáló szellemisége nélkül.

A film második részében Ivánban felerősödnek a kétségek, és a fájdalom is gyötri felesége, Anasztazia halála miatt. Magányosnak, elhagyatottnak érzi magát, nem bízik senkiben. Amikor a cárt rossz szelleme, az alacsony sorból magas pozícióba jutott Marjuta ráveszi, hogy ellenségeivel kímélet nélkül számoljon le, Iván egyedül maradva, kétségek között vergődve, a Krisztus-ikonok előtt felkiált: „Milyen jogon kárhoztatsz, büntetsz, Iván cár? Az igazságé a kardod, Isten képében teszel ítéletet?” Egykori barátja, a kolostorból visszatért, püspöki székbe emelkedett Filip figyelmezteti: „Szándékod nem az Úrtól, hanem a Sátántól való.” Iván azonban a döntő pillanatokban mindig az erőszakot választja, szabadjára engedve lelkének sötétebb oldalát, egyre kegyetlenebbül számol le ellenségeivel, mindazokkal, akik nem fogadják el uralmát. Ekkor is az Úr akaratára hivatkozik azonban: „Büntető ostort az ő kezéből nyerek, hogy véghezvigyem az ő ügyét.” Isten szándéka és a nép ügye egyet jelent számára: „A nép az én oszlopom és támaszom. A nép akarata erős, Isten hangja szól hozzám, Isten akaratát viszem végbe.”

Iván cár legádázabb ellensége a filmben nagynénje, Jefrozina hercegnő. Örökösen Isten igazságosságáról és kegyelméről beszél, ám ez nála egyenlő azzal, hogy Ivánnak pusztulnia kell, mindegy, hogy milyen áron. Amikor egy ifjú szolgát, Vorinyec Pétert a lázadók megbíznak azzal, hogy gyilkolja meg Iván cárt, Jefrozina isteni akaratot lát ebben: „Te légy az Úr eszköze, az Úr szablyája!” Jefrozina álma, hogy fia, Vlagyimir foglalja el a cári trónt, noha vallja, hogy „rosszabb a gyermeknél, gyengeelméjű az istenadta.” Vlagyimir látszólag valóban nem teljesen épelméjű, röpködő legyeket fogdos, időnként bárgyún mosolyog, ám nem lehet tudni teljes bizonyossággal, vajon nem így védekezik-e az ellen, hogy valaha is trónra kerüljön. Talán ő az egyetlen szereplő az egész filmben, aki nem vágyik a hatalomra. Amikor tudomást szerez Iván meggyilkolásának tervéről, fölteszi a kérdést anyjának, miért akarja, hogy ő cár legyen, hiszen ennek rettenetes az ára, lelke jóvátehetetlen kárt szenved: „Rémiszt a vér… Igen, és utána mindhalálig bűnhődni, örökké magam előtt látni, örökös emlékeztető, tépő, gyötrő lelkiismeret-furdalás.” Az uralkodás igézetében élő Jefrozina számára azonban az erkölcsi megfontoltságok semmit sem jelentenek, szembeállítja azokkal a hatalmon lévők rémtetteket is igazoló gondolkodását: „… az uralkodó megőrzi a jó utat és nem tér le arról, hogy tisztának láttassék, ha csak lehet. De kötelessége társul adni magát a gonoszhoz és a halálba vezető utat járni, ha elkerülhetetlen, ha az vezet célra.” Amikor aztán Vorinyec Péter az uralkodó parancsára tréfából a cári ruhába öltöztetett Vlagyimirt döfi le Iván helyett, az ifjú herceg áldozattá válik, anyja mértéktelen hatalomvágyának az áldozatává.

Eisenstein filmjében minden a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól. A kereszténység csupán díszlet, amire az egymással szembenálló felek folyamatosan hivatkoznak, ám Krisztus szelleme nem járja át a lelküket, szinte meg sem érinti őket. A Rettegett Ivánról bemutatásának évében Charlie Chaplin azt mondta, hogy a legnagyobb történelmi film, ami valaha készült. Azóta eltelt hetven év, számtalan régmúltban játszódó mozgókép született, de Eisenstein filmje változatlanul kiragyog közülük. Minden összetevőjében – színészi alakítás, történetvezetés, zenei aláfestés – kimagasló alkotás, látványvilágában pedig egészen káprázatos, mintha minden egyes jelenet gondosan megkomponált, életre kelt festmény lenne.

Rettegett Iván I–II.

Orosz történelmi film, 1944–45., 199 perc
Rendező és forgatókönyvíró: Szergej M. Eisenstein

Főbb szereplők:
Iván cár: Nyikolaj Cserkaszov
Anasztazia cárné: Ligyija Celinkovszkaja
Jefrozina, a cár nagynénje: Szerafima Brizman
Vlagyimir, a fia: Pavel Kadocsnyikov
Kurbszkij herceg: Mihail Nazvanov
Pimen metropolita: Alekszandr Mgebrov
Filip püspök: Andrej Abrikozov
Marjuta, a cár bizalmasa: Mihail Zjarov

(Kiadta: Etalon Film Kft., 2015.) 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria