Tagle bíboros: A jelenlegi humanitárius rendszer átalakítására van szükség

2016. május 23. hétfő, 16:45

Luis Antonio Tagle manilai bíboros, a Caritas Internationalis elnöke a május 23–24-én Isztambulban rendezett humanitárius csúcstalálkozó előtt kiadott sajtóközleményében úgy fogalmazott, reméli, hogy a találkozó hatására több bizalommal fordulnak majd a vallásos szervezetek felé.


Luis Antonio Tagle manilai bíboros, a Caritas Internationalis elnöke szavai szerint a válságos helyzetekbe jutott embertársainknak nyújtott segítség hatékonyabb lehet, ha abba bevonják a helyi szervezeteket, többek között a vallási alapú intézményeket is.

Tagle bíboros az Isztambulban május 23–24. között tartott humanitárius csúcstalálkozó első napján szólal fel. A találkozót megelőző sajtóközleményben a manilai főpásztor úgy fogalmazott: „Tudjuk, hogy a növekvő egyenlőtlenség, a klímaváltozás, a vízhiány, az urbanizáció, az erőforrásokért folytatott harc és a szélsőséges eszmék terjedése milliók életét sodorja veszélybe. Olyan humanitárius rendszerre van szükség, amely eleget tud tenni ezeknek az egyre növekvő szükségleteknek.”

„A jelenlegi, adományozásra épülő humanitárius rendszer gyakran figyelmen kívül hagyja a helyi szervezeteket, köztük a vallási alapú intézményeket, annak ellenére, hogy azok kiterjedt infrastruktúrával rendelkeznek, menedéket, ellátást és oktatást tudnak nyújtani a rászorulóknak” – állapította meg Luis Antonio Tagle.

„Mivel az erőforrások szűkösek, ha az adományozók több emberhez akarnak eljutni jobb minőségű segítségnyújtással, akkor célszerű jobban igénybe venniük a rendelkezésükre álló eszközöket. A humanitárius csúcstalálkozó lehetőséget jelent arra, hogy átalakítsuk a jelenlegi humanitárius rendszert, és megadjuk az őket megillető helyet az asztalnál a helyi szervezeteknek” – áll a Caritas Internationalis közleményében.

A katolikus karitászszervezet szerint a a humanitárius segítségnyújtásban jelenleg uralkodó, „felülről lefelé” irányuló megközelítés helyett célszerűbb lenne a helyi akciókba invesztálni, erősíteni a helyi kapacitást, valamint fejleszteni az együttműködést.

Az isztambuli csúcstalálkozón részt vesznek a Caritas Internationalis különböző nemzeti szintű szervezetei; a Vatikánt Pietro Parolin bíboros államtitkár képviseli. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Angela Merkel német kancellár, Recep Tayyip Erdogan török államfő, a rendezvény házigazdája és Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke szintén részt vesz a találkozón.

Ferenc pápa a május 22-i Úrangyalakor így fordult a hívekhez: „Holnap kezdődik Isztambulban, Törökországban az első humanitárius csúcstalálkozó, ahol arról fognak tanácskozni, hogy milyen intézkedéseket kell hozni azokkal a drámai humanitárius helyzetekkel való szembenézésre, amelyeket fegyveres konfliktusok, környezeti problémák és a rendkívüli szegénység okoznak. Kísérjük imánkkal azokat, akik részt vesznek ezen a találkozón, hogy teljesen elköteleződjenek a fő humanitárius cél elérése mellett: megmenteni minden ember életét, kivétel nélkül, különösen is az ártatlanok és védtelenek életét.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír
(vn)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
pro-cultura-hungarica-dijat-kapott-bojte-csaba
Pro Cultura Hungarica díjat kapott Böjte Csaba

A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat, köztük Böjte Csabának Pro Cultura Hungarica díjat adtak át a magyar kultúra napján, január 22-én a budapesti Hagyományok Házában.

09:51
zenari-biboros-budapesten-keresztenyek-irgalmas-szamaritanusok-sziriai-foldi-pokolban
Zenari bíboros Budapesten: A keresztények irgalmas szamaritánusok a szíriai földi pokolban

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép, különösen a gyermekek szenvedéseiről. Bemutatták a magyar kormány által támogatott kórházi programot is, amely a szegények kezelését teszi lehetővé.

2019. január 22. kedd