Támogatókat keres a Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet

2018. szeptember 23. vasárnap 12:38

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a 2018/2019-es tanévre újra meghirdeti a Szent Margit Programot.

A program célja, hogy összekösse a Kárpát-medence, illetve a világ magyarságának jó szándékú támogatóit általános és középiskolás gyerekekkel, ezáltal előmozdítsa a támogatott gyerekek tanulmányi eredményeit, hitbéli életét, valamint a magyar közösség életében való szerepvállalását.

A programban támogatóként bárki részt vehet, aki vállalja annak kötelezettségét, hogy egy tanéven keresztül (10 hónap) havi fix 10 euróval támogat egy gyermeket. A GISZ Kárpátalja szerte egy jelentős adatbázist állított fel a támogatásra rászoruló gyermekekről. Az adatbázisban szereplő adatok alapján a támogató dönti el, hogy kit szeretne támogatni. A támogatás összegét lehetőség van készpénzben, illetve banki átutalás formájában – egy összegben vagy havi rendszerességre lebontva – eljuttatni a GISZ számára.

A GISZ ezt az összeget eljuttatja a kiválasztott gyereknek. A támogatott egy átvételi elismervény aláírásával tanúsítja, hogy megkapta az összeget. Amennyiben a támogató igényt tart rá – a GISZ-en keresztül – felveheti a kapcsolatot a támogatottal, levelezés által. A program befejezése után a támogató dönt, hogy tovább szeretné-e támogatni a kiválasztott gyereket.

A 2017/2018-as tanév folyamán 91 gyereket támogatott 63 támogató. E tanévben szeretnék ezt a számot növelni, s minél több gyerek számára biztosítani ezt a csekély anyagi támogatást.

Támogatónak a szentmargitprogram@gmail.com e-mail-címen, illetve a +380 964434906-os telefonszámon lehet jelentkezni.


Forrás: Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ)

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
papi-szolgalat-kommunizmus-idejen-varju-imre-atyaval-beszelgettunk-20181022155222
Papi szolgálat a kommunizmus idején – Varjú Imre atyával beszélgettünk

Varjú Imre azok között a papok között volt, akik 1956-ban a kórházakban segédkeztek, iratokat sokszorosítottak, majd a megtorlás idején börtönbe kerültek. A súlyos történelmi pillanatokban átélt tapasztalatairól kérdeztük őt. A 2014-ben készült interjúnkat olvashatják nemzeti ünnepünk alkalmából.

12:00
az-eucharisztia-az-egyhaz-eletenek-forrasa-egyhazmegyei-eucharisztikus-lelkinap-oroshazan
Az Eucharisztia az Egyház életének forrása – Egyházmegyei eucharisztikus lelkinap Orosházán

A második előkészületi évre meghirdetett mottó jegyében szerveztek egyházmegyei lelkinapot október 20-án a Békés megyei Orosházán. Az eseménynek a város Jézus Szíve-temploma adott otthont, melynek szomszédságában áll az egyetlen olyan kültéri emlékmű, melyet az 1938-as kettős szentévben állítottak.

2018. október 22. hétfő