Tanári segédanyag jelenik meg Erdélyben roma felnőttek alapfokú oktatásához

2018. június 7. csütörtök 09:45

Pedagógusok, pszichológusok és nyelvészek is részt vettek május 29-én Marosvásárhelyen azon a találkozón, melyen bemutatták a Gyulafehérvári Caritasnak a roma felnőttek oktatásában dolgozók számára készült két tanári segédanyagát.

Annak érdekében, hogy a kiadványok valóban segítséget nyújtsanak az oktatók számára, megjelentetésük előtt létrehozóik azok véleményét szerették volna megismerni, akik e segédanyagot használni szeretnék. A bemutatóra meghívottak elsősorban olyan szakemberek voltak, akik roma közösségekkel, illetve roma felnőttek oktatásával foglalkoznak vagy szeretnének a jövőben foglalkozni.

A május 29-i marosvásárhelyi rendezvényen részletesen bemutatták a két segédanyagot, amely hamarosan hat nyelven válik elérhetővé az oktatók számára: Kézikönyv roma felnőttek alapfokú oktatásának megvalósításához (alapfokú írási és olvasási, matematikai és digitális kompetenciák oktatásához), illetve Eszköztár roma felnőttek családi oktatásának megvalósításához (alapfokú írási és olvasási, matematikai és digitális kompetenciák oktatásához).

Az ismertetőt követő műhelymunka során a résztvevők beleolvashattak az óravázlatokba, gyakorlatokba; elmondhatták véleményüket, javaslataikat annak érdekében, hogy a leírtak valóban megvalósíthatók legyenek, és további ötleteket adtak, amelyekkel kiegészülhetnek az anyagok.

A segédanyagok egy Erasmus-pályázat keretén belül jöhetnek létre. A pályázat hat különböző európai országból származó szakember számára ad lehetőséget arra, hogy olyan tanári segédanyagot hozzon létre, amely figyelembe veszi a roma közösség igényeit és elvárásait.

Forrás és Fotó: Romkat.ro; Gyulafehérvári Caritas

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-ujsagiroknak-eleg-kizsakmanyolasbol-segiteni-kell-az-afrikaiakat-fejlodni
Ferenc pápa az újságíróknak: Elég a kizsákmányolásból, segíteni kell az afrikaiakat fejlődni!

Június 21-én este, a genfi egynapos látogatása végén, a Szentatya ismét válaszolt a repülőn vele utazó újságírók kérdéseire.

22:05
papszentelesre-varva-vagy-az-emberek-szolgalatara
Papszentelésre várva – Vágy az emberek szolgálatára

Kisiván Csabát, a Kaposvári Egyházmegye diakónusát június 23-án szenteli áldozópappá Varga László megyéspüspök. Dobai Barna Ottót ugyanezen a napon szenteli áldozópappá Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

19:59