Te akarod megmosni az én lábamat? (Jn 13,6)

2019. április 18., csütörtök | 12:00

Martos Levente Balázs írását olvashatják.

János evangéliumában a 13. fejezet fontos fordulópontot jelöl: megkezdődik „a dicsőség könyve”. Elérkezett az óra, az a különleges idő, amelyben Jézus beteljesíti az Atya akaratát, kinyilvánítja dicsőségét, vagyis szeretetét a világ iránt. Az evangélium elbeszélésében ez a fejezet egyfajta zárójelet nyit: innentől a 17. fejezetig Jézus együtt van tanítványaival, „vacsora közben” beszél hozzájuk. A vacsora elején megmossa a lábukat, nem sokkal később pedig Júdás kimegy az éjszakába, hogy elárulja őt. Ezen kívül semmi más nem történik. Jézus tanít, beszél, a tanítványok kérdeznek, Jézus válaszol, s legvégül imádkozik. Már az Atyával beszélget.

Jézus búcsúbeszédei és az úgynevezett főpapi imája szeretetének különleges emléke és kincsestára. De álljunk meg most inkább a lábmosásnál, ennél az első és szinte egyetlen gesztusnál, amelyet a negyedik evangélium megőriz ebből az estéből. János evangéliuma általában minden sallangtól mentes, komoly és világos: tiszta patak, amelynek mindjárt a mélyére látunk, de valódi mélységét csak akkor mérjük fel, ha beleereszkedünk.

A lábmosás a szolgák feladata volt, amellyel uruknak tartoztak. Nem vacsorához, inkább az útról érkező köszöntéséhez tartozó gesztus volt (Lk 7,44). A Kivonulás könyvének egy korai zsidó magyarázata (Midrás Mekilta, a Kiv 21,2-höz fűzött magyarázat) azt mondja, hogy zsidó embert, még ha rabszolga is, ne kötelezzenek arra, hogy urának lábát mossa. A lábmosás a zsidó hagyományban inkább egyfajta bensőségességet fejez ki. A rabbinikus előírások szerint a feleség moshatja meg férje lábát. A Kr. u. 100 körül keletkezett József és Aszenet című iratban Aszenet, József majdani egyiptomi felesége nem engedi, hogy szolgáló jöjjön, inkább maga kíván József szolgálatára lenni. Talán nem véletlen, hogy a világirodalom egyik legismertebb, lábmosással kapcsolatos jelenete, amelyben Odüsszeusz lábát régi dajkája, Eurükleia mosogatja, szintén bensőségességet rejt magában, sőt, a felismerés pillanatát: a dajka egy régi sebhely alapján ismeri fel a koldusnak öltözött Odüsszeuszt.

A lábmosás, amennyiben egyfajta jel, nagyon is illik János evangéliumába, ahol beszédes jelek követik egymást. Olyan csodák, mint például a vakon született meggyógyítása vagy Lázár feltámasztása, melyeket a belőlük következő események magyaráznak meg. A János-evangélium jelei valójában kivétel nélkül Jézusról szólnak; általuk és bennük őt ismerjük meg, aki „a világ világossága”, „a feltámadás és az élet”, „az élet kenyere”. A lábmosás a kapcsolat megfordításával, azzal, hogy az úr mossa a szolga lábát, Jézus földig hajoló szeretetének és szolgálatának jele. Értelme már első olvasásra szinte szokatlanul világos, Jézus egyértelműen fogalmaz a jel jelentésével kapcsolatban: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” „Ha én, az Úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát” (Jn 13,15; 13,14).

A lábmosás mégsem pusztán erkölcsi példamutatás. Amikor Jézus vacsora közben feláll, leveszi ruháját, kendőt köt maga elé, majd valamivel később, miután megmosta a tanítványok lábát, visszaül a helyére, az az érzésünk támadhat, hogy szándékosan provokálni akarja tanítványait. Van igazság ebben is: nehéz, s talán az évek előre haladtával egyre nehezebb az asztaltól újra meg újra felugorva másokat szolgálni, a megszokott kényelmet mások kedvéért feláldozni, értük és velük lenni. János evangélista azonban úgy mondja el ezt a jelenetet, hogy abban felsejlik valami Jézus lényének, isteni méltóságának kiüresedéséből, illetve a megváltás igazságából. Amikor Jézus leteszi a ruháját, vajon nem gondolhatunk-e istenségére, amelyet a szenvedésben elrejt? S amikor visszaül övéi közé, abban a pillanatban nem jelenik-e meg az Atyához való visszatérés útja, amelyről éppen az utolsó este bevezetőjében és az Atyához intézett imádságában beszél (Jn 13,1–3; 17,1–5)? Amikor Jézus a lábmosás jelét adja, nem csupán erkölcsi példát nyújt, hanem szeretetével a legmélyebb összetartozásra hív. „Ha nem moslak meg, nem tartozol hozzám” – mondja Péternek, amikor az ellenkezik vele (Jn 13,8).

Ez a mondat az eredetiben persze kissé másként hangzik: „Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.” A rész, örökrész az Istentől kapott örökséget, az ígéretben meghatározott jutalmat és ajándékot jelöli. Az örökrész eredetileg egy földdarab, a megélhetés alapja, átvitt értelemben viszont az Istentől kapott új élet, amelyet a tanítvány Jézussal együtt, Jézus érdeméből vár. A fejezet ünnepélyes bevezetője szerint az Atya mindent Jézusnak adott. Ha Jézus megmossa Péter lábát, akkor a tanítványnak „része lesz vele”. Ez a Jézussal közös megdicsőülést, Jézus eddig soha el sem képzelt javaiban való osztozást jelent. Egyszerűen azt mondhatnánk: ha nem moslak meg, nem kapsz részt a megváltásból, nem lesz részed abban, amiért most szenvedni, meghalni készülök, s amiért az Atya megdicsőít engem.

Ez alapján újra csak azt kell mondanunk, hogy a lábmosás szimbolikus értelmű. Jézus majd elmerül a halál sötét vizében, de harmadnapra feltámad. Nemcsak tisztára mossa tanítványait az út porától, és nemcsak példát ad nekik az egymás iránti szolgáló szeretetre, hanem olyasmit tesz, amit most még nem értenek, sőt, nem is érthetnek, csak halála és feltámadása után: bevonja őket szenvedésének titkába. A szolga gesztusával a földig hajol, hogy tisztára mossa őket, ahogyan majd az oldalából kifolyó vér és víz, Atyjának akaratának beteljesítése megszabadítja őket bűneiktől és azok végső következményeitől.

„Te akarod megmosni az én lábamat?” – kérdezi Péter hitetlenkedve, rosszalló megdöbbenéssel. „Amit teszek, azt most nem érted, de majd később meg fogod érteni” – mondja neki Jézus. Mint sok más esetben, itt is Péter viselkedésén keresztül értjük meg, mi ment végbe a tanítványokban Jézus közvetlen közelében. Milyen nehéz megérteniük és elfogadniuk Jézus szeretetét, s közben mégis milyen erősen vágynak arra, hogy befogadó, mélységesen vigasztaló szeretetéből részesüljenek! „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is” mosd meg – mondja Péter.  Jézus azonban megmarad a jel józanságában. Nem teljességet ígér, nem mindent elborító megkönnyebbülést, hanem hitben felfogható tudást: „ti már tiszták vagytok a tanítás által, amit hirdettem nektek” – mondja valamivel később (Jn 15,3). A lábmosás után egész búcsúbeszéde olyan, mint valami tisztító fürdő cseppjei, amelyeket újra meg újra szívesen várunk és fogadunk.

Jézus megmosta tanítványai lábát, de az ő halott testét nem lehetett lemosni. Magára vette a világ minden szennyét, és csak a feltámadásban szabadult meg, új életet, új örökrészt kínálva a benne hívőknek. Hitünk szerint ma sem fárad bele, hogy tisztára mossa lelkünket a holt cselekedetektől (vö. Zsid 9,14), ma sem fárad bele, hogy minden szennyet és vétket letöröljön, s az Atya dicsősége így teljesebben ragyogjon a világon. Lábunkon az út pora, szívünkben a halál, és sötét, gyilkos méreg gyűlik az életünkben újra meg újra. Mégis bízhatunk abban, hogy Jézus elfogad, megtisztít bennünket, s éppen akkor lesz „részünk vele”, ha beengedjük őt életünk rejtegetett szegleteibe. S talán néha megadatik, hogy felismerjük őt akkor is, amikor egymás lábát mossuk, amikor a szolgálatot sikerül elvégeznünk, amikor a sokféle ijesztő rosszal szemben sikerül megőriznünk békénket és hűséges szeretetünket. Ilyesmire talán csak az képes, akinek már „része van” Jézussal.

Martos Levente Balázs

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2019. április 21–28-i ünnepi számában jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Címkék: teológia, ünnepek
Vezető híreink – olvasta már?
egyszeru-es-szep-bemutattak-csiksomlyoi-papai-szentmise-liturgikus-eszkozeit
Egyszerű és szép – Bemutatták a csíksomlyói pápai szentmise liturgikus eszközeit

A Ferenc pápa által Csíksomlyón celebrált június 1-jei szentmisén használatos liturgikus eszközöket és a Gyulafehérvári Főegyházmegye első, erre az alkalomra készült Evangeliáriumát mutatták be május 24-én, pénteken a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában.

2019. május 24., péntek
sebhellyel-az-arcunkon-megis-szerethetoen-gyermekvedelemrol-katolikus-szemmel
Sebhellyel az arcunkon, mégis szerethetően – A gyermekvédelemről katolikus szemmel

„Gyermekeink védelmében” címmel szervezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) és a Jézus Társasága Magyar Rendtartománya által működtetett Ignáci Pedagógiai Műhely gyermekvédelmi konferenciát május 24-én Budapesten.

2019. május 24., péntek