Templomi koncertek is szerepelnek a Váci Világi Vigalom programjában

Kultúra – 2016. július 22., péntek | 15:59

Több mint száz programmal, koncertekkel és lampionos felvonulással várja a látogatókat a Váci Világi Vigalom július 22. és 24. között, péntektől vasárnapig.

Huszonnegyedik alkalommal rendezi meg Vác városa a háromnapos programsorozatot, amelyre a környékbeli települések lakóin kívül a régióból és az ország távolabbi részéről érkezőket is várják – mondta el Retzler Péter, a Váci Városimázs Kft. ügyvezetője az M1 aktuális közszolgálati tévécsatorna július 21-i műsorában.

Hozzátette, a négy színpadon zajló eseményeken kívül nyolc templomi koncertet, tizenhét kísérőprogramot, valamint huszonkét állandó és időszaki kiállítást szerveznek. A székesegyház óratornyából például a Váci Ifjúsági Fúvószenekar rézfúvósainak közreműködésével reneszánsz és barokk fanfárok, majd Händel-művek csendülnek fel a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar előadásában, Sándor Bence vezényletével. Ezt követően hagyományőrző felvonulás indul a Konstantin térről Ónodi Béla vezetésével a térség néptánccsoportjainak részvételével. Ezt össztánc zárja a főtéren, melyhez bárki csatlakozhat.

Az ügyvezető kiemelte, hogy mindezeken kívül a Duna-parti és a főtéri színpadokon fellép a Takács Tamás Blues Band, a Revue zenekar, a Wellhello és a Hooligans, Révész Sándor és Závodi János pedig a Piramis együttes dalait adja elő.

Borossa Zsóka főszervező kifejtette, hogy a vigalom ideje alatt széles gasztronómiai kínálattal, kézműves kirakodóvásárral is készülnek, de lesznek gyerekműsorok, kézműves-foglalkozások, valamint gyermekudvar is, ahol népi fakörhinta, játékok palotája és játékpark is várja a családokat a Görög templom udvarán.

Forrás: MTI

Fotó: Vácivigalom.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria