Templomot szenteltek Balatonakarattyán

Hazai – 2016. április 25., hétfő | 18:45

Az új balatonakarattyai templomot április 23-án, szombaton szentelte fel Márfi Gyula veszprémi érsek.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Balázs Pál címzetes apát, teológiai tanár, plébános, a Nagyboldogasszony titulust viselő templom építésének megszervezője a szentmise kezdetén köszöntötte a főpásztort, és átadta neki a templom kulcsait. A plébános ezután megköszönte a hívek és a támogatók munkáját, adományait, mert nagylelkűségüknek köszönthetően két év alatt készült el teljesen az új templom.


Az ünnepi szentmisét Márfi Gyula érsek a palotai kerület esperesével, vitéz Ajtós József Lászlóval, a kerület papjaival, a veszprémi Boldog Gizella Szeminárium rektorával, Varga Istvánnal, spirituálisával, Brenner Józseffel és a papnövendékek asszisztenciájával mutatta be.

A szertartás kezdetén a főpásztor négy helyen kente meg krizmával a templom falait, valamint megáldotta az új ambót.


A felajánlás előtt felszentelte az új oltárt, majd a szentmise végén megáldotta az új tabernákulumot.

A templom oldalában épült kápolna – amelyet Udvardi Erzsébet nemrégiben elhunyt festőművész képei ékesítenek – télen, a megáldott nagytemplom nyáron várja a híveket Balatonakarattyán a 71-es út mellett.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria