Teremtésvédelmi kalendárium – A Kárpát-medencében a Föld akarata az erdő

2018. augusztus 10. péntek 16:00

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon gondolkodhatunk el, hogy tudunk-e az élőlényekre is társteremtményekként tekinteni, szeretettel és felelősséggel bánni velük.

Vadkörte rózsabokorban

Két hete a szukcesszióról, a növénytársulások határozott irányú átalakulásáról olvashattunk a Teremtésvédelmi kalendáriumban. De hová tart ez a folyamatos, lassú változás, vajon van egy végső egyensúlyi állapot, amelynek elérése az egész történet célja? Magyarország legtöbb vidékén az erdő újjászületésének vágyát érezzük minden növény- és állatfaj megjelenésében, minden életközösség létrejöttében, és abban, ahogy a fajok, társulások egymásra épülnek.

„Ahogyan minden élő szervezet jó és csodálatra méltó, mivel Isten teremtménye, ugyanez érvényes arra, amikor élő szervezetek egy meghatározott térben, rendszerként harmonikusan együttműködnek.” (Laudato si’  140.)

A növények, állatok soha nem önmagukban élnek, és közösségeik annyira jellegzetesek, hogy saját nevet is kaphatnak, egy árvalányhajas dolomitsziklagyep vagy egy cserszömörcés karsztbokorerdő nagyjából ugyanazokból a fajokból áll össze szerte az országban. Elsősorban a hasonló környezeti igények szerint társulnak a növények, de fontos a táplálkozási hálózatok kialakulása, a megporzó, a terjesztést végző állatok megjelenése is. Ezeknek az ökoszisztémáknak a harmonikus működése jelenti földi létünk alapját. De tudunk-e rájuk is társteremtményekként tekinteni, szeretettel és felelősséggel bánni velük?

Budaörsön a Törökugrató-hegyen is nagyon szépen megfigyelhető, ahogy a felhagyott kőbánya, a kipusztult őszibarackosok helyén évtizedek alatt lassan begyógyulnak a táj sebei, a csupasz sziklákat újra elfoglalja a növényzet, először a kövirózsák, kakukkfüvek, varjúhájak, aztán zárul a virágos sziklagyep, és megjelennek a cserjék, a tüskés, tövises bozót.

A két kép tíz év különbséggel készült. Először a csipkebokor védelmében egy vadkörte magonca bújt elő, lassan föléje magasodott, de éveken át megfértek békességben, sehogy nem igazolták az „erősebb kiszorítja a gyengébbet” elvét, a létért folyó kegyetlen harcnak sincs nyoma. Mára már egy parányi erdővé terebélyesedett az a hely, ahol valamikor a vadrózsa megkapaszkodott. Juharfa magját hozta a szél, gyorsan tör a magasba, a varjútövis, a fagyal bogyóját a madarak pottyantották ide, és ha belenézünk a sűrűbe, látszanak az elszáradt, zuzmóval borított öreg rózsaágak maradványai is. Az egyed, az öreg rózsatő is elél még hosszú évekig, rengeteg magonca már a környéken ágyaz meg az újabb fás jövevényeknek, de a faj, a vadrózsa nem hal ki, ott él a gyep és az erdő határán, ringatja a madárfészkeket, hívogatja a méheket, és nem öncélú a léte. Feladata van a közösségben, az erdő újjászületését segíti.

Tíz évvel később

De hová tart ez az átalakulás, a szukcesszió folyamata? Ha majd egyszer visszatérnek a domborzati viszonyoknak, a meszes, sziklás altalajnak megfelelő molyhos tölgyek, csertölgyek, virágos kőrisek is, a szukcesszió elérte a célját, létrejön a klímax (klímamaximum), a zárótársulás, ami már egy csodálatos egyensúlyi állapot. Az erdő az a társulási forma itt a Kárpát-medencében, ami a termőtalajt, a vizet, a párát, a levegő oxigéntartalmát, egész élhető természeti környezetünket megőrzi és folyamatosan megújítja, élteti. Ez a közösség már évszázadokon át szinte változatlanul fennmaradhat, képes regenerálódni viharok, szárazság, nagy hidegek kártételei után is, és ha egy-egy kiöregedett fa kidől, a tisztáson azonnal újraindul a szukcesszió, a millió rejtőzködő magból kikelnek a tüskebozót magoncai, jönnek a széllel könnyen terjedő pionír fafajok, és persze ott vannak készenlétben az erdőalkotó fajok apró csemetéi is, melyek évek óta várakoznak az éltető napfényre. Az erdő szélét, a belevágott utakat pedig mindig beszegik a cserjék, így lesz újra kerek az erdő, akár a mesében…

Hátradőlhetünk-e hát, ha felismertük, megértettük ezt a csodálatos öngyógyító folyamatot? Az ember kártételeit a természet majd helyrehozza, gondolhatjuk, de a félelmetes aránytalanság a pusztítás ereje, hatékonysága, és a regeneráció lassúsága között feszül. Vagy nem is lassú ez a folyamat, hanem ez az élő lények természetéből következik? Az év körforgása, a csírázás, növekedés, termőre fordulás ritmusa adott, a tölgyfaerdő nem nőhet ki az árvalányhajas sziklagyepből, kihagyhatatlanok és önmagukban is értékesek a cserjésedés, a ligetes, laza pionír társulások egymást követő lépcsői.

A fás legelők, a kaszálók, a vizes élőhelyek gazdag életközösségei fenntartható művelési módokat jelentettek évszázadokon át, de ezek mára erősen megfogyatkoztak. A szántóföldek viszont ökológiai, klímavédelmi szempontból nem sokkal érnek többet, mint a művelésből kivont, lebetonozott utak, épületek. Élő környezetünk csak akkor képes csodálatos öngyógyító erejét megmutatni, ha a romboló folyamatok, a fenntarthatatlan földhasználat mértéke nem lép át egy kritikus határt.

A szukcesszió folyamata tehát megáll, amint eléri a célját, a zárótársulás megjelenését egy életközösség. Vajon a kényszeres gazdasági növekedésnek is van valahol egy határa, lehetséges még itt a földön egy fenntartható, élhető társadalmi berendezkedés? Ferenc pápával együtt állhatatosan kérjük az útmutatást a Szegények Istenétől, hogy megtalálhassuk megmaradásunk lehetőségét:

„…Taníts meg, hogy felfedezzük minden dolog értékét,
hogy ámulattal tekintsünk rájuk,
hogy felismerjük: szoros egységben vagyunk minden teremtménnyel
végtelen világosságod felé vezető utunkon!”
(Ima földünkért)

Szöveg és fotó: Lechner Judit

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-koszonom-hogy-hazajohettem-osei-szulofalujaba-latogatott-michael-august-blume
„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével ünnepelte az öröm vasárnapját Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, advent harmadik vasárnapján.

20:33
eljunk-ugy-hogy-annak-isten-is-oruljon-pal-feri-atya-az-oromrol
Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről

Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.

19:45
Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle