Teréz anya: Ahol szeretet van, ott az Isten

Kultúra – 2015. október 4., vasárnap | 17:12

A kanadai születésű Brian Kolodiejchuk MC 1977-ben találkozott először Teréz anyával és húsz éven keresztül, a nővér 1997-ben bekövetkezett haláláig szoros kapcsolatban állt vele. Jelen kötet a „Jöjj, légy a világosságom!” című könyv folytatása.

Brian atya volt Teréz anya boldoggá avatásának posztulátora. (A Szeretet Misszionáriusának alapítóját 2003-ban II. János Pál pápa avatta boldoggá – a szerk.) A mostani kötet a Teréz anya: Jöjj, légy a világosságom! című könyv folytatása. Mindkét kötetet a Vigilia Kiadó jelentette meg, és mindkét könyvnek Brian Kolodiejchuk a szerkesztője.

A Jöjj, légy a világosságom! című könyvben Teréz anya elsősorban példa- és eszményképként áll előttünk, itt viszont tanítóként és vezetőként. Minden korban időszerű tanácsaival szorosabb egységre vezet minket Istennel, és nagyobb szeretetre ösztönöz felebarátaink iránt.

Teréz anya számára Isten minden létező forrása, a szeretet maga, ami kivétel nélkül kiterjed mindenkire: „szeret téged, mindannyian értékesek vagyunk számára. Néven nevezett minket, Hozzá tartozunk. Nagy dolgokra, saját képére teremtett minket, Isten a szeretet, Isten az öröm, Isten a világosság, Isten az igazság.” Teréz anya rengeteg tragédiát, szenvedést látott a legszegényebbek szolgálata közben, de semmilyen szörnyűség nem tudta lerombolni azt a mély meggyőződését, hogy Isten a szeretet, hogy mindaz, amit tesz vagy megenged, végső soron valami nagyobb jó érdekében történik, és így végtelen és feltétlen szeretetének kifejezése. Mivel Isten ennyire szeret minket, mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy megosszuk egymással ezt a szeretetet. Teréz anya vallotta: „Nagy dolgokra vagyunk teremtve, arra, hogy szeressünk, és minket is szeressenek.” A leggyönyörűbb cél a világon, hogy „úgy szeressük egymást, ahogyan Isten szeret mindegyikünket”. Ha erre mindig tudnánk emlékezni, nem lennének a világban háborúk, nem lenne erőszak, gyűlölet. „Ilyen gyönyörű. Ilyen egyszerű.” Ha viszont szívtelen, szeretetlen vagyok, „ezzel Jézust csapom arcul, Istent alázom meg. Ez volt a legnagyobb szenvedés, amit Jézusnak el kellett viselnie, ez az arculcsapás.”

Teréz anya életének központja Jézus volt. Isten Megtestesült Fia az ő számára „nem elvont fogalom, távoli lény vagy egy falra akasztott kép volt, hanem élő valóság, olyan Személy, akit ismert, és akivel mély és bensőséges barátságban élt.” Szerette Jézust, „amennyire asszonyi szív szeretni tud”, annyira, hogy arra vágyott, „úgy szeresse Őt, ahogy még sohasem szerették”. Jézus életének misztériumai közül szenvedéstörténete volt a legmélyebb hatással Teréz anyára, Krisztus példáját követve válaszolt a szenvedésre, az emberi élet szükségszerű velejárójára is.

A Szeretet Misszionáriusának alapítója gyakran hangoztatta, hogy halálunk óráján, amikor mindannyian szemtől szembe kerülünk Istennel, szeretetünk szerint leszünk megítélve. Nem aszerint, hogy mennyit tettünk, hanem hogy mennyi szeretet volt a cselekedeteinkben. Ahhoz pedig, hogy igaz legyen a szeretetünk, „először a hozzánk közel állókon kell kezdenünk. A szeretet otthon kezdődik… nem remélhetünk békét, ha nem kezdünk el otthon szeretni, ha nem kezdünk el saját közösségünkben szeretni, úgy szeretni egymást, ahogy Jézus szeretett minket, ahogy őt szerette az Atya… A felebarátom iránti szeretet Isten igaz szeretetére vezet. Nővéreink és fivéreink és munkatársaink azt igyekeznek megtenni az egész világon, hogy Isten szeretetét cselekvő szeretetté tegyék.” A cselekvő szeretethez kapcsolódnak Jézus szavai is: „Éhes voltam, és ennem adtatok. Nem volt ruhám és felruháztatok. Idegen voltam, és befogadtatok” (Mt 25,31–40). Teréz anya Kalkutta utcáin, a mindenkitől elhagyott szegények, betegek között megtapasztalta, hogy nemcsak kenyérre, hanem a szeretetre is lehet éhezni, és az emberek „borzasztó magánya hatalmas éhség.” A meztelenség nem csupán azt jelentheti, hogy nincs ruhánk, hanem hogy szükség van az emberi méltóságra. Az otthontalanság pedig nem feltétlenül a lakás hiányát jelenti, hanem azt, hogy ki vagyunk rekesztve a társadalomból.

Teréz anya a legszörnyűbb betegségnek nem a leprát vagy a tuberkulózist tartotta, hanem annak érzését, hogy nincs ránk szükség, nem törődnek velünk, mindenki elhagy. „A legnagyobb pokol a szeretet és az együttérzés hiánya, a borzasztó közömbösség, a kizsákmányolás, a korrupció, a szegénység és a betegség áldozatai iránt. A szeretetet áldozatra kell építeni. Egészen addig kell elmennünk az adásban, amíg már fáj.”

Brian Kolodiejchuk atya bámulatra méltónak nevezi Teréz anya buzgóságát, hogy még idős korában is fáradhatatlanul teljesítette küldetését, Krisztus cselekvő szeretetével nyújtott reményt a mindenkitől elhagyatott kitaszítottaknak. Kiapadhatatlan dinamizmusának és eltökéltségének forrása Istenbe vetett mély hite volt. „Ez alakította személyiségét és járta át életének minden mozzanatát. Istenről vagy Isten dolgairól beszélt szinte mindig… Egyszerűen és őszintén mondta ki, amiben hitt, egyetlen célja az volt, hogy Istennek tetsszék, és jót tegyen a lelkekkel.”

(Vigilia Kiadó, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria