Tizennyolc éve szentelték püspökké Tamás Józsefet

Külhoni – 2015. március 3., kedd | 15:25

Tamás József gyulafehérvári segédpüspököt – a főegyházmegye általános helynökét és Valabria címzetes püspökét – 18 esztendeje, 1997. március 1-jén szentelte püspökké Jakubinyi György érsek a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony-templomban – közli a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapja.


Tamás József, jóllehet Madéfalván született, Csíkszentsimonban nőtt fel, mindenképpen a csíki székely katolikus nép örökségét hordozta és ápolta kisszeminarista (1958–1962) és nagyszeminarista (1962–1968) korában is. Mindkét gyulafehérvári szemináriumban kitűnt buzgóságával, isten- és felebarát-szeretetével, istenadta tehetségével. Isten szolgája Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron 1968. április 21-én. Négyévi medgyesi káplánsága, majd hat és fél évi tűri plébánossága alatt megnyerte az akkor üldözött román görögkatolikus hívek rokonszenvét is, őket is szolgálva. Márton Áron püspök 1979 januárjától a hittudományi főiskola lelkiigazgatójának nevezte ki, ezt a feladatot 1997 őszéig látta el. Volt növendékei – négy egyházmegye papjai – hálásan emlékeznek lelkiatyjukra. 1996. december 18-án nevezték ki segédpüspöknek.

Püspökké szentelésének tizedik évfordulóján Jakubinyi György érsek levélben köszöntötte, melyben felelevenítette, hogy „püspökké szentelését Csíksomlyón kérte, a csíksomlyói Szűzanya lábánál, mert főegyházmegyénk hívő népének ez a legnagyobb zarándokhelye. Püspöki jelmondata is sokatmondó: »Legnagyobb a szeretet!« (1 Kor 13,13)”

A püspökszentelés szertartását végző érsek ünnepi szentbeszédében hangsúlyozta: „Miért Csíksomlyón szenteljük a segédpüspököt, miért nem a gyulafehérvári székesegyházban? Méltó és igazságos, hogy a segédpüspök ott szentelődik, ahol székelni fog, és ahova magyar-székely népünk eljön mindig a Szűzanya lábaihoz, hogy megossza vele örömét és bánatát, s áldását kérje a jövőre. És van ennek még egy mondanivalója; a Boldogságos Szűzanya nemcsak az anyaszentegyháznak az anyja, de ugyanakkor minden püspöknek, papnak és megkeresztelt hívőnek is az édesanyja, s a püspökök eszményképe.”

Tamás József közvetlenül püspökké szentelése után mondta: „Hiszem és vallom, hogy a szeretet az egyetlen út, amely az embert és az emberiséget kivezeti mindig azokból a veszedelmekből, amelyeket nagyon sokszor saját maga kovácsolt. Hiszem és vallom, hogy az ember csak addig ember, amíg szíve van, és életét tudja adni mások szolgálatára. József vagyok, a ti testvéretek – vallom én is együtt az egyiptomi Józseffel, és tetteimmel, püspöki működésemmel szeretném ezt igazolni.”

Főpásztori tevékenységét csíkszeredai székhellyel – mint a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke és általános helynöke – végzi. A liturgikus és egyházzenei bizottság mellett a katolikus média támogatója. Fővédnöke volt a Krisztus világossága című katolikus családi havilapnak, majd a Krisztus világa védnökségét vállalta el. „Püspök atyánk mindennapjai bizonyítják, hogy az ő szívében is ég a szeretet a hívekért, paptestvéreiért, főpásztoráért, egész erdélyi székely-magyar népünkért” – írja Darvas-Kozma József.

Tamás József munkásságát Magyarország elnöke is figyelemre méltatta, és 2014. november 12-én a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta neki a tiszteletére rendezett ünnepségen.

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria