Hitmélyítő találkozók a Szatmári Egyházmegyében

Külhoni – 2014. november 17., hétfő | 13:20

Hitmélyítő találkozók csoportvezetői számára tartottak egyeztető megbeszéléseket a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében november 14-én és 15-én – adta hírül az egyházmegye honlapja.


2014-re és 2015-re tematikus éveket hirdettek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében: ezúttal az önátadásra irányítják a figyelmet. Ehhez kapcsolódóan új lelkipásztori koncepció keretében elindítottak egy, a hívek számára előkészített hosszabb lelkigyakorlatot is, melynek megalapozói a hitmélyítő találkozók. Plébániai és lelkiségi közösségek, de papok is hónapról hónapra találkoznak, így követik végig a segédanyagban található tizennyolc témát, annak elmélkedéseit, imáit, gyakorlatait. A beszélgetésekben személyes élményeket is felszínre hozó találkozások során a csoportokat minden alkalommal előre felkészített személyek segítik a téma megértésében, a gyakorlatok helyes végzésében.

Ezeket a csoportvezetőket várták a püspökség lelkipásztori munkatársai a hétvégén, hogy a további tervezés finomhangolása érdekében megosszák egymással tapasztalataikat, véleményüket. A nagybányai esperességből érkezőket november 14-én a Szentháromság-plébánián; a szatmári, erdődi és ugocsai esperesség csoportvezetőit 15-én a szatmárnémeti Szent István-teremben; a máramarosszigeti esperesség hitmélyítő találkozóinak vezetőit pedig szintén szombaton a Borromeo Szent Károly-plébánián fogadták.

Az alkalmakon a szervezők mindenkivel kitöltettek egy kérdőívet, majd csoportbeszélgetéseket folytattak arról, milyen pozitív és negatív tapasztalatokkal találkoznak a csoportvezetők a hitmélyítő találkozókon, mire kell a jövőben jobban odafigyelniük.

A csoportvezetők beszámolóiból kiderült, a találkozók alkalmával hasznos beszélgetésekre került sor, az egy úton járóknak sikerült jobban megismerniük egymást, ezáltal önmagukat is. Az elmélkedések nemcsak a tizennyolc hónap során tartott összejövetelek alkalmával adnak gondolkodnivalót, de a hívek a hétköznapokra is magukkal viszik az üzeneteket, ezzel pedig tudatosabb keresztényként élik mindennapi életüket.

Nehézségként jelent meg, hogy nem könnyű az embereket megszólítani, meghívni, hiszen legtöbben a vasárnapi szentmiséken kívül nehezen járnak el közösségekbe. Sokan viszont épp a megfelelő alkalmat várták, hogy megvallhassák hitüket, eddig ugyanis nem volt, akivel a Szentírásról, istenélményükről beszélgessenek: „Ne csak közönség legyünk a templomban, hanem igazi közösség, amely tanúságot is tesz” – mondták.

Azokon a  plébániákon, ahol e találkozókra sor kerül, a csoportok egyre jobban összefognak, közösségek születnek, tagjaik odafigyelnek egymásra. Akadnak persze hullámvölgyek, egyes csoportok megszűnnek, azonban töretlenül él a szándék további résztvevők fogadására. Aki szeretne bekapcsolódni a lelkigyakorlatba,  a plébániáján jelentkezhet.

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria