Tükörtojás tálalva – Látogatás az Epreskertben

Kultúra – 2018. június 16., szombat | 18:33

A Képzőművészeti Egyetem tanév végén megrendezett kiállításai mindig tartogatnak meglepetéseket. Az epreskerti Székely Bertalan-, Lotz- és Benczúr-műtermekben, a Stróbl-műteremházban és a többi pavilonban, meg persze az Andrássy úti főépületben sokféle alkotást láthatunk ilyenkor.

Egy hatalmas tojásfehérje és -sárgája foglalt helyet a padlón az egyik epreskerti szobrászműterem deszkáin. Legalább másfél méter átmérőjű. Hogy pontosan kinek az alkotása, az nem derült ki. Nem messze tőle az asztalon gyúródeszkát láthattunk, amint a sodrófa nyújtja a tésztát – amelyet azonban itt egy farönk helyettesít, az lapul ki fokozatosan. Aztán, a teremben továbbhaladva, a falon éppen egy vidraszerű lény lendül előre egy futballkapuban, próbálja elkapni a labdát, mivelhogy ő a kapus. Ezek a térinstallációk, szobrok kétségkívül nem illeszkednek a megszokott műalkotások sorába. A nagyközönség nem ezekhez szokott, s a konzervatívabb tárlatlátogató talán felháborodottan azt kérdezné: egyáltalán minek kell az ilyesmit kiállítani?

Valóban, mire valók ezek az alkotások, amelyek nem igazán szobrok, nem domborművek, még csak nem is festmények? Az itt látható munkák az útkeresés produktumai – még mielőtt a kedves olvasó elhamarkodottan véleményezné őket. Az egyetemre járó fiatalok nyugodtan kísérletezhetnek, kipróbálhatnak új technikákat, ha kell, különleges anyagokat is felhasználhatnak az önkifejezés érdekében. Hiszen senki sem úgy születik, hogy azonnal tudja, mit akar. Sok-sok tanulmány, vázlat, ötlet és persze tanári útmutatás eredményeként, hosszú évek során alakul ki egy-egy növendék sajátos stílusa, amely csak rá lesz jellemző. Ez is csak akkor, ha valakiben ténylegesen van tehetség.

A Képzőművészeti Egyetem minden tanév végén megrendezett kiállítása mindig tartogat meglepetéseket. Az epreskerti Székely Bertalan-, Lotz- és Benczúr-műtermekben, a Stróbl-műteremházban és a többi pavilonban, meg persze az Andrássy úti főépületben sokféle alkotást láthatunk ilyenkor. A hallgatók számára nagy előnyt jelent, hogy a kiállítás nem komoly megmérettetés, csupán egy bemutatkozó tárlat, amelyen az elmúlt tanév során elkészült munkáik láthatók. Így kisebb számukra a tét, és az elvárás is más.

Szabó Menyhért végzős szobrászhallgató gumiból készült diplomamunkájával

Az Epreskert kissé szedett-vedett összevisszasága nem sokat változott az évek során. Talán csak annyi, ami szembetűnik, hogy egyre több a parkoló autó és a terület legkülönbözőbb pontjain elhelyezett szobortöredék. A kert közepén álló kálvária tulajdonképpen változatlanul jó állapotban van. Felmentem a lépcsőn a tetejére, és amint körülnéztem, láttam, hogy az egyik hangárszerű szobrászcsarnoknál éppen dolgozik valaki. Mert nemcsak zárt műtermek vannak itt, a szabadban is lehet alkotni. A faragásra váró rengeteg farönk, deszka és más alapanyag között láttam, amint egy fiatalember valamiféle fekete lebernyeget akaszt fel egy kötélre. Kissé meggyűrődve lógott az elasztikus anyag. – Mi lesz ez? – kérdeztem az alkotót, Szabó Menyhértet, aki ötödéves, idén diplomázó szobrászhallgató. Kiderült, egy hatalmas emberi arcot formáz meg éppen, méghozzá gumiból. – Arcokat, karaktereket készítek, sok ilyet csináltam már korábban is. A kifejezés, az ember érdekel. Az, hogyan alakul ki és változik az évek során. Hogy miként rögzülnek idővel a vonások, és hogyan szilárdul meg, állandósul idővel az egyéniség – válaszolta Menyhért. – Sok szobrot láttam már kőből, bronzból, de gumiból még egyet sem – mondtam. – Ha elkészül, ez is kemény lesz, akár a sarokba is be lehet majd állítani. Először egy hatalmas agyag-, majd gipsznegatív készül, abból pedig a gumilenyomat – magyarázta a fiatal szobrász.

Solti András aktjának részlete

Elbúcsúztam tőle, és továbbmentem az oszlopos, portikuszos Stróbl Alajos-műteremházba, ahol szintén szobrokat nézegethettem. Ahogy beléptem, már messziről feltűnt egy meseszép, életnagyságú női akt és egy agyagból készült női portré. Az imént az egyéniségről, a sajátos egyedi stílusról írtam – ezeket az alkotásokat elnézve úgy láttam, mindez itt már kialakult, jelen van. A szobrok a szintén ötödéves Solti András munkái voltak. Ő a realizmusban találta meg azt a kifejezési formát, stílust, amellyel a legjobban képes közvetíteni mondanivalóját. Munkái fiatal kora ellenére érett alkotások, már nem csupán tanulmányok, hanem véglegesnek tekinthető, befejezett szobrok.

A festő-restaurátor-műhely falképei

Az epreskerti műtermek közül számomra mindig a restaurátoroké a legérdekesebb. A reneszánsz egyik legjelentősebb alkotóműhelye volt a Robbia családé. Andrea della Robbia a majolikaszobrászat terén ért el rendkívüli sikereket a XV. század elején, Firenzében. Itt, az epreskerti kiállításon látható egy nagyon szép félköríves majolika, amely az angyali üdvözletet ábrázolja, és a Robbia-műhelyben készült eredeti másolata. A restaurátorhallgatóknak ezt kell lemásolniuk, és gipszből elkészíteniük, tanulmányozás céljából. Két jól sikerült domborművet láthattam a műteremben.

Andrea della Robbia „Angyali üdvözlet” című majolika domborművének másolata

Az egyetem Andrássy úti főépületének bejárata továbbra sem használható. Úgy látszik, a tervezett nyitás a világ felé valahogy nem igazán sikerült. Az anatómia és a tárgyábrázolási tanszék hallgatói, a festők és a tervezőgrafikusok idén is színvonalas munkákat állítottak ki, remek munkák láthatók a műtermekben.

Érdemes elzarándokolni a Kmetty György és a Bajza utca sarkán lévő több mint százéves Epreskertbe is, amikor a nagyközönség számára látogatható. Szívesen gyönyörködünk a már ismert mesterek műveiben, szeretjük Benczúr, Lotz, Székely Bertalan és a többi klasszikus művész alkotásait, de legalább olyan izgalmas felfedezni itt az új nemzedékek kiváló tehetségeit, a jövő művészeinek alkotásait.

Szöveg és kép: Mészáros Ákos

Az írás az Új Ember 2018. június 10-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria