Tűnődések II. János Pál pápával (3.)

2018. október 22., hétfő | 19:56

Gondolatok a szentatyától a mindennapokra. Egyszerű szavak, melyek által mégis olyan alapvető fogalmakon gondolkodhatunk, mint szeretet, szabadság, igazság, irgalmasság – Szent II. János Pál pápa tanítása szerint.

Tanuljátok a szeretetet – azt a nehéz szeretetet, amelyik nem fut el a szenvedés elől.

Krisztus, az élő Isten Fia emberként is szól az emberekhez: beszél az élete, embersége, igazság iránti hűsége és mindeneket átölelő szeretete. Beszél kereszthalála, fájdalmának és magányának mérhetetlen nagysága is.

Az együttérzés keserűbb tud lenni a fájdalomnál. Mert a szenvedésnek megvannak a természetes határai, de az együttérzés nyitottá teszi az embert a végtelen felé, széttépi anélkül, hogy elpusztítaná.

A szabadság a szeretet mértéke, amire képesek vagyunk.

Az Úr feltétlen és mégis édes és szelíd hatalma az ember legmélyebb vágyainak felel meg, és kielégíti értelmének, akaratának és szívének legmagasabb törekvéseit; nem az erőszak nyelvén beszél, hanem a szeretetben és az igazságban fejezi ki magát.

Figyeljünk a Szentírás minden mondatára, kifejezésére és szavára, és imádsággal próbáljunk behatolni a megértés mélységeibe.

Számunkra az Igazság személy: Jézus Krisztus személye, aki képes megmenteni, megszabadítani a gonosztól és a haláltól és örök rendeltetést ajándékoz mindazon túl, ami a Földhöz köt.

Az istenfélelem minden bölcsesség kezdete.

Krisztus tudja, hogy „mi lakik az emberben”. De egyedül ő tudja ezt! (…) Engedjétek – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek –, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi!

Ma is, kétezer évvel később, Krisztus úgy jelenik meg előttünk, mint aki meghozza az embernek az igazságban gyökerező szabadságát; mint aki megszabadítja az embert mindentől, ami megkötné, csökkentené vagy gyökerében, azaz az ember szívében, lelkében és lelkiismeretében megfojthatná a szabadságát.

Ha csak egyetlen mondatot hagyhatnék rátok az evangéliumból, ezt hagynám: „Az igazság szabaddá tesz titeket.”

Ne féljetek!


Forrás
Keresztutak a Colosseumban a szentatyával (2000)
Redemptor hominis
Dives in misericordia
A székfoglaló szentmisén mondott homília
Ne féljetek! – André Frossard és II. János Pál pápa párbeszéde
André Frossard: II. János Pál arcképe

Magyar Kurír
(bh)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
-nem-rovidultem-meg-folszenteltsegemben-beszelgetes-biro-laszlo-puspokkel-hivatasrol-betegsegrol
„Nem rövidültem meg fölszenteltségemben” – Beszélgetés Bíró László püspökkel hivatásról, betegségről

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense, május 21-én ünnepli püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból felkerestük őt a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban.

13:01
megindito-kepek-es-tanusagtetel-fogvatartottak-adtak-elo-szent-adorjan-legendajat
Megindító képek és tanúságtétel – Fogvatartottak adták elő Szent Adorján legendáját

Családok ülnek kis körökben a balassagyarmati volt vármegyeháza dísztermében; lelkesen beszélgetnek, mosolyognak, nevetnek, már-már idillinek tetsző a pillanat. Csakhogy ez egy rendkívüli találkozás a városi börtön fogvatartottjai és családtagjaik között.

2019. május 20., hétfő