Ugyanazt a testet fedhette a torinói lepel és az oviedói orcatakaró kendő

Kitekintő – 2016. április 14., csütörtök | 19:50

Spanyol szindonológiai (a torinói halotti lepellel foglalkozó) vizsgálatok szerint a torinói lepel és az Oviedóban őrzött orcatakaró (sudarium) nagy valószínűséggel ugyanannak az embernek a holttestét takarta.


Juan Manuel Miñarro, a Sevillai Egyetem tanára beszélt a valenciai Spanyol Szindonológiai Központ projektjéről, melynek során az igazságügyi orvostan és a geometria módszereivel vizsgálták a két relikviát.

A kutatási eredmények alátámasztják azt a feltételezést, hogy a két textília ugyanattól a személytől származik, aki pedig a hagyomány szerint nem más, mint Jézus Krisztus.

A torinói lepel a tradíció szerint az a textília, mellyel a sírban fekvő Jézus testét takarták le, a sudarium pedig az arcot fedő kisebb gyolcsdarab – ezt a két textíliát találta meg a sírban Péter és János az evangélium szavai szerint.

Juan Manuel Miñarro kifejtette, a vizsgálat arra nem szolgáltat bizonyítékot, hogy a két relikvia Krisztushoz tartozott, azonban szinte egyértelművé tette, hogy ugyanannak a személynek a testét és arcát fedték le velük.

A vizsgálat számos egybeesést talált a relikviák között, messze meghaladván azt a számot (8-12), amennyi bizonyítékot az igazságügyben általában szükségesnek ítélnek egy személy azonosításához – a spanyol kutatás húsz egybeesést, bizonyítékot tárt fel a két tárgy között.

A kutatók jelentős egybeeséseket mutattak ki a vérfoltok, az egyes sebekből eredő egyedi nyomok fő morfológiai (alaktani) jellegzetességei (típus, méret, mintázat), valamint számuk és elhelyezkedésük között.


A vizsgálathoz használt háromdimenziós modell

Egyes pontok jól mutatják a két textília kompatibilitását, ilyenek például a homlok területén található vérmaradványok, az orron, a jobb arccsonton és az állon látható, különböző sebekből származó nyomok.

Juan Manuel Miñarro elmondta, a két relikvián előfordulnak morfológiai különbségek a vérfoltok között, azonban „egyértelműnek látszik, hogy ezek forrása, a pontok, melyekből a vér fakadt, tökéletesen egybeesnek”.

A különbségekre magyarázatot ad a tény, hogy a test különböző ideig, különböző pontokon és eltérő intenzitással érintkezett a textíliákkal, valamint a használt textilek szövése, rugalmassága is eltér.

Jorge Manuel Rodríguez, a Spanyol Szindonológiai Központ elnöke úgy nyilatkozott: a vizsgálatok révén „eljutottunk egy pontra, ahol már abszurdnak tűnik azt feltételezni, hogy pusztán a véletlennek köszönhető, hogy a két relikvián egybeesnek a sebek, sérülések, horzsolások… A logika arra hív, hogy szögezzük le: ugyanarról az emberről van szó”.

Forrás és fotó: Aleteia.org

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria