Újabb női egyháztanítóval gazdagodik az Egyház

Hildegard von Bingen (1098–1197) negyvenéves korában kezdett írni, illetve kezdet tollba mondani azokat a látomásokat, amelyek által Isten eltöltötte bölcsességgel. Így születtek meg különleges miniatúrákkal díszített, híres művei: a Liber Scivias (Tudd az utat) és a Visionum ac Revelationum libri tres (Látomások és kinyilatkoztatások három könyve) és az Erények körtánca című daljátéka.

Törékeny, beteges alkat volt, mégis fáradhatatlanul dolgozott. Sokat utazott, hirdette az örömhírt, csodákat tett, pápák és császárok kérték ki tanácsát, Rupertsbergben kolostort alapított.

Élete vége felé arra kényszerült, hogy a világi hatalommal szemben megvédje az isteni akarat iránti való engedelmességből fakadó tettét: eltemetett egy kiközösített lovagot, aki bűnbánatot tartott előtt. Szembeszállt érte a mainzi prelátusokkal.

Látomásai során soha nem vesztette el öntudatát, mindig tisztán érzékelte az őt körülvevő valóságot, csak éppen lelki szemeivel látott. Így ír erről: „a fény, amelyet látok, nem a térhez kötött fény. Sokkal fényesebb, mint a világító napot rejtő felhő, melyben sem magasságot, sem szélességet, sem hosszúságot nem tudok megkülönböztetni. Az Élő Fény árnyékaként lett számomra megjelölve... De ezeket a dolgokat nem külső szemeimmel látom, vagy amit hallok, nem külső füleimmel hallom, és nem a szív érzésével értem meg, vagy esetleg az öt érzékszerv együttes munkájával, hanem csak és kizárólag a lelkemben... Külső szemeim ugyanakkor nyitottak, sohasem csukódnak le, mialatt érzékeim – mintegy extázisban – felmondanák a szolgálatot, ébren látom mindezt nappal és éjjel..." (Kemenczky Judit fordítása).

Ez a látomásairól hires szerzetesnő erkölcsi tanító, teológus, filozófus volt; természettudományos és orvosi ismeretei egyedülállóak voltak korában; csodálatos költői nyelven tudott szólni, költeményeihez zenét is írt; gyönyörű képeket festett a teremtett világról.

Rosita Copioli az Avvenirében kiemeli azt  a kettősséget, hogy végtelenül nagy dolgokat alkotott, ugyanakkor mindig  a mértékletességet tartotta szem előtt, rendkívül fegyelmezetten élt, megvetette a világi javakat és a megbecsülést.

Magyar Kurír

(tzs)