Ünnepi szentmise és hangverseny a váci székesegyházban Kodály Zoltán tiszteletére

Hazai – 2017. december 17., vasárnap | 18:46

Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóján, december 16-án este püspöki szentmisével és a Magyar Kórusok Napja központi rendezvényével ünnepeltek a váci székesegyházban.

A püspöki szentmise előtt Varga László, a székesegyház karnagya köszöntőjében az egyetemes zene és a magyar nemzet apostolának nevezte a százharmincöt éve született, ötven éve elhunyt Kodály Zoltánt.

Beer Miklós váci megyéspüspök a liturgia elején úgy fogalmazott: hiszi, sőt biztos benne, hogy az ünnepi alkalmon a zeneszerző lélekben együtt van az egybegyűltekkel, és az énekes imádkozásban a résztvevők kórusa ezúttal különös hangsúllyal egyesül az égi karokkal.

A napra rendelt, Keresztelő Szent János küldetésének megvallásáról szóló evangéliumi részhez kapcsolódva a főpásztor homíliájában Kodály Zoltánt is prófétai lelkületű és a hitvalló küldetést tántoríthatatlanul vállaló személyiségnek nevezte.

Hála az Istennek Kodály Zoltánért, akinek személyében prófétai lelkületű, útelőkészítő géniuszt kapott a nemzet. Ismerjük fel azt az Urat, akiről ő is hitet tett személyes életével és egyetemes érvényű életművével. Minden időben nagy szükség van a prófétai tiszta szavakra, hangokra, kérjük hát, hogy meg is tudjuk hallani ezeket az útmutatásokat – fogalmazott a püspök.

A szentmisén a Váci Székesegyházi Kórusiskola, a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa és a vendég kórusok vezetésével elhangzottak Kodály Zoltán Magyar Mise című szerzeményének tételei, továbbá adventi motetták.

A szertartást követő hangverseny előtt Beer Miklós megyéspüspök kitüntetéseket adott át: Varga László atyát, a Váci Székesegyházi Kórusiskola szakmai irányítóját és művészeti vezetőjét tereskei apát címmel tüntette ki; a kórusiskola karvezetői, Verbay Zsuzsanna és Verbay Zsolt „Pro Diocesi Vaciensi” kitüntető címben, az iskola zenei oktatásban közreműködő művész-tanárai „A Váci Egyházmegye Elismert Személye” elismerésben részesültek.

Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a magyar kórusok számára a Kodályra való emlékezésnek, szellemi hagyatéka ápolásának olyan természetesnek kell lennie, mint a levegővételnek.

Az ünnepi hangversenyen elhangzott Kodály Zoltán: Missa Brevis című műve, melyet a Ciszterci Szent Alberik Kórus, a Kőbányai Szent László Templom Kórusa (karigazgatójuk Varsányi István), illetve szólistaként Duba Szilvia, Szarka Emília (szoprán), Heim Mercedes (alt), Komáromi Márton (tenor), és Klézli János (basszus) énekművészek adtak elő, közreműködött Bednarik Anasztázia orgonaművész, vezényelt Somogyváry Ákos. A folytatásban a Győri Pedagógus Énekkar szerepelt Kodály: Adventi ének és Szép könyörgés című művei, valamint Jacob Arcadelt: Ave Maria, Anton Bruckner: Locus iste, illetve Knut Nystedt: Laudate Dominum című szerzeménye előadásával, vezényelt Katona Tibor, a győri bazilika karnagya.

Szöveg és fotó: Ribáry Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria